Saturday, November 8, 2008

ARSENAL – MANCHESTER UNITED REVIEW

Az Arsenal és a Manchester United fantasztikus meccset játszott a Premier League 12. fordulójának nyitómérkőzésen. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a szezon eddig legjobb mérkőzését láthattuk: a két csapat beleadott apait-anyait, az iram fergeteges volt. Végül a hazai csapatnak sikerült megszerezni a három pontot, ezzel rövid időre újra elhallgattatva a kritikusokat. De ne szaladjunk ennyire előre: jó krónikáshoz illően megpróbálok ragaszkodni az kronológiai sorrendhez.

Az Arsenal számára ez a mérkőzés kimagasló jelentőségű volt, hiszen a csapatot az utóbbi időben kezdték elnyerni a hullámok: a hullámzó teljesítmény miatt úgy tűnt, hogy az Ágyúsok idejekorán kiszállnak a bajnoki címért folytatott csatából, ráadásul a szurkolók is kezdték megelégelni a csapat töketlenkedését. A mai mérkőzés lehetőséget adott arra, hogy egyrészt a játékosok visszacsábítsák a gárda szimpatizánsait, illetve arra is, hogy újra beinduljon a gépezet.

Természetesen a vendég Manchester United számára is fontos volt a meccs, és nem csak a presztízs miatt: Sir Alex Ferguson korábban már elismerte, hogy egy újabb esetleges pontvesztést nem engedhetnek meg maguknak (ahogy az Arsenal sem, teszem hozzá), hiszen ennek következtében a Vörös Ördögök akár az év végeztéig üldözhetik a meglépő Liverpoolt és Chelsea-t.

A meccs érdekessége volt az is, hogy a hazai csapat különleges mezben léptek pályára: a játékosok mellén egy kitűző volt, amivel az Arsenal futball klub az első világháború áldozataira emlékezett.

 

 AZ ELSŐ FÉLIDŐ

Az Ágyúsok idegesen kezdték a félidőt, ugyanis Almunia érthetetlen módon rávetődött Clichy passzár. Tehát a MU szabadrúgáshoz jutott a tizenhatoson belül, azonban értékesíteni nem sikerült nekik.

A vendégek a 7. percben még egy szabálytalan gólt is szereztek (Berbatov lesen állt, mielőtt bepasszolta volna a labdát a kapuba); ez jól tükrözi a mérkőzés hektikus iramát.

Kezdetben tehát a Manchester dominált, azonban lassan sikerült az Arsenalnak felülkerekednie ellenfelén, és több ígéretes helyzetet is kialakítottak. Van der Sar, a vendégek kapusa több hibát is vétett, de sem Diaby, sem Bendtner nem tudott betalálni.

A Manchester United többször is arra játszott, hogy a második vonalban érkező játékosoknak készítette elő a labdát lövésre. Az egyik ilyen alkalommal Cristiano Ronaldo tálalta Rooney elé a lasztit, aki azonban nem találta el a kaput.

A hazai csapat a vezetést a 22. percben szerezte meg a nyári igazolás Samir Nasri jóvoltából: egy rögzített helyzet után a francia megeresztett egy távoli lövést, ami megpattanva a tehetetlen Van der Sar kapujában landolt. Nasri azt használta ki, hogy az ellenfél játékosai nem az embert fogták, hanem területet védtek.

A gól ellenére a MU tovább próbálkozott, az Arsenal pedig küszködött, és képtelen volt megtartani a labdát. A következő lehetőség egy Ronaldó-féle beadás után alakult ki: Clichy igyekezett megvédeni saját kapuját a góltól, azonban majdnem bődületes öngólt szerzett.

Később az Emirates közönsége egy emberként pattant fel, amikor Carrick csúnyán felrúgta a labdát éppen elpasszoló Diaby-t. A középpályás végül mindenki megdöbbenésére nem kapott sárga lapot a szabálytalanságért.

A MÁSODIK FÉLIDŐ

Alig kezdődött el a második félidő, Samir Nasri újabb gólt szerzett első MU elleni rangadóján. Egy gyönyörű, tipikus Arsenal-féle akció után a szabadon maradó Nasri Fabregas gyönyörű passza után a kis francia nagy gólt szerzett, a holland kapus tehetetlen volt.

Később a Manchester több helyzetet is kidolgozott, sokat birtokolta a labdát, azonban komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani.

Manuel Almuniát a félidő közepén kezelni kellett, miután Carrick csúnyán megrúgta őt, miközben a spanyol be akarta gyűjteni a labdát. Az angol mentségére szóljon, hogy megpróbálta legyengíteni a rúgást. Ennek ellenére sárga lapot kapott, Almuniát pedig több percig ápolni kellett.

Már csak 10 perc volt hátra, amikor Almunia képtelen volt folytatni a játékot: a helyére a tapasztalatlan Lukasz Fabianski állt be. Rafael da Silva, a Gary Neville helyére beálló hátvédnek sikerült bevenni a lengyel hálóját egy távoli lövéssel, tovább fokozva az idegörlő izgalmakat.

