Mitől jók a spanyolok?
Miért van az hogy valahányszor kiteszem a lábam valahova a csapat egy nagy zakót produkál? Februárban a Birmingham-el szaroztak egy jót, aztán az új szezonban a Fulham fiaskót Angliában éltem meg, Hull ellen meg épp hogy visszaértem az “őrposztomra”… Báh…
Mondhatnám, hogy “ugye megmondtam” de minek? Úgyis tudjátok Ti is… Nagyon nyekereg a csapat, akármilyen skalpokat gyüjt is be menet közben, ebből jó nem lesz a végére.
Mielőtt folytatnám a kesergést inkább tartok egy kis utibeszámolót. Ha ügyesen intézem valahogy még be is tudom fonni a csapat dolgaiba amit mesélni akarok.
Csütörtök éjjel indultunk Kelet-Németországba, útközben megálltunk 1-2 órára Prágában. Hát… marhára lehangoló volt. 3 hónappal ezelőtt lehúztam 1 hetet ott, de egy nagyon jó társaságban és időjárásban. Most sem társaság, sem meleg. Egy kép dőlt össze bennem. Ilyet ne csináljatok. Ha valahol jól éreztétek magatokat, csak a körülmények megismétlésével menjetek oda vissza. Különben tönkretesz minden szép emléket.
Uticélunk Görlitz környéke volt, egy Kollm nevü… tanya? Talán az volt, mert marhára kicsi. Na mindegy, minden szép és jó, vártuk a szombatot amikor is éjjelre volt téve az a rendezvény amiért tulajdonképp odamentünk. Neve: Nachtleben, és valamilyen német egyház szervezte, de szerencsére nyugatabbra nem apáca-show-kal készülnek a fiataloknak. Egyetlen igazán keresztyén beütése a dolognak a reggeli “szeánsz” volt. Na, de ne szaladjunk előre. A kondiciók valami eszméletlenek voltak, egy rendőrkiképző komplexumban voltunk. Több terem, mindegyikben más és más rendezvény, illetve rendezvény tipus, ha csak pihenni akartál azt is tehetted, én speciel nem is jártam a komplexum egyik felében, mert megkaptam mindent ami kellett a másikban. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd november 15-én én még úszni fogok. Bizony, olyan egy medencéjük volt hogy a fülem kettéállt és nem a huzattól. A medence terme alatt pedig a szokásos “chill-out zone”. És meg is érkeztünk az esemény fénypontjához.
Aznap kirándulgattunk a környéken és én, halálra unva magam azon kezdtem filózni, hogy vajon Carlos Vela-t “le-Karcsizhatom”-e majd a blogon, vagy csak amúgy a szóbeszédbe, mert ha Mourinho ugye lehet Jóska… Előbb ugye ki kellett volna derítenem hogy a Carlos magyarúl Károly-e. Okoskodó ex-főnököm egyből rávágta, hogy NEM! Egyem a szívét. Előtte két nappal két orosz csapatszállító helikoptert “Apache”-ozott le mikor a központba vittem, szóval nehezemre esett komolyan venni.
Jött ugye az este, amint lent UNO-zunk (igen én is tudok looser lenni) egy kolozsvári önkéntes lánnyal (hol nem találkozol itthoniakkal… egy csapat városombeli pappal is összefutottam… fene a jó dolgukat), és megjelenik egy szőke “übermensch” aki épp csokis banánt reklámoz és kínál. Mögötte egy barna fiatalabb hölgy, nagyon csendesen, kicsit zavartan, de követi egy másik tálcával. Egyszer csak azon kapom magam, hogy bámulom és nem tudom levenni a szemem róla. “Ilyen nincs” mondom, “a német nők kövérek szőkék és fogszabályzósak”. Ez a lány barna hullámos hajú, barna szemü, telt ajkú, barnás bőrü és TÖKÉLETES alakú volt. Minél többször jártak el előttem annál inkább felejtettem rajta a szemem, és nem akartam elhinni hogy ez német. Később visszatértem az UNO-körbe, és mit ad Isten, hát már ő is játszott, két francia hölgyikével együtt. Kiderült, hogy az este során emlegetett spanyol önkéntes lány tulajdonképp az aki velem szemben ül, Maria… “Maria, Mari-aaaaaa…” Na igen, én, a nagy talpraesett legény rögtön előhozakodom a “spanyol kérdéssel”: “Carlos means Charles?”… igen… mindenki gondoljon amit akar, de jó apropó volt beszélgetésre.
