Arsenal – Fenerbahce (0-0) review + egy kis szubjektív
Nem leszek túl részletekbemenő az eseményekkel mert semmi érdemlegesről nem tudok írni. Robin 3 helyzetet szúrt el, tegyük hozzá, nem feltétlenül az ő hibájából. Ezeken kívül nem is igazán volt más említésre méltó. A második félidőben RvP szintén bakizgatott, de legalább veszélyt jelentett a kapura. Társa, Bendtner nem igazán találta a lépést, le is lett cserélték, Vela váltotta. Ő nagyon akart, de nagyon nem jött össze. Hozzá kell tenni, nem mi voltunk gyengék, a Fener kapta össze magát. A két héttel ezelőtti átjáróházas meccs után Aragonés leszürte a következtetéseit, és gatyába rázta a védelmét. A támadásaik csak kontrákról szóltak, de a védelem topon volt. Szinte mindíg 10 ember volt a labda mögött, és akármivel próbálkoztunk, valaki mindíg blokkolt, hárított, faultolt. Volkan élete legjobb meccsét produkálta. Egyébként ide tartozik, hogy nekem feledtébb gyanus volt, hogy valahányszor lefutották a támadóinkat. Ok, Walcott nem volt pályán, de Nasri és Vela van olyan fürge mégis reumás mamáknak tüntek. Nem mondom, hogy valami “vitamin” volt a törökök kajájába, de szeretném ha azt olvasnátok ki. Elhiszem hogy rossz a forma, meg frusztráltak az állandó blokkolások miatt, de ilyen akkor sincs. Vela-t a PL-ben sem tudják lefutni, nehogy már egy csapat nyugdíjas brazil tegye meg.
Nézzük a pozitívumokat. Ramsey veszett jól játszott. Nagyon tetszik a srác, Eboué-tól már tutira jobb a szélen. Tört is zúzott is, cselezett, lőtt, passzolt, ott volt mindenhol. Fabiansky állt kapuban, nagyobb próbatétel nélkül végezte a dolgát. A fiúból tényleg csak a tapasztalat hiányzik (olyan labdáért nyújtózott ami tisztán mellé ment), minden egyéb a helyén van. Érdekes volt látni, hogy “meccs közben” is fejlődik, tanul. Egyik elfutásnál nem jött ki a zónájából, ezért Güiza rálőhetett, de mellé ment. A következő ilyen esetnél már kirohant és jól hárított.
Silvestre-nek valószínüleg eltörték az orrát, szóval az egy sérült már jó meccsre utal, tekintve a hétvégi mészárlást amit “Stroke”-ék müveltek.
Ennyit a tegnapi eseményekről. Itt is beírom a nem túl gúnár fogadalmam: ha ezentúl alkalmam nyílik Real-Juve meccset nézni, tökmindegy mi megy még, azt választom majd. Abban a találkozókban még sosem kellett csalódnom, és bocs, de hogy néz már ki, hogy a nagy támadófocit nyomó csapatunk produkálja az egyetlen gól nélkül mérkőzést az eheti BL találkozókon?
Hát most megint egy kis Wenger-fikázás jön. A Stoke után minden blogozó akiket olvasok elkeseredésének adott hangot. Kivétel persze a kappan Myles Palmer, akinek valószínüleg a mája kihízott az oldalán, hogy végre leírhatta: “ugye megmondtam”. Egyre undorítóbb az az ember. Saját nyálában fürdik lassan minden írásában. Most épp Fabiansky-nak kampányol. Megmondom őszintén a jelenlegi kapus helyzetben nem vagyok határozott. Véleményem szerint egyik hálóőr sem a megfelelő kaliber, bár a lengyel esetében ez még fogható a korára, és könnyen változhat. A lényeg: most tisztán tartotta a kaput, de mégsem nyertünk. Amikor nyerünk neki is mindíg becsorog 1-2 találat. Almunia-t pedig sosem tartottam mentálisan elég erősnek. Hozzák már el Ochoa-t!!!
Szóval a legoptimistább rajongó is lecsüggedt (gondolom) fejjel írt a szombati eseményekről. Most már mindenki nyíltan kritizálja Wenger-t amiért nem nyúlt a zsebébe nyáron. Azt hiszem előző írásomban már szóvá tettem a problémákat, most egy másik dimenziót “nyitok”.
Szóval az nagyon fasza, hogy a mester a jövőre gondol és a jövőre épít. De mi lesz a jelennel? Bővebben: klassz dolog egy csapat tehetséges fiatalt látni a csapatban és arra gondolni “Wow! 2-3 éven belül ronggyá verünk bárkit!” DE! A gond az hogy a jelent elcseszi a mester. Értem ezalatt, hogy mire érett játékosok válnának a fiatalokból valamiért távoznak. Ez néger munka, amit más csapatoknak végzünk, akik nem átallanak a tárcájukba nyúlni, ha szükségük van egy adott játékosra. Szóval fabadkát sem ér, ha sok tehetséges fiatal egy nagyobb karé kenyéréért tovább áll, mire igazán használhatóvá válna számunkra. Mester, tessék szépen bekeményíteni, és NEM ELENGEDNI őket! Morognak majd egy-két hónapig, aztán úgyis lenyugszanak, pláne ha jönnek az eredmények. Hiszek én a demokráciában, liberalizmusban, stb. blablabla, de egy csapat taknyos még nem feltétlenül tudja mi a legjobb nekik. Amúgy is egyfajta apa a fiúk számára, ezért kéne vigyáznia rájuk, ha már a nevelést választotta a csapat profiljának. Igen, a családban úgy van, hogy: “na jó menj, ha menni akarsz, tanuld meg a magad leckéjét”. De mi nem veszünk vissza senkit aki elcseszi a karrierjét azzal hogy távozik, ergo, semmi hasznunk az ő leckéjéből. Itt volt Anelka. Tudom hogy a régi szurkolók utálják, de basszus, egy Adebayor-ral egy lapon sem lehet emlegetni. És bünbánő Júdás módjára nyíltam belátta: élete legnagyobb tévedése volt elhagyni a Highbury-t ’99-ben. Most vissza akart jönni, és továbbra is állítom: a leghüségesebb játékosunk lett volna, mert már tudja mennyit is ér ez a környezet.