Az Arsenal szurkolóinak rögtön a Tottenham elleni mérkőzés jutott eszébe, ezúttal azonban elkerülte a csapatot a balszerencse. A hat perces hosszabbítást sikerült kihúzni az észak-londoni csapatnak, sőt több támadást is vezettek, azonban egyet se tudtak értékesíteni.

Tehát az Arsenal szép győzelmet aratott nagy riválisával szemben, ezzel életben tartva a reményeket. Fantasztikus meccset láttunk ma, de ami még fontosabb, a csapat teljesítményével is elégedettek lehetünk. Az egyetlen gyenge láncszem az egyetlen csatár, Nicklas Bendtner volt, aki képtelen volt kihasználni a helyzeteket, illetve hozzállásával nem igazán segítette a csapatát.

Elnézést, ha ez az írás kissé összedobottnak tűnik, azonban most sietnem kell, ugyanis ma még hivatalos vagyok egy Szpari – Fehérvár mérkőzésre is.

Elindir

Posted by Gooner in 15:54:04 | Permalink | Comments Off

Arsenal – Manchester United PREVIEW

    Nod elnézést a késedelemért. Sajnos lerobbant a kocsim visszaúton a “Kincses Városba”. Állítólag VW betegség, ami azért fura mert Skoda Fabia-m van, de ugye tudjuk, hogy kvázi ők készítik az egész szlovák gépparkot. Szóval a fagyállótól leugrott egy szelep, egyszerü megjavítani de kurvára bosszantó ha elősször történik. Csak azért részletezem, mert hátha valakinek hasznára válik.
    Apropó VolksWagen… azt hiszem jobb ha most elhalasztom az eredeti mondanivalóm és a preview-ra koncentrálok. Amúgy sem időszerü, ha majd “megszülöm” rájösztök miért mondom.

Szóval a vörös ördögök ma délután… Hát… érdemes bármit is írnom? A világ legjobban összerakott csapata (akárhogy fáj, de így van), a legerősebb individualista játékosokkal… és mi akik leginkább egy saját vérében vergődő agyonsebesített, fogatlan oroszlánhoz tudnék hasonlítani. Marni tudunk, de harapni nem.

Nem az a gond, hogy minden valószínüség szerint kikapunk, hanem, hogy (1) otthon kapunk majd ki, és (2) naaaaagyon kikapunk. “Cassuality”-k akadnak bőven. Ugye Ade kidőlt 3 hétre, Walcott, Sagna és Gallas 50-50 hogy játszanak… Az utóbbi remélem nem fog, akármekkora az az 50-es. Eboué abszolút ki van zárva, Silvestre talán bevethető. Érzésem szerint csak a kivonuláskor tudjuk majd meg a felállást is, ezért nem megyek bele a jóslatokba. Szerintem a mester beerőltet majd párat a kétségesek közül. Walcott szinte tuti, hogy játszani fog, bár félek hogy ismét müteni kell. Tudtommal ugyanaz a válla sérült újra amit másfél éve operáltak.

Szóval maradjunk az én szubjektív asztalomnál, én abban vagyok jó. Nézzük honnan jönnek a srácok. A MU egy X-et produkált idegenben a Celtic-el. 1-1 lett, úgy hogy javarészt hátrányba voltak, aztán mégis beakasztottak egyet. Mi is X-el remekeltünk a héten, de otthon. És egy frusztráló 0-0-val. Bizonyos szinten viszont mindkét csapat a saját stílusával találta magát szembe. Úgy értem a Celtic egy brit csapat, nagyon hasonló egy passzos játékkal mint a MU. A Fener viszont egy elviekben kreatív játékot játszó csapat akárcsak mi. Persze ebből semmit sem láttunk szerdán, de amikor mindkét csapat a saját játékát tolta kiderült hogy ebben mi vagyunk jobbak. Na ennyit a fejtegetséről. A gond az hogy a MU-nak szinte kétszer akkora a kerete, nem csak létszámban, de félek minőségben is. Myles-nak megint igazat kell adnom. Clichy, Sagna, és Fabregas kivételével nincs kiforrott játékosunk. Walcott nagyon ott van, de még gyerek, és van hova fejlődnie. Van egy sanda gyanum hogy Fabiansky marad a kapuban. Most mutathatja meg igazán mire képes. Hajra, polák!

Mit írhatnék még? Tényleg nagyon sötéten látom a dolgot, és gondolom ti sem duzzadtok az optimizmusttól. Nagy zakó van készülőben, de lehet hogy összekapják magukat a “Nagy” meccsre. Már láttunk ilyet. Itt végre tisztán világos miféle kihívással állnak szemben. Ekkor teljesítenek legjobban a fiúk. De a gond, hogy mi ott vagyunk leggyegébbek ahol a MU a legerősebb: középen.

Persze a kötelező mennyiségü optimizmus nélkülözhetetlen. Vagyis a GO GUNNERS!

Bocs, egyrészt a kurta bejegyzésért, másrészt az esetleges helyesírási hibákért, de egyrészt tényleg nincs mit részletezni mennyire egyenlőtlen harc van készülőben, másrészt várnak a foci pályán.

Lonkosz

Posted by Gooner in 10:44:03 | Permalink | Comments Off