Tuesday, February 17, 2009

“Ájl bi bák” – Arnold Schwarzenegger

    Na igen, hol is kezdjem… Annyi mindennek akarok nekiugrani. Szóval kezdjük a legkézenfekvőbbel. Tegnap azt hiszem a szezon legjobb meccsét láthattuk a csapattól. Ott vannak a nagy skalpok, MU és Chavsky, de azok momentumos mérkőzések voltak, villanásokkal. Ez az első perctől az utolsóig stabil és erős teljesítmény volt. Nem megyek bele a részletekbe, ugye Eduardo visszatért, nem is akárhogy. 20 percre volt szüksége egy gólhoz, előtte kitette a lelkét, utána kitette a lelkét. Valóságos zippy-boy volt végig. Szépen szétcincálta a védelmet, állandóan mozgásban volt, végig veszélyes helyzetekben részt véve. Ahogy az angolok mondják “sharp” volt. Abszolút. Egy rossz szót nem lehet a teljesítményére mondani, még rendszeres színrelépésnél is kimagasló lett volna a teljesítménye, de egy év után az első tétmeccsként… le az összes kalappal. Fizikailag, mentálisan, szellemileg abszolút top formában van.

Akik még rajta kívül betaláltak az Bendtner és RVP volt a hajrában, megadva a kegyelemdöfést egy megalázó schurz-al Heaton lábai között. A Cardiff játékában egyetlen érdemleges dolgot fedeztem fel, ott erőltették a támadást, ahol papíron a leggyengébb volt a csapat, a bal szélen, Vela és főleg Gibbs portáján. De becsületükre legyen mondva derekasan helytálltak, főleg az utóbbi, abszolút kikapcsolta a szőke szélsőjüket. Végre én is láttam Fabiansky-tól egy “tiszta-lapot”, igaz, nem is volt túl sok dolga.

Eduardo abszolút újravitalizálta a csapat teljesítményét. 4 meccsen 1 gólt lőttünk. Most a számok megfordultak, és be kell látni: senki nem volt annyira élénk, mint a brazil/horvát. Nagyon hiányzott, nagyon jó volt látni, és főleg gólt lőni.

Más. Bendtner kicsit elszállt magától. Kezdek kiábrándulni a dánból. Még mindíg ő a legjobb fejelő a csapatban, “toronymagasan”, de az egója mindíg két fejjel feljebb jár. Mondjuk lőtt már 9 gólt ebben a szezonban és csak RVP 14 gólja übereli ebben.

Usmanonv már 25 százalékos. Remek. Most már befolyhat a vezetőségi terembe, a hájas ganéja. Nem értem miért alszanak a többiek a bársony székben, ez már halálosan komoly.

RVP-ről szeretnék még szót ejteni. Számomra rettentően üdítő látni, hogy végre beváltja a hozzáfüzött reményeket. Ebben a szezonban aránylag békén hagyják a sérülések, igaz, Wenger is vigyáz rá amennyire csak tud, de most bebizonyítja, hogy ott van benne ami kell, végre termel rendszeresen, nem is tudom, volt-e szezon ahol ennyi gólt lőtt már. Fabregas hiányában ő a legkonzisztensebb játékosunk. Szemtelen, pimasz, technikás. Rohanva hányan képesek a kapusnak schurz-ot lőni? Myles bekaphatja.

Még volt pár dolog amiről szólni akartam, de osszuk be rendben? Egyrészt még tartanak a vizsgáim, a héten eléggé el leszek havazva, de másrészt legalább marad mondanivalóm máskorra is.

Lonkosz

Posted by Gooner in 11:10:26
Comments

Leave a Reply