Gooners’ Blog

Tegnap este lecsüccsentem a gép elé, elindítottam a böngészőt, bekészítettem pár sporttal kapcsolatos website transzferhíreinek oldalát, bejelentkeztem a messengerbe és beszélgetni kezdtem pár online gúnárral. A csevegések során természetesen elhangzott pár név, de ezek jobbára csak remények, álmok voltak, mintsem lehetséges igazolások. Folyamatosan frissítettem az oldalakat, de valahogy az egész móka lassúnak tűnt. Nagyobb pörgést vártam pár órával a határidő előtt. A legaktívabbnak a Manchester City vezetősége tűnt, az új tulaj, az Abu Dhabi cég óriási összegeket invesztál a klubba, így lehetőségük nyílt arra, hogy olyan kaliberű játékosokért tegyenek ajánlatot, mint Robinho, vagy David Villa. Tudtam, hogy nem fogják sorozatban szerződtetni a nagy halakat, de mindenképpen vártam tőlük egy bombaigazolást. Hirtelen megjelentek a site-okon a spekulációk, melyek szerint Robinhóért olyan ajánlatot tettek, amellyel nem biztos, hogy versenybe száll a Chelsea. Nem is tudtak. Rekordot jelentő 32.5 millió fontos összegért Robinho aláírt a Cityhez Mark Hughes legnagyobb örömére. A City új tulaja gazdagabb Abramovicsnál. Ne legyen igazam, de az a sanda gyanúm, hogy Manchesterben bizony egy Chelsea 2 készül kiemelkedni a hamvakból. Pár nap alatt úgy megerősítették a keretet, hogy Hughesnak az UEFA kupás helyért való küzdés helyett az lett a célja, hogy alaposan megszorongassa a “TOP FOUR” tökeit. A bőség zavara. Még egy Citynek is megadatik ez a kellemes gond, nekünk viszont nem. Egy órával a deadline előtt azzal viccelődtem Lonkival, hogy mekkora poén lenne már, hogy míg az Arsenal fanok tűkön ülve 180/100-as vérnyomással körmüket rágva szurkolnak egy igazolásért, addig Wenger bácsi aranyosan szundikál a pihe-puha ágyában. Remélem jól aludt az éjjel, Boss.

Na, akkor nézzük csak! Egy szégyenteljes Fulham elleni vereség után magabiztosan vertük a Twente csapatát, 7-0-ás összesítéssel kiütve őket a Bajnokok Ligájából, majd hétvégén meggyőző játékkal 3-0-ra csaptuk le a Newcastle csapatát. Azonban a helyzet koránt sem megnyugtató. Kezd olyan érzésem lenni, mint úgy általában a magyar sporttal kapcsolatban. Szépen tesszük a dolgunkat, de a világ lassacskán lehagy bennünket. Félreértés ne essék, nem szeretném azzal riogatni a népeket, hogy UEFA kupáról suttogok, de azt sajnálattal közlöm, hogy nem nagyon kell bízni az idei trófeaszerzésben. A WHU egész jónak tűnik, az Aston Villa valami hihetetlen erősítésbe fogott, a Sunderland dettó, Man. Cityt már fent taglaltam, ezenkívül még a rühes Tottenham is tízmilliókat dobál el a szélrózsa minden irányába. Oké, hogy törleszteni kell a stadion után, de az már nevetséges, hogy ennyire nincs pénzünk igazolni. Fiszman állítja, hogy 30millát is adhat Wenger egy játékosért. Erre szokták szép magyarosan mondani, hogy bullshit. Erősíteni kell, amit márpedig nem lehet két marék mogyoróból megoldani, ahogy azt nálunk szokás. Pontosan ide illik az ANR blog legfrissebb bejegyzéséből kiollózott idézet:

“When Arsene Wenger came to Arsènal in 1996, the kind of players who could make a difference cost £7m or more. Now a player who can make a difference costs between £18m and £32m.”

