MANCHESTER UNITED – ARSENAL PREVIEW

GYŐZELMI KÉNYSZER
A vasárnap az Old Traffordon 17 órakor megrendezésre kerülő mérkőzés az Arsenal utolsó esélye, ha továbbra is a bajnoki cím a cél. Nyerni kell, a döntetlen nem elég. Ha nem nyer a csapat, elúszik minden, amit az utóbbi nyolc hónapban letettek az asztalra.
Azonban a Unitednek is nyernie kell. A Chelsea a Vörös Ördögök nyakán van, és egy eseleges pontvesztést kegyetlenül ki fognak használni. Ezenkívül azt sem szabad elfelejteni, hogy Fergie csapatának még hátra van egy kellemetlen Stamford Bridge-i kirándulás. Ott kell megküzdenük a Kékekkel, ahol már négy éve nem kaptak ki. Fergie is tisztában van vele, hogy az a meccs nem lesz kéjutazás. Ha el akarja kerülni a későbbi idegeskedést, vasárnap nyernie kell.
Tehát mindkét csapatnak nyernie kell azon a mérkőzésen, amit az angol média máris Super Sunday névvel illet. Ha az Ágyúsok és a Vörös Ördögök is úgy futnak ki a pályára, hogy mindent megtesznek a győzelemért, akkor tényleg megérdemli a meccs a super jelzőt, hiszen akkor egy nyílt, szebbnél szebb megmozdulásokkal teli, szórakoztató meccsnek nézünk elébe. Egy igazi ínyecségnek.
HADISZERENCSE
Az Arsenal nehéz időket él át az utóbbi hetekben. Azután, hogy a szezon nagy részében vezették az angol pontvadászatot, sérüléseknek, eltíltásoknak, bírói hibáknak, a rossz formának és Fortuna kapitulálásának köszönhetően az öt pontos előny elszállt. Sőt, hat pontos hátrány lett belőle, és az Ágyúsok csupán a harmadik helyet foglalják el a bajnoki táblázaton.
Az utóbbi hét bajnoki mérkőzésből csupán egyet nyertek meg, ez pedig, valljuk be, nem igazán bajnokhoz méltó teljesítmény. Ráadásul kedd este egy drámai mérkőzésen hiába szreztek két gólt idegenben a Liverpool ellen, végül 4-2-re kikaptak és kiestek a Bajnokok Ligