FLAK
Egész héten ez a szó járt a fejemben. Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy miért, de elmagyarázom a jelentését, és hátha megértitek. A tegnapi meccs csak rátett, és méginkább találóvá teszi a dolgot.
Biztosan láttatok már világháborús filmet, amikor a bombázó rajok bevetésre indulnak, és ellenséges légtérbe érve egyszercsak fekete fustgolyók robbannak körülöttük. Jellegzetes tompa hangjuk van, teljesen körbeveszik a gépeket de ritkán érnek célt. Ezek a földről kilőtt légvédelmi lövedékek úgy müködnek, hogy a beállított magasságban szétrobbannak és szétszórják a szilánkjaikat, nem kis légnyomást keltve maguk körül. Ahogy a felvételeken is mutatni szokták nagyon ritkán érnek célt, nem túl veszélyesek emiatt, de egy telitalálat esetében ízekre tépik a gépeket.
Merem remélni kicsit tisztább miről készülök beszélni. Valahogy ezt látom és érzem a csapat teljesítményében is. Tapogatoznak mint tót az anyja picsája után, célt ritkán találnak, ha igen akkor sem igazán meggyőzőek. A minimumot teljesítik a srácok Fabregas vezetése alatt, és őszinte leszek: nekem ennyi elég. Amiért esetleg panaszkodásnak tünhet az írásom, az a stílus és ritmus hiánya, de azt hiszem eleget sírtunk már eredmények után, hogy pofátlanságnak tünjön ezért most reklamálni . A gond ahogy én látom, egyes játékosok teljesítményében rejlik és nem on-block a csapatban. Itt pedig visszatérünk ahhoz a dologhoz amiért mindenki nyafog, de én még nem emeltem fel a hangom emiatt. Egyes játékosok egyszerüen nem elég jók. Még nem azok, vagy sosem lesznek azok, teljesen mindegy. A lényeg, hogy MOST nem elég jók. Akik tudnak hozzák a kötelezőt, akik nem, nagyon visszahúzzák az egészbeli teljesítményt. Tulajdonképp nem is kéne mindenki klasszis legyen, szerény véleményem szerint. Viszont azt a kurva középpályát nagyon össze kellene tegye a mester. Nem hiszek Adams kijelentésében, miszerint a legjobb védősor nyeri a ligát. Szerintem a középpályán dől el minden. Mindíg is így hittem, mindíg is így fogom. Ezt az elvet akkor tettem magamévá mikor még a mások oldalon hajtottam a biciklit, vagyis a MU-nak szurkoltam. Láttam miféle atombiztos játékosok vannak a középső négyesben és még a cserepadon is Butt, és Verón-félék vártak a sorukra.
Szerintem egészen egyszerü a dolog. A középpályás az aki teljesen bejátsza a gyepet. Támadásban és védekezésben egyaránt részt vesz. A gól annak függvénye mennyire jó a kiszolgálás középpályáról, a védelem pedig ma már teljesen a középsők fedezésére, támogatására szorul, legalábbis a triplatüdejü vízhordókra abszolút. A mester elve nem önmagáért vált be ennyire, hanem a kvalitások miatt amiket a posztokon bevetett. Megmondom mire gondolok. Nézzük a legjobbakat, “A Verhetetleneket”. Középen ki játszott? Vieira és Gilberto/Edu, széleket Pirés és Ljungberg. Na most a középsők istenigazából védekezésben jeleskedtek, ezért a szélsők felszabadultan, magabiztosan randalírozhattak, akármilyen “wide-midfielder”-ek is voltak. Egy kreatív, magabiztos passzmester és egy szélvészléptü IGAZI szélső.
A MU triplázó kerete. Középen Keane, Scholes széleken Giggs és Beckham. A felállás ugyanaz, csak náluk jobb oldalon volt a passzmester. Scholes egy agresszívabb, támadóbb középpályás mint mondjuk Vieira vagy Edu volt, de Fabregas pl. már tőle is jobb. Szóval minden tiszteletem “A” Tony Adams-é, de attól mert ő egész karrierét a hátsó formácóban töltötte, elég nehezen láthatja meg mennyi múlik az előtte játszó 4-5 emberben.
Egy szó mint száz: a középpálya az egész csapat “rezuméja” kell legyen. A kezdő 11 négy emberbe sürítve kicsiben.
Megjött hát Gazidis, mint ahogy azt a “mellékelt ábra” is mutatja. Gondolom még csak sima néző volt, hisz január 1-ig köti a szerződése az MLS-hez. Kiváncsi vagyok mit produkál majd. Hogy Kroenke iránti gesztus a kinevezése-e vagy sem nem érdekel. A lényeg, hogy egy tapasztalt pénzügyi szakemberrel gyarapodik végre a lassan diktatórikus méretre zsugoródó vezetőségi kör.
Review-al nem tudok szolgálni. Elkezdtem nézni a meccset, aztán vendégem jött, közben leesett a net, mikor megreparáltam kaptam egy kék képernyőt. Amennyit láttam az meggyőzött. Denílson kapufájánál a hajamat téptem. Szerintem jól nyomták a fiúk, csak a szerencse nem állt mellettük. A helyzetek megvoltak, a minőség, hogy befejezzék őket már hiányzott. FLAK! Lássuk legközelebb mit produkálnak.
Szoktátok olvasni az www.onlinegooner.com írásait? Nekem azt mondtak Angilában magukról az emberek, hogy optimista nép. De amiket itt találok… Ezek azok a fajta emberek akik mindenben csak a negatívumokat látják. Palmer elvtárssal egyetemben. Szerintem ez az ember 2004 májusában is azt írta, hogy “ááááh, de volt néhány döntetlen is, most minek örülünk annyira?” Köcsög.
Lonkosz
