Saturday, May 3, 2008

KAMEL GHILAS ÉS NIKOS KARELIS

Míg az angol média a napokban Barry-t (akiért időközben 12 millió fontos ajánlatot tett a Liverpool, amit O’Neill visszautasított) és Johnsont boronáálgatta össze az Arsenallal, addig Wenger már javában kutatott a Flamini-pótlék után. A szokásos Arsene-módon.

A legújabb kiszemelt állítólag Kamel Ghilas, a portugál Vitoria Guimaraes középpályása. A 24 éves algériai játékos korábban a Cannes futballistája volt, ma már azonban Portugáliában játszik, méghozzá nem is rosszul. Kezdetnek a másodosztályú csapatot szinte a hátán hordva felcipelte az első osztályba, ahol továbbra is kitűnően teljesít, elég ha a tabellára nézünk. Igen, az újonc csapat a harmadik helyen áll, többek között Ghilasnak köszönhetően! A sráccal itt ismerkedhettek meg.

Nikos Karelis a görög Ergotelis csatára nem rég próbajátékon járt az Arsenalnál. A mindössze 16 éves játékos elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hogy első pályáralépésének köszönhetően a görögbajnokság legfiatalabb játékosa lett, azonban -ha hinni lehet a róla szóló írásoknak- kvalitásai se rosszak. Teljesítménye a próbajátékon igencsak meggyőző lehetett, mivel Wenger már szerződtetni is akarja.

Elindir

Posted by Gooner in 17:37:46 | Permalink | Comments Off

ARSENAL – EVERTON PREVIEW

Motiváció és történelem

 

Holnap magyarországi idő szerint 14:30-kor kezdődik az Arsenal – Everton találkozó. A forduló kezdete előtt még úgy tűnt, hogy az Ágyúsoknak még volt matematikai esélyük a bajnoki cím elhódítására (kérdés, hogy ki reménykedett még?). Mivel a Manchester United 4-1-re megverte a West Ham-et, már ez a kis esély is elúszott.

 

Akkor mi fogja motiválni a játékosokat holnap a pályán? A liverpooliak fel lesznek pörögve, hiszen ők még az UEFA Kupás helyekért küzdenek, de mi a helyzet az észak-londoniakkal? Csak és kizárólag a becsület motiválhatja Wenger fiait, valamint a második hely megszerzésének lehetősége. Ráadásul egy győzelemnek (vagy egy döntetlennek) köszönhetően az Arsenal az egész szezonban veretlen lenne otthonában, az Emirates Stadiumban. Tehát egy ilyen szezon után az Ágyúsoknak ki kell állni szurkolóik elé, és hozni a maradék két meccset.

 

Az Everton célja tehát az, hogy leküzdje a közte és a nagy rivális Aston Villa között tátongó három pontos szakadékot, ezzel bebiztosítva a következő szezonra az európai kupaszereplést. A liverpooli Kékek nemrég még a negyedik helyért küzdöttek a városi rivális Liverpoollal, azonban az utóbbi időben az Everton játékosainak lendülete alábbhagyott, sorra veszítették el a létfontosságú pontokat, így már csak az UEFA Kupa-szereplés a reális álom. A legutóbbi három meccsüket képtelenek voltak megnyerni, azonban legutóbb a Villa ellen kétszer is vezettek, és úgy tűnt, kimásznak a gödörből. Bíztató lehet azonban a Kékek szurkolói számára, hogy csapatuk mindössze nyolc gólt kapott 2008-ban – legkevesebbet a mezőnyben. Ez nem semmi teljesítmény.

 

Legutóbb egy fergeteges mérkőzésen 1-0-s hátrányból felállva győzte le az Arsenal az Evertont idegenben 1-4-re, és ne feledjük a korábbi 7-0-s győzelmet se. Az efféle győzelmek bizakodásra adnak okot, hogy holnap izgalmas meccsnek nézünk elébe.

 

Az Everton tizenkét éve nem nyert idegenben az Arsenal ellen, az Ágyúsok pedig 2004 óra nem kaptak ki otthon észak-nyugati klubtól. A történelem tehát a hazaiak győzelmét jósolja, azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy habár az Everton 33 mérkőzésből mindössze egyetlen pontot tudott begyűjteni Észak-Londonban, ez a pontszerzés éppen tavaly történt meg – akkor ugyanis 1-1-re végződött a mérkőzés.

 

Várható kezdőcsapatok, alias Team News

 

Robin van Persue biztosan nem lép holnap pályára, mivel hétfőn félidőben egy kisebb combsérülés miatt lecserélték, és az orvosi stáb úgy döntött, a hollandnak elővigyázatosságból ajánlatos kihagyni a meccset. Rosicky, Eduardo, Diaby és Sagna továbbra is sérült, rájuk biztosan nem számíthat Wenger, ahogy Hlebre sem, aki eltiltását tölti és már nem léphet pályára a szezonban.

Mathieu Flamini, az elvágyódó középpályás viszont felépült, tehát minimum a padra már le fog ülni, ha kezdő nem is lesz. Manuel Almunia és Justin Hoyte játéka kérdéses, az ő állapotukról holnap fog dönteni az orvosi csapat.

Lukasz Fabianski újra kezdőként léphet pályára, ahogy Denílson, Song és Bendtner is. A padra valószínűleg fiatalokat fog leültetni a mester, például Djourout, Traorét, vagy akár a kölcsönből visszatérő Gibbst.

 

Az Evertonban biztos nem fog játszani a spanyol középpályás, Mikel Arteta, illetve James Vaughanra és Tim Cahillre szintén nem számíthat Moyes. Andy Johnson, Leon Osman és Steven Pienaar játéka kérdéses.


Konklúzió

 

Mit is mondhatnék még? Jó meccsre számítok, legyen elég ennyi. Inkább nézzétek meg ezt a videót, kedvcsinálónak tökéletesen megfelel!

Elindir

Posted by Gooner in 17:20:49 | Permalink | Comments Off