Csatársorunknak nincs elég “tűzereje,” még mindig hiányolom az igazi gyilkost, középpályánkra mindenképpen kellene egy igazi szántóvető triplatüdejű erőgép, hogy ellássa a védekező feladatokat, kellene egy mindkét oldalon bevethető szélső is, emellett a védelmünk is hajlamos a bizonytalanságra. A csapat egyetlen biztos pontja a két éve még rútul lesajnált Manuel Almunia. A kudarcos szezonzárás előtti reménytkeltő menetelésünket a rendkívül erős középpályának és Adebayor fontos góljainak köszönhettük. A remek V8 helyett egy pöfögő kisautó motorja krákog majd középen az idei szezonban. Gilberto, Flamini és Hleb elengedésekor azért sem voltam csalódott, mert azt gondoltam, hogy Le Boss pótolni fogja.őket. Érkezett Nasri, aki nálam már most bizonyította, hogy remekül fogja pótolni Hlebet és titkon még abban is bízom, hogy Pirés után végre lesz egy igazán ütős balszélsőnk Samir személyében. Ez egy. A francián kívül érkezett még a midfildre a notórius gyengélkedős Amaury Bischoff, az ígéretes Aaron Ramsey és a tarcsiból feljött a lenyűgöző Jack Wilshere. Ez mind szép és jó, de lehet el kéne mondani Wengernek, hogy nincs védekező középpályásunk. Most szívesen megkérdezném az öreget, hogy egy Chelsea, vagy egy Manchester United ellen ki a rossebb fogja betölteni ezt, a modern futballban létfontosságú pozíciót. Denílson? Nagyon kedvelem, ügyes gyerek, de még az eredeti posztján sem volt maximálisan meggyőző, nemhogy DMF-ként. A Newcastle ellen mutatott számos remek szerelését örömmel konstatáltam, de azt leszámítva egyszerűen förtelmesen játszott az első játékrészben. Szívből remélem, hogy a második félidőben szerzett gól felpörgeti és új magasságokba repíti. Ott van még Eboué, a “pass master”. Az utóbbi megjegyzést olvasva szolidan letettem a hajamat, majd kínosan elmosolyodtam. Ezt nem gondolhatta komolyan az öreg. Eboué jobb bekk. Nem szélső, nem védekező középpályás. Gyors, jól cselez, de ostoba és túlságosan agresszív. Kérdem én, ha egy éppen újjászülető Decóval, vagy egy Andersonnal összeakad, mit fog tenni, azonkívül, hogy kiállíttatja magát az első félidőben? Abou Diaby is egy lehetséges opció, de arról tavaly meggyőzött, hogy védekező szerepkörben felesleges játszatni. Ránézésre megvannak a kvalitásai a posztra, de úgy nem számíthatunk rá, hogy játszik egy hetet, majd lesérül egy hónapra. Djourou neve is megfordult volna a fejemben egy évvel ezelőtt, de már télen is láthattuk, hogy a mester védőként számít rá, akárcsak Alex Songra. Na ezt a büdös masszát nevezem én problémának.

Még egyszer szeretném elmondani, hogy e bejegyzés célja nem az, hogy meggyőzzem olvasóinkat arról, hogy biza most a középcsapatok szintjére süllyedünk, csupán előre szólok, hogy ne legyen akkora meglepetés, ha esetleg nem nyerünk idén sem trófeát. PL 3. hely, BL negyeddöntő. Szerintem.

Sosem akartam, hogy címlapokon tetszelgő sztárokat vásároljunk, de az istenért főnök, a vak is látja, hogy a keret erősítésre szorul. Abban bízom, hogy idén elkerülnek minket a sérüléshullámok és a téli átigazolási időszakban legalább az egyik csapatrész játékosproblémáit megoldja az öreg egy-két tapasztalt, minőségi játékos szerződtetésével. Megfogyva bár, de törve nem, továbbra is kitartóan szorítok a csapatnak és bízom a csodában.

Szeptember 13-án, szombaton utazik a csapat a Rovers otthonába, az Ewood Parkba. Kíváncsi vagyok Ince csapatára. Magabiztos, több gólos győzelmet akarok, a szokásos látványos támadófutball mellett.