Sunday, August 3, 2008

Emirates Cup 2008 – Day Two

Ma is könnyed, nyári hangulatban folytatódtak a küzdelmek, az első mérkőzésen a Juventus meglepetésre kikapott a Hamburgtól, míg a másodikon az Arsenal egy gólos győzelmet aratott a Real Madrid felett.

A 3-0 alapján az ember azt gondolná, hogy a HSV csapata lealázta a Zebrákat, azonban ez erős túlzás lenne. A vezetést Guerrero szerezte meg a 19 percben: egy remek kiugratás után lehagyta a védőjét, majd ragyogóan gurította el Chimenti mellett a játékszert. Az első félidőben a Juventus folytatta az Arsenal ellen is mutatott futballgyilkos játékát és egészen a 60. perc környékéig nem is igazán változott a helyzet. Akkor azonban Ranieri több cserével is élt, akik felpezsdítették az olaszok játékát: Iaquinta 5 perc alatt legalább 3 gólt löhetett volna. A növekvő nyomásnak a HSV kitartóan ellenált, Rost kapus bravúrt bravúrra halmozott, azonban egy remek passz után Camoranesi mégis a hálóba talált. Az örömünnep csak rövid ideig tartott, ugyanis a partjelző lest jelzett, a játékvezető pedig érvénytelenítette a gólt. Úgy látszik van igazság, mondhatnánk, azonban ettől az Arsenalnak nem lesz eggyel több pontja, amivel jóval előrébb végzett volna a végelszámoláskor. Természetesen nem szívom mellre a dolgot, hisz ez csak egy felkészülési torna, mindenféle tét nélkül. Térjünk vissza a mérkőzésre! Egészen a rendes játékidő végéig felváltva vezették a támadásokat a csapatok, de az utolsó percekre a Juventus összeroppant, ezt pedig Ivica Olic két góllal is büntette, ezzel beállítva a 3-0-ás végeredményt.

Sokszor rendkívül látványos akciókat láthattunk a hamburgi csapattól, amely rendkívül jó benyomást tett bennem. Már korábban is szimpatikusnak találtam őket, de ez most tovább erősödött. Egész jó állománnyal rendelkeznek, említhetjük Zidant, Jarolimot, de Jongot, Trochowskit, a nagy tehetség Kompanyt és végül, de nem utolsó sorban Rafael van der Vaartot, a csapat karmesterét, a HSV motorját. Távolléte ellenére is egész jól szerepelt a gárda, bár azt nem szabad elfelednünk, hogy ezek a meccsek igenlaza hangulatban folytak, egyik csapat sem tette magát oda igazán.

A második mérkőzésen az Arsenal játszott a Real Madrid ellen. Mikor megláttam a felállást, elmosolyodtam, hisz a Blancók ellen kivezényelt gárdára jóindulattal ráfogható, hogy a jelen lehetőségekhez viszonyított legjobb csapat:

Almunia – Sagna, Clichy, Senderos, Gallas – Walcott, Nasri, Diaby, Denílson – van Persie, Adebayor

A már sokszor emlegetett nyárias hangulat és a tétnélküliség tudata mellett is egész jól kezdtek a srácok. A Real Madrid nem sok akciót vezetet, Walcotték viszont annál inkább! Több lehetőségünk is adódott, de sajnos mindig előjött a csapat betegsége, az utolsó pillanatban hozott rossz döntések és a pocsék befejezés. Az első igazán nagy lehetőségünk a 10. percben adódott, Adebayor van Persie-nek passzolt az ellenfél büntetőterülete előtt, a holland pedig a jobb szélre tette a labdát a berobbanó Theo Walcottnak, aki nem totojázott, tüzelt, de sajnos célt tévesztett. Csatárainkon kívül még Denílson és Diaby is próbálkozott. Örültem, hogy mertek lőni, de jóval több átlövésre lenne szükség és Denílson esetében sokkal pontosabbakra, ugyanis próbálkozásai még csak kaput sem találtak. A 33. percben van Persie tekert egy fantasztikus labdát Adebayor fejére, aki képes volt kihagyni a kihagyhatatlant és mellé stukkolt. Pár perccel később a Real Madrid is életjelet adott magáról: Robinho passza után Javi Garcia eresztett el egy életerős löketet, de a labda centikkel elkerülte a felsőlécet. A 41. percben is villant a spanyol csapat, Guti szemfüles labdájára Raúl csapott le, de kisebb kalamajka után Almunia összeszedte a labdát.

