Monday, September 22, 2008

Összefoglaló + a tőlem szokásos szubjektív

    Bolton Wanderers, idegenben, favágás minden percen, katapult labdák… végeredmény: 1-3. Kell ennél több egy “idegen” hét befejezésére?
Rövid lesz az összefoglaló mert csak az első félidőt láttam, azt sem elejétől, és nem akarok olyat írni amit nem tudok alátámasztani. 14-ik percben vezetést szereztek a “hófehérkék” (biztos valami északi, terepszínű mez ez arrafelé), aztán Eboué (igen, lesből) egyenlített, és 10 perc alatt Bendtner egyik, ha nem “A” legfincsibb góljával megfordult a meccs. A dán végigrobotolta a meccset, megérdemelte a találatot és minden dícséretet. Egyszer majd összeszedem végre a motivációmat és írok egy különálló bejegyzést a skandináv, Muhammad-Ali típusú játékosról. Most csak röviden ömlengek róla. Egy gyönyörű akciót fejezett be, amit tulajdonképp maga is indított, és az egyenlítőhöz is ő adta a paszt. A rúdugrókat megszégyenítő magasságú szökésekre képes csatár egyre konzisztensebb végre klub szinten is. A válogatottban már rendszeresen szórja a találatokat egy ideje, de a klubnál még nem épp alapember. Ki vagyok kicsit esve a dolgokból, igen, tudom szégyen-gyalázat, de kegyetlen napjaim vannak mostanában, ezért nem vagyok napirenden a sérültekkel, de valószínüleg azért kezdett Nicklas a tegnap.
    Szép volt, jó volt, megérdemelték a győzelmet! Boltonék hozták a formájukat. Szerencsétlen Clichy-t úgy kenték a taccsvonalra mint a taknyot. Már nem emlékszem a két jómadár Davies-ből melyik volt a tettes, de sárgát kapott érte. Olvastam egy összehasonlítást: Fabregas kapott egy lapot, mert feltartott valakit, vagy reklamált vagy tudom is én… Davies ugyanazt a sárgát kapta hogy Clichy-t hordágyon küldte kórházba. English fair play! Szerencsére semmi komoly baja a bal-back-nek, “csak” zúzódások. Kevin még Touré-t is lekönyökölte biztos ami biztos alapon. Ha már a labdát nem érik el legalább valami kerekkel játszon, ha más nem akad akkor épp a védőnk fejével ugyebár. Walcott-ot még rászabadította a mester ezekre az északi kutyákra az utolsó fél órára. Meg is tette a magáét. Előkészítette a 3-ik gólt és majdnem szerzett egy 4-iket 1 perccel később. Imádom ezt a kölyköt! Mindezek után tegnap a Chelsea épphogy csak leixelt a MU-val otthoni pályán, ami azt jelenti hogy az Arsenal (megint) vezeti a tabellát, 5 meccs után. A MU-nak van egy elamaradt mérkőzése, de akkor is max 4 pontra közelít majd. Persze a szezonból hátra van még 33 meccs, és ez csak a bajnokságban, úgyhogy jegeljük még azt a pezsgőt.