Ahogy már mondtam, tisztelem és becsülöm, hogy a mester igazi “Férfi”, és kitart az elképzelései mellett. Hisz egy útban amit követ a csapattal, és hisz egy módszerben amit a velük tanusított viselkedésben mutat. Ha törik ha szakad ragaszkodik ehhez, jó kommunista módjára, egyszer majd “jó lesz”. De ha leépülünk, nem pótoljunk a veszteségeinket, egyre szükebb kerettel vágunk a szezonoknak, akkor már a józan paraszti logika kéne gátat szabjon a romantikájának. Gondoljunk csak bele. Wenger még nem épített győztes csapatot. Ezt el ne feledjük már. Minden sikerében, volt legalább egy “örökölt” játékos az előző korszakból. Akiket ő nevelt ki azokkal még semmit sem nyert. Henry kvázi kész játékos volt mikor megvette, csak épp rossz korszakon ment keresztül. Vieira sem volt épp gyerek, Anelka lelépett, Pirés már 26 vagy mennyi volt mikor vette, Campbell átpártolt, Adams, Keown, Bergkamp már itt voltak, Seaman dettó, Lehmann is 30 fölött járt mikor érkezett, Lauren, Ljungberg, Edu, Overmars, Kanu, Gilberto… egyik sem volt már a mai igazolások korában. Saját neveltjeivel Wenger MÉG SEMMIT SEM NYERT! Ahogy mondtam már rühellem Myles “Pföh” Palmer-t de egy valamire felhívta a figyelmem. Ugyanezt az utat akarta követni a Monaco-nál a mester, és kirugták. It többet tett le az asztalra de nem a saját módszereivel, csak a saját taktikájával, javarészt “hozott anyaggal”, ezért még ragaszkodnak hozzá. Mondom: MÉG! Most meg fogtok kövezni, de Ferguson csapatában ezek már mind a saját emberei, vagy ő hozta, vagy ő nevelte őket, és zsinórban kétszer is nyert PL-t, ráadásnak megnyerte második BL-jét is.
Ahogy szoktam kijelenteni: eszem ágában sincs a mester fejét követelni. Bárcsak végre sikerülne neki ami a Monaco-nál nem ment. De nem látom bekövetkezni. Azt is hozzá kell tennem, hogy valami egyébnek is kell a háttérben lennie. Wenger nem hülye. Abban a bársonyteremben nincs minden úgy rendben ahogy azt állítják. Az is lehet hogy csak a CEO hiányzik. Ne feledjük: Wenger nem igazolt túl jól, sem olcsón sem drágán mióta “Double D” távozott. Talán Dudu a kivétel, Nasri-nak még kevés idő jutott. De ha mindez csak az én tippem és nem valóság, akkor őszintén hiszem, hogy Wenger ideje lejárt a csapatnál. Ez egy puszta objektív meglállapítás. Ha már azt tenné amit mondanak neki, vásárolna pár érett fejet, és csak úgy on-block kibővítené a keretet, az már nem ő volna. Az már nem Arséne Wenger, hanem egy “mainstream”, sosem mosná le magáról, hogy engedett a nyomásnak. Ezért megértem miért ilyen makacs. De gondoljunk bele. Sport téren már átmentette jövőbeli karrierét a PSG elnöki székének képében. Nehogy bárkinek is kétsége legyen effelől, Wenger Párizsba készül. Azt már rég kijelentette, hogy 10 (most már
év múlva nem hiszi hogy a sporttal fog foglalkozni, és politikai pályára vágyik. Ehhez egy ilyen presztizsü fővárosi “állás” tökéletes ugródeszka. Ez a “szakmám” tudom mit beszélek.
Ő egy végtelenül romantikus ember, de ez egy focicsapat. És egy focicsapat nem egy ember egójáról szól.
Legközelebb tőlem: VolksWagen
Lonkosz
Pedig a tavaji szezon nem rajtunk múlott,és nem is Wenger-en.Nem tudom jó ötlet lenne ha új edzö érkezne,mert lehet hogy elvesztené az egyinéségét és néhány lelkes szurkolótáborát.Kitudgya? Az biztos, össze kell tartani a csapatot ahogy leirtad.
Örülök hogy 1 hónapban nem egyszer véleményeztek.Go!
(AZW)
Én is attól félek, hogy ez egy se veled, se nélküled kapcsolat.
JJ
Már sokszor megígértük, de most már még ha csak rajtam is múlik majd, rendszeresen jelentkezünk. Ezentúl jobban ráérek majd, és (sajna) van is miről írnom.
És továbbra is várjuk az ellenvéleményt is, sőt. Az eszmecserétől fejlődünk igazán. Szeretnénk egy nyitottabb formát adni a blognak, a mikéntjét majd rövidesen tudatjuk.
Lonkosz