A második félidőt is az Arsenal kezdte jobban, az első helyzet van Persie nevéhez fűződik, de a próbálkozás sajnos nem hozott eredményt. A 48. percben újra Robinhoz került a labda, de az egyik spanyol hátvéd hátulról fellökte, a spori pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Emmanuel Adebayor állt, aki higgadtan el is végezte a tizenegyest, 1-0. A 68. percben újra a togói villant, végigszlalomozott a Real Madrid teljes védelmén, azonban a lövés centikkel ugyan, de elkerülte a kaput. A 76. percben Wenger cserékkel élt, felhozta Bendtnert, Ramseyt és Wilsheret. Az angol hamar észrevétette magát, ragyogóan rázta le őrzőjét, Javi Garciát, majd Bendtnernek passzolt, aki szerintem rossz döntést hozva Velát próbálta megjátszani. Sajnos rosszul. A helyében én biztosan ráfordultam volna, az a helyzet megérdemelt volna egy kapusizzasztó lövést. A hátralevő percek gyorsan lecsorogtak, a játékvezető hármas sípszavával pedig véget ért az Emirates Cup második kiírása. Az Arsenal 4 ponttal 4. helyezett lett, harmadik a Juventus szintén 4 ponttal, második a Real 5-tel, a győztes pedig nem más, mint az esélytelennek tartott HSV csapata! Gratulálunk!

 

Vessünk egy pár pillantást a játékosainkra! Almunianak nagyok sok dolga nem volt, egyetlen igazán meleg helyzetre emlékszem, amikor csak ököllel tudta kiütni a labdát. Sagna rendkívül hasznosan játszott, jó passzokat és káprázatos szereléseket láthattunk tőle, emellett volt pár ígéretes beadása is. Clichy ma kissé szürke volt, vétett is pár hibát, de ő is rengeteget dolgozott. Azért meglátszott rajta, hogy a nyaralás óta van már pár meccs a lábában. Két középhátvédünk, Gallas és Senderos elég csendes mérkőzést tudhatnak maguk mögött. Igaz, a meccs vége felé Robben párszor megtáncoltatta őket, de különösebb veszélyt nem kellett elhárítaniuk.

Az új igazolás, Samir Nasri is kezdőként lépett pályára. Volt pár látványos megmozdulása és remek passzokat láthattunk tőle. Kicsivel több bátorságot és több próbálkozást szeretnék látni tőle. Természetesen nincs még baj, hisz kell neki az idő, míg beilleszkedik. Denílson is nyugodtan térhet nyugovóra az éjszaka, kitett magáért, ahogyan azt a többi felkészülési mérkőzésen is tette. Bejátszotta az egész pályát, jól mozgatta a fiúkat, igaz hozott pár rossz döntést, de én elégedett vagyok vele. Diabyn már láttam nyomokban a tavalyi szezon jeleit: jól cselezett, szinte ragadt hozzá a labda. Rendkívül harcias volt, néha kicsit durva is, de ez még belefér szerintem. Robinhoval rengeteget csatázott, akárcsak Walcott, aki ma remek berobbanásaival és a védők megtáncoltatásával vette ki a részét az Arsenal győzelméből. Gólszerzési lehetőségei is adódtak, de a befejezésekkel probléma akadt, így sajnos ma nem tudott gólt szerezni, de úgy vélem nagyszerű szezon áll előtte.

Csatáraink, van Persie és Adebayor remekül dolgoztak össze ezen az estén, számos kiváló támadást vezettek. Adebayor akár mesterhármast is szerezhetett volna, de ezt betudom annak, hogy még nincsen „szezonformában”. Muszáj kiemelnem, hogy ma fantasztikusan játszott, gólhelyzetei mellett szinte minden passza rendben volt (!!!), labdaátvételeinek többsége is összejött (!!!) és rengeteget segített a mezőnyben. Nálam mindenképpen ő a meccs embere. Hasonló teljesítményt várok el tőle a szezonban, természetesen akkor már egy magasabb szinten, meccsformában, maximálisan felpörögve. Szép volt, Ade!

