Monday, November 10, 2008

Wenger’s VolksWagen

    Na, hogy ha az iniciálékból nem is a képből biztos kiderült már mi(k)ről készülök írni. A helyzet az, hogy pokoli álmos lettem, csak nem tudok rájönni miért, ezért valószínüleg nehezen indul majd be cikk…

Elősször is szeretnék a szokásos vészmadárkodásommal lehüteni néhány kedélyt, a szombati győzelemmel kapcsolatban. Egyik szemem sírt a másik nevetett a meccset nézve. Ugye nyertünk és méghozzá stílusosan, meggyőző játékkal DE! Most megint lesz mi mögé bújnia a mesternek egy újabb hónapig. Most megint mindenki azt hiszi majd minden rendben a klubnál és csak formavesztés volt a gond. Pedig nem így van. A csapat most jól kattant össze, ennyi az egész. Ez a ritka dolog és ez a kivétel, nem a Fulham és Stoke elleni fiaskók. Szeretném ha két lábbal maradnánk a földön, a csapatnak továbbra is erősítésre van szüksége, és a MU elleni győzelem csak és kizárólag egy skalpként kezelendő. Undorító, ahogy egyes kritikusok (Myles, Myles, Myles…) máris 180 fokban fordítanak a hangvételükön és úgy írnak megváltóként a mesterről mintha két hétig nem ők lettek volna a legnagyobb szarozói. Szánalmas.

Szóval véleményem szerint Wenger-nek van egy titkos fegyvere, amelyikről nem vagyok meggyőződve, hogy akár maga is tud. Ez a fegyver pedig e két fiatalember párjátéka, amiből még nagyjából semmit sem láthattunk, de legjobb reményeim szerint ez hamarosan változni fog.

Kicsit lebontva a dolgot: Vela és Walcott képében két csatárnak készülő eszement gyors és “fifikás” szélsője van a mesternek. Egyik balos másik jobbos, ideálisak egy támadó trió széleinek. Walcott-ról bevallotta a mester, hogy nevelni akarja a szélen, viszont a fura, hogy Vela esetében határozottan kijelentette: csatárt lát benne. Na most korukat tekintve egyidősek, és a Salamanca-nal (vagy hol is játszott tavaly) is bal szélen remekelt, nem kis sikerrel, ha a köztudottan Arsenal-szkeptikus kritikusok már akkor jelezték, hogy erre a srácra következő (ebben) a szezonban érdemes lesz figyelni.

Vela-ban én a következő Overmars-t látom. Gyors, bitang, technikás, dinamikus, “lát”… minden amivel Marc rendelkezett. Ahogy tavaly szivatta Sergio Ramos-t az megért minden rászánt percet. Nincs gondja az autoritással, ugyértem, akárcsak Wilshere, bemegy a Real ellen és lealáz egy “top-gun”-t. Azt hiszem kevés fiatal játékos maradt volna érintetlen Ramos “hírnevétől”. Sajna saját színeinkben még édes keveset láttunk belőle, és őszintén sajnálom, hogy a mester nagyon halvány epizód-szerepre kárhoztatja. Igen, tudom a fél év alkalmazkodási idő… de Nasri-nál nem volt választása, be kellett dobnia a mély vízbe és maximálisan meghálálta a bizalmat. A korkülönbség csak 2 év.

Walcott esetében már szerencsére volt alkamunk néhány örvendeztető teljesítményt élvezni. A tavalyi BL- produkciókat valószínüleg sohasem fogjuk elfelejteni, személy szerint biztos, hogy nem. Amint tudjátok relatíve új vagyok az ágyúsok táborában, ezért az ilyen pillanatokon kívül kevés meghatározó élménynek lehettem részese, nekem ez is elég. Ahogy a tüdejét kiköpő Milan-nak és szerencsétlenkedő Pool-nak megadták a nekik járó döféseket Ade-val, számomra a tavalyi szezon legkellemesebb pillanatai voltak. Kár, hogy utóbbi úgy sült el ahogy. A lényeg, hogy bebizonyította, rá lehet szabadítani az ellenfélre, ha az már beállt egy ritmusra mert percek alatt szétzilálja a védelmet.