Tudom, hogy egy-két agyrémet már írtam erre a blogra, de nem tartom magam ömlengős fazonnak, viszont ez a lány a legszebb volt akit valaha élőben, szemtől-szemben láthattam. Na és a hangja… hajaj… Igaz, sosem találkoztam még spanyollal, lehet, hogy nálunk minden nő ilyen… hmmm… veszett “szép” ország lehet. Párszor még összefutottunk, csak neki kb. 24 órát kellett talpon güriznije a mi jólétünkért, jópár társával egyetemben. Azt hiszem a korrektség és az etika azt diktálja, többet ne írjak ide róla, ezért akármennyire önzőnek tartotok képet sem muatatok (:P). A lényeg, hogy egy végtelenül szimpatikus jellemü hölgyike, akihez hasonlóval ritkán (de azért megtörténik) találkozok idehaza. Igaz, a nyugatiak egyszerübb emberek mint mi, nem kell attól félni, hogy lépten nyomon hátbaszúrnak. A spanyolokról meg külön az járja, hogy kedvesek a nők arrafelé. Nem is csodálkozom már az ilyen Fabregas-féle mega-tehetségeken, ha arrafelé ilyen “Ibériai Nimfák” szülnek gyerekeket.
Szóval részemről Vela már Karcsi marad… ja igen… azt el is felejtettem, hogy, mint “kiderült” a két név egyezik.
És hogy maradjunk a spanyoloknál, de azért essen valami több szó a blog tulajdonképpeni témájáról: Fabregas-al baj van. Nem én mondom, azok akik látták a hétvégén játszani. Szerencsétlen tenné a maga részét, de Flamini mellett “eltompult”, ami alatt azt értem, hogy a francia miatt gondtalanúl foglalkozhatott a támadással, mert biztos ember volt a partnere. Ma már két játékos munkáját kell végezze. Nem hiába akarja a mester hazaküldeni az eltíltása miatt, had pihenjen, szedje össze a fejét. Nincs formában, dekoncentrált, nem találja a ritmust.
Véleményem szerint nem igazán vele van a gond. Hanem a csapattal körülötte. Abszolút kétségtelen, hogy a klub legtehetségesebb játékosa. Most egyszerüen Ő AZ ARSENAL! Nem zárom ki, hogy motivációs problémákkal küzd, mert hiába adja ő a maximumot, ha 10 középszerü ficsurral ugrál a pályán. Ez abszlút érthető. Talán a szélsővédők a kivételek még, de idén ők is “kopottnak” tünnek. Nem kell nagy jóstehetség, ahhoz, hogy csalódásai miatt előrelássuk a távozását. Egy európabajnokról beszélünk, hölgyeim és uraim. Ő nem fog a mesterrel taknyolgatni, míg az összetákol egy ütőképes klubcsapatot. Legyen már elég a szemétből építkezésből. Az értéket igenis meg kell fizetni. Nehogy már másképp gondolja valaki: Fabregas a legtehetségesebb játékos aki valaha magára öltötte a klub vörös-fehér mezét. Vitatkozhatunk erről, de akkor is igazam van. “Search your fealings! You know I’m wright”. Itt már nem is a sikerekről, és a klub-egységről kéne szó legyen, hanem egyedül róla. Ő egyedül érdemli meg, hogy a mester a kedvébe járjon. Ő egyedül érdemli meg a többiek feltétel nélküli tiszteletet. Ő egyedül érdemli meg, hogy KÖRÜLÖTTE FOROGJON A KLUB! Miért? Mert nem él vele vissza. Mert helyén az esze. Miért mondom? Egyszerü. Mert még sosem panaszkodott. Sosem rinyált, ha valami rosszúl ment, férfi módjára állta a sarat 90 percig, és utána a mikrofonok és kamerák előtt is. Ki másról lehet ezt még elmondani a csapatból? Mediterrán, fiatal, de a legjózanabb fickó akit én a zöld gyepen labdát kergetni láttam. Nem értem miért esik ennyire nehezére még a mesternek is ezt “felfedezni”. Azt mondja a tapasztaltak tönkretennék a fiataljait. Akkor minek tesz egy lusta, füstös tüdejü, vénülő védőt kapitánynak? Akassza már arra a srácra a szalagot!
Lehet, hogy egyesek nem veszik észre, de nagyon közel állunk a “lehetett volna” kategóriához Cesc-el. “Lehetett volna a legnagyobb Ágyús, ha nem unta volna el az ígérgetéseket”. Ezzel a fiúval bármit megnyerhetnénk, csak megfelelő partenrekre van szüksége. Nálam tapasztaltabbak mondták: “a csapat legértékesebb embere az irányító”. A miénk a világ legjobbja. Még…
A bejegyzés utolsó részét nem a spanyol ismerettségem ihlette, akivel valaha is a csapatról beszéltem az tudja, hogy az első perctől Fabregas a kedvencem.
Lonkosz