 

Essen pár szó a Real Madridhoz is!

Hanyagoljuk egy kicsit ezt a meccset és foglalkozzunk egy kicsit a csapatot mostanában körülvevő tényezőkről. Tudom, hogy ez ez Arsenalos blog, de valahogy most foglalkoztat a téma és hátha akad olyan olvasónk, aki kíváncsi.

Cristiano Ronaldo és Robinho:

Most nem szeretnék belemenni a szappanoperákat megcsúfoló bohózat eseményeinek felsorolásába, csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy bár Ronaldo mögött fantasztikus szezon áll és valószínűsíthetőleg tényleg Madridba vágyik, de nem hinném, hogy Robinho rovására kellene ezt az üzletet nyélbe ütni. Robinho egy biztos pont (volt) a Real Madridban, simán van akkora spíler, mint Ronaldo, szerintem még jobb is és ezt a spanyolok egyszerűen csak félresöpörnék, hogy megszerezzék a portugált. Nagyon nem biztos, hogy a Real jól jön ki ebből a bizniszből, még akkor sem, ha megkapják Carvalhot a minap a Milant kifüstölő Cselzitől. Ramón Calderón helyében én mindent megadnék Robinhonak, amit kér.

Reálék azt mondják, hogy mindenképpen meg kell erősíteni a keretet legalább egy támadó középpályással és egy csatárral. Kérdem én, ebben az esetben az jól jönne, ha megválnának az egyik legjobb játékosuktól? Nem mintha sajnálnám őket, de Robinhonak a Real Madridban a helye, teljesen felesleges a Cselzibe, amikor úgyis van ott egy halom midfilder, meg egy raklapnyi támadó.

Ha a Real Madrid valóban meg akarja venni Ronaldot, hát akkor vigyék, engem különösebben nem izgat, de ezt ne Robinho rovására tegyék (és ne is Robbenére). Sajnos nagy pénzben nem mernék fogadni arra, hogy a kis brazil Madridban marad, bármennyire is szeretném.

Reakció Hegyi Iván borús jóslataira:

Hegyi Iván országos Real Madrid szimpatizáns, de nem hiszem, hogy valóban olyan rossz lenne a Blancók helyzete, mint ahogy azt ő gondolja. Ne feledjük, hogy ez a csapat (kisebb változtatásokkal) megnyerte a La Liga 2007-2008-as kiírását. Hegyi Iván szerint a Real Madridból kiveszett a Real Madrid, a művészi, tanári játék, eltűntek a klubból a csillagok. Kérdem én, Robinho micsoda? Robben micsoda? Sneijder micsoda? Lehet, hogy nem Zinedine Zidane-ok, vagy Puskás Öcsik futkosnak ma hófehérben, de nem kellene így lesajnálni ezt a keretet, mivel igen jó játékosokból áll. Hegyi Iván úgy beszél, mintha ez a Real Madrid nem tudna szépen futballozni, holott a tavalyi szezon során számos alkalommal figyeltünk tátott szájjal némely madridi akciót. Ahogy azt Myles Palmer is írta az ANR-en, Florentino Perez és a galakticusok már történelem. Ez egy másik Real Madrid. Nem kell leírni.

Elnézést ezért a kis kitérőért, de egy picit kikívánkozott. Természetesen várom a reakciókat, kommenteljetek ezzel kapcsolatban is nyugodtan!

 

 

Véget ért tehát az Emirates Cup, a HSV az idei győztes. Bár nem láthattunk vérre menő küzdelmeket, mégis úgy gondolom, hogy tanulhattunk ebből a két mérkőzésből, Wenger minden bizonnyal leszűrte a tanulságot. Legközelebb a Huddersfield elleni meccs után jelentkezem, de ha lesz valami komoly hír, akkor arról természetesen tájékoztatunk titeket.

GO GUNNERS!

JJ

Posted by Gooner in 19:59:03
Comments

Comments are closed.