Jellemüket tekintve is szépen egészítik ki egymást. Vela-ról sugárzik az önbizalom, ravaszság, optimizmus. Eljönnek majd számára is a nehéz percek, de egész másképp indul a dolgoknak mint angol társa. Ez a srác még hatalmas karriert fut majd be, ebben egészen biztos vagyok. Spurs-os társánál (dos Santos, ha valaki esetleg már a nevére sem emlékszik) tutira jobbat. A helyenként kibukkanó pimaszsága és ahogy az angol mondja “cocky” viselkedése számomra kifejezetten szimpatikus. Kell egy “lágény” a csapatba. Legalább egy.

Walcott pedig a megtestesült angol jólneveltség. Részben azért kedvelem a srácot, mert nagyon emlékeztet a gimis és korai egyetemista önmagamra. Engem is jól “beidomítottak” a szüleim, sosem voltam problémás gyerek… sajnos. Walcott részben ezért is indult nehezen a klubnál karriere. Nagyon érződött rajta a megilletődöttség, az önbizalomhiány. Talán emlékeztek még az “ölelgetős” mozzanatra Henry-val. Azért egy profi mérkőzésre készülő játékosnak kortól függetlenül nem kellene ilyesmire szüksége legyen. Na mindegy. Felnőtt, tanult, okult, megdolgozott minden morzsányi önbizalomért, ezért mindíg két lábbal fog állni a földön. Remélem, hogy még naaaaaaaaaagyon sokáig fog minket a klubnál boldogítani. Az ilyen srácokra lehet csapatot építeni.

Tehát amire utalni akarok az egész cikkel, az az volna, hogy talán a mester már csak a hecc kedvéért is egy barátságosban, kupa mérkőzésen, tét nélküli összecsapáson igazán kipróbálhatná a fiúkat szélen egy vagy két csatárral közöttük. Amúgy is nagyon plauzibilsnek tartom a hollandok és más taktikai szempontból rugalmasabb csapatok trident felállását. Külön gyász számomra, hogy Wenger nagyon ódzkodik tőle. Pedig Walcott rendszeresen “magával rántja” a védőket, ez az amivel Overmars, és a többi gyors játékosunk legjobban segítette a csapatot a gólszerzésben, és ez történt szombaton is a második találatnál. Nasri-nak Walcott “csinált helyet” a lövésre. Képzeljétek csak el milyen lenne ezt megduplázni. Egy csatár bőven elég volna. Fabregas-t és Nasri-t középre, mögéjük valaki megbízható vízhordót, akit, hangsúlyozom, MÉG NEM VETT MEG A CSAPAT! Így valójában 5 támadónk volna anélkül, hogy a védelem fedezet nélkül maradna, és kvázi 3 csatár bombázhatná a kaput.

Persze minek is kéne egy messzi blogozó véleményére adni, hisz abszolút biztos vagyok benne hogy ezek a gondolatok sosem jutnak el a klubig, és ha valaki mástól kapná a tippet, amúgy sem használná a mester tudjuk miért. Ezért csak imádkozom, hogy rájönnek majd házon belül kikkel melegítik a kispadot. Viszont ez továbbra is a saját szubjektív véleményem marad:

Ezt a két srácot Isten is ugyanannak a csapatnak szánta!

Szeretnénk egy jobb, és felhasználóbarátabb szerverre költöztetni a blogot. Akinek tippje, vagy esetleg szakértelme van valamelyik motorral kapcsolatban kérjük ossza meg velünk. A célunk, hogy “customizálhatóbb” legyen a blog, tehát valami beszédesebb design-t tudjunk alá rittyenteni, illetve annyi képet tudjuk végre betenni amennyi jólesik. Eddigi legszimpatikusabb jelöltünk a blogspot.com motorja. Segítségeteket előre is köszönjük

Lonkosz

Posted by Gooner in 17:24:53
Comments

One Response to “Wenger’s VolksWagen”

  1. Anonymous says:

    Vela az Osasunában játszott tavaly (előtte viszont tényleg a Salamancában). Nem is baj, hogy az Arsenalban nem játszik szélsőt, hiszen túlzottan nem gyors, viszont nagyon jól be tudja fejezni az akciókat.

    Elindir