Myles “kolléga”, ha lehetek ilyen szerénytelen, megint elfelejtette bevenni a skizofrémia gyógyszerét. Az egekig magasztalta Bendtner-t a legutóbbi írásában, hogy ő aztán a jövő, most aztán minden fasza lesz, csak nyerhetünk ha szőke dán a pályán van stb. stb… szerencsére a gyomorrontáson már a hétvégén túlestem ezért ez a veszély nem fenyegetett a cikket olvasva. Ugye mind emlékszünk még hogy alig 4-5 hónapja még az eladását remélte a “szakértő” úr, és minden második cikkében legalább 5-ször szerepelt a “Bendtner will be sold!” tőmondat. Le kéne már sepernie a rőkönyt az agyáról, mert kezd nevetségessé válni. Legalább azért belátja, hogy téved de átállva a másik oldalra elég gerinctelennek hat… hiába, Spurs szurkoló “volt”. Szar megfőzve is szar marad, csak hígabb lesz. Most épp Adebayor-t szídja, mert ugye az az igazi sportcikk amiben legalább egy embert szaroznak a csapatból. Párszor már ki lett fejtve mi az én és kollégáim véleménye a togoiról, de most nem érdemelte meg a kritikát. Tényleg nem játszott túl nagyot, de a kötelezőt hozta, nem kell csak azért kiemelni, hogy más sikere nagyobbnak hasson. Azt hiszem a nyári ökörködése után még nem tért magához a srác, és nincs olyan erős karaktere hogy könnyen leperegjen róla a szurkolók megvetése. Nem is baj, ez alázatot és tiszteletet feltételez irántuk. C. Roni egész meccsen sorra köpdösné a rajongókat, mit érdekelné őt a labda. Kell egy pofon az embernek néha  mikor túl sokat néz oldalra, hogy aztán megint csak előre figyeljen.

Enos Stanley Kroenke már hivatalosan is vezetőségi tag a klubnál. Hip-hip hurrá! Nehéz szülés volt de ez is nyélbe lett végre ütve. Megkíméllek titeket a hivatalos maszlagtól, elmondom a rövid és kézzelfogható verziót. Szóval a tavalyi u.n. “Lock-down agreement”-ről gondolom sokan tudtok. Én mindíg elengedtem a fülem mellett az infókat róla, mert a nagyvonalakat elégségesnek tartottam, aztán múlt héten valamin megakadt a szemem. A “Lock-down” egyezménynek van még egy, a főpontok határidejének lejárta után is érvényben maradó cikke. Miszerint ugye 2009 március vagy áprilisig közeli családtagokon kívül egyik vezetőségi tag sem adhatja el a részvényeit másnak. Na most április után is PRIORITÁST KELL ADNI A TÖBBI VEZETŐSÉGI TAG ESETLEGES AJÁNLATÁNAK! Folytassam vagy világos? Röviden: meg vagyunk mentve az üzbék mangalicától. Kroenke immár igazgatósági tag, ha lejár az egyezmény az ő, feltélezem korrekt ajánlatának előnye marad egy esetleges Usmanov duplaárú ajánlattal szemben. Kroenke-ről sem hallani, sem olvasni nem lehet kétes híreket. Sportember volt, vállalkozó, művelt, gerinces, sikeres üzletember. Usmanov egy maffiózó. Hill-Wood a homlokára is tetováltathatja: “Sosem adjuk el a klubot!” akkor is el fogják, és már nagyon idealista kell légy, hogy ne gondold másként. Azért viszont minden elismerés a bankárnak, hogy igyekszik a legmegfelelőbb kezekbe terelni a csapat sorsát.

Tegnap voltam a CFR Cluj – Farul Constanta meccsen. Szánom-bánom, hogy nem láttam a római mérkőzést, mert ha csak fele ilyen szépen nyomták is fantasztikus lehetett. Ezek a fiúk Andoné alatt sosem játszottak így. Trombetta olasz létére abszolút brazil focit tolat a játékosokkal. Tényleg élmény volt, én még román fociban ilyen látványos és tetszetős játékot életemben nem láttam. Most már abszolút méltóak a “Román Arsenal” megnevezésre. Az eredmény magabiztos hazai 3-0 volt, kisebb bakikkal együtt és az önzőzések nélkül 5-0 is lehetett volna. A tengerpartiak pályán sem voltak. Azok az átemelések, azok a passzok, sarkalások, ívelések… Igazi, felszabadult, free-flow foci a javából.

Hmm… most így visszanézve látszik ám hogy hol (nem) áll a fejem. Elnézést így utólag is a kedves olvasótól ha zavaros vagyok néhol.

Lonkosz

Posted by Gooner in 12:53:35
Comments

Comments are closed.