Tuesday, July 22, 2008

Szombathelyi Haladás – Arsenal ZS

Múlt héten, miután hazajöttem egyhetes túrámról, azzal ijesztgettett a faterom, hogy elfogytak a jegyek. Heves hiperventilláció és pánikrohamok közepette kutakodni kezdtem a világhálón, hátha lehet még valamelyik jegyirodánál belépőt venni. Miután meggyőződtem arról, hogy a 4000Ft-os jegyből van még bőven, leszaladtam a legközelebbi Ibuszba és kis komplikációval, de megvettem a hőn áhított ticketet.

Furcsamód egyáltalán nem voltam izgatott, pedig életemben először nyílt lehetőségem arra, hogy élőben a helyszínen láthassam kedvenc csapatom mérkőzését. Őszintén szólva éreztem, hogy nem lesz ez akkora durranás, biztos voltam benne, hogy Arséne Wenger nem fogja elhozni legjobbjait Szombathelyre.

Ma reggel egy kellemes görccsel a jobb vádlimban ébredtem. Miután sikerült végre lábra állnom, kimentem reggelizni, majd szunyáltam egyet, aztán megint reggeliztem és megint szunyáltam, míg végül ebédeltem egyet ráhangolódásként. :D Katattam-matattam, zenét hallgattam, lejátszottam pár mérkőzést a PES2008-ban, olvasgattam a meccsel kapcsolatos cikketket, híreket, majd jelzett a telefon, hogy indulnom kell az unokatesómékhoz, ahol felvesznek. Útközben szoba jött, hogy fel kell vennünk egy negyedik személyt. Neve hallatán unokatesóm hüledezni kezdett, de megnyugtatták, hogy nem, nem fogja végigpofázni az utat. Természetesen nem így lett, így egész úton hallgathattuk a győrvári Freud elmélkedéseit… már amennyit értettünk belőle.

Kényelmesen megérkeztünk Szombathelyre, persze parkolóhelyet nehezen lehetett találni. A kapuknál különváltunk, mivel más helyre szólt a jegyünk. Míg sorban álltam, megpillantottam a melegítő Manu Almuniát, elmosolyodtam. Ezek a fiúk tényleg léteznek és a saját szememmel pár méterről látom őket. :D

Pár perc múlva elfoglaltam az amúgy rendkívül szar állapotban levő jobb karély egyik korlátját. Már a melegítéskor is látszott, hogy a fiúk nem fogják összetörni magukat, csak lazán passzolgattak és kocogtak. Vetettem pár pillantást a körülöttem levő szurkolókra. Jó helyre jöttem, szinte mindenki Arsenalos mezben, vagy valamilyen szurkolói cuccban tetszelgett. Volt mindenféle feliratú trikó, kezdve Kanubayortól, Recordbreaker 186-tól, Bergkampon át a mai játékosokig. Persze az ember két másodperc alatt kiszúrta az angolokat. Hegyekben álltak a környékükön a söröspoharak és a mogyorósdobozok, hangosan és kedélyesen beszélgettek.  Szinte mindegyikőjükön volt valamilyen Arsenalos tetoválás, legalább egy. Az egyik fickó vádlijára például a Highbury logója és az utolsó, Wigna elleni mérkőzésen elfoglalt székének pontos helye volt felvarrva.

 Szarabbnál szarabb zenék kíséretében elmondtak pár érdekességet a csapatokról és játékosaikról, majd rövidesen eldörrent a meccs kezdetét jelző ágyú, Clichy vezetésével hangos ováció mellett kivonultak a fiúk a gyepre.. A kezdőcsapat valahogy így nézhetett ki:

———Vela—————Bendtner———-

-Wilshere—————————Walcott-

—————Ramsey-Denílson————-
-Clichy-J. Hoyte—-G. Hoyte-Sagna-

——————-Almunia——————–

Igen, nem ezt írták az újságok, de mint mondtam, én nem a legjobb kezdőre számítottam. Nekem teljesen mindegy volt, így is kitörő örömmel tapsoltam meg a kedvenceimet.

Király játékvezető hangos sípszava után a Hali kezdte a mérkőzést. Természetesen az Arsenal magasan fölényben volt, de a Haladásnak is voltak szép momentumai. Az első igazán emlékezetes pillanat Denílson elemi erejű lövése volt, ami majdnem ketté törte a keresztlécet Rózsa feje fölött.

Úgy éreztem, hogy az első 20-25 percben Ramsey próbálta mozgatni a srácokat, volt pár nagyon szép labdája, de utána már jobbára pontatlanul passzolt, így sok labdát eladott. Biztos vagyok benne, hogy lesz ez jobb is, de pár mozdulatáról is lerí, hogy nagyon jó focista lesz belőle.

Az elég lassú iramú mérkőzés csendjét a Haladás szép támadása és végül Kenesei gólja törte meg. Védőink asszisztálása mellett remekül vette át az egyébként túlsúlyosnak tűnő támadó, majd átemelte a labdát Manu fölött. Gavin Hoyte mentett, de Király játékvezető szerint a labda már a áthaladt a gólvonalon. Nem véleményezném a döntést, hisz az én helyemről nem volt rendesen látható a találat, viszont azért azt elmondanám, hogy először senki sem örült, az ünneplés csak akkor kezdődött, amikor Király játékvezető sípolás és heves mutogatás közepette megadta a gólt. Hát igen, a hazai pálya előnye. Ha tétmérkőzés lett volna, akkor valószínűleg marha mérges lennék, de szerencsére nem az, szóval higgadtan viseltem el a Haladás vezetését.

A gól után három perccel Wilshere szöglete után Justin Hoyte puskázott el egy remek helyzetet, majd a 32. percben egy szép kényszerítő után Clichy az oldalhálóba vágta a labdát. Az egyenenlítő gól, ha jól emlékszem a 41. percben született. Egy remek akció során, Bendter csodálatos légstoppal levette a labdát, kitette a jobb szélre Walcottnak, aki könyörtelenül a hálóba vágta a labdát.

A szünetben négyet is cserélt Wenger: a bizonytalan Gavin Hoyte helyére Armand Traoré, Aaron Ramsey helyére Mark Randall, a debütáló Carlos Vela helyére Henri Lansbury, míg Manuel Almunia helyére Vito Mannone érkezett. Kicsit sajnáltam, hogy Charlie csak egy félidőt kapott, de sebaj, majd ősszel és tavasszal varázsol.

A félidőben Hevesi Tamás próbálta szórakoztatni a népet ugyanazzal a számmal, amiből már hosszú évek óta éldegél. A csúcspont az volt, amikor Keresztes Ildikót körbevitték a pálya körül egy Volvon. Ekkor már a homlokom csapkodtam…

Szerencsére gyorsan körbement az a Volvo és hamar el is kezdődött a második játékrész. A cserék után nagy meglepetésemre Clichy és Sagna lettek a középhátvédek. A legközelebbi említésre méltó momentum Lansbury lövése volt, amit Rózsa csak bravúrt bemutatva volt képes hárítani.

A 61. percben újabb cserékkel élt a mester: Bendtner helyére Jay Simpson, Wilshere helyére Coquelin érkezett. Simpson sajnos nem sok mindent tehetett elől egyedül, de egy szép esernyőt láthattunk tőle a büntetőterületen belül. A probléma csak annyi, hogy helyzet nem alakult ki belőle. A friss igazolásnak, Coquelinnek is volt pár szép megmozdulása, elég harcos szellemben játszott, szóval hamar szimpatikus lett számomra.

A hátralevő fél óra gyorsan lepergett, azt hiszem jóindulattal, de jogos a döntetlen. Végig fölényben volt az Arsenal, bár sok hibával játszottak a srácok, ugyanakkor a Haladásnak is voltak szép pillanatai és a védelmük rendkívül szervezett volt.

Flegmán, könnyelműen játszottak a fiúk, egy-két kivétellel senki sem tette oda magát igazán. Mindössze két emberrel nem vagyok megelégedve, név szerint a Hoyte-fivérekkel. Rendben, hogy nem az eredeti posztjukon játszottak, de rendkívül bizonytalanok voltak és még a golyóbis Kenő is néhányszor gondot okozott nekik. Igaz, csak néhányszor, de akkor is. Csapatunkból kiemelném Jack Wilsheret, a 16 éves szélsőt. Bejátszotta az egész középpályát, volt pár gyönyörű megmozdulása, nem csoda, hogy a szaksajtó örömódákat zeng róla. Higyjétek el, pár év múlva ő lesz az Arsenal csapatának egyik legjobb játékosa. Addig is, nézzétek meg ezt a videót: http://www.youtube.com/watch?v=ITVSdAzBjXY

Rajta kívül szerintem még Denílson nyújtotta a legjobb teljesítményt. Rengeteg labdát szerzett, remekül passzolt, jól szervezte a középpályát. Tetszett. Remélem a jövő szezonban is elkápráztat majd. Ilyenkor jut eszébe az embernek, hogy micsoda rejtett tartalékai vannak az Arsenalnak. Gondoljunk csak bele, hogy a mostani keret is milyen szemtelenül fiatal, de Denílson, Ramsey, Traoré, Randall, Barazite, Simpson, Wilshere, Lansbury, Murphy, Merida, Gibbs, Nordtveit, Rui Fonte és a többiek már a helyüket követelik…  Na térjünk vissza a mérkőzésre!

Összességében úgy vélem, hogy megérte azt a 4000Ft-ot ez a mérkőzés. Igaz, hogy messze nem a legjobb kerettel érkezett Wenger csapata, de ezek a fiatal srácok is az Arsenal játékosai, így ők is a kedvenceim, tehát boldog vagyok, hogy láthattam a mérkőzésüket élőben, a helyszínen. Öröm volt vérbeli Arsenal fanokkal végigszurkolni egy meccset. Egy újabb élménnyel gazdagodtam, remélem azért a jövőben kijutok a felnőtt csapat meccsére is.

GO GUNNERS!

JJ

 

[az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek, elég későn írtam ezt a bejegyzést]

Posted by Gooner in 23:19:43
Comments

Comments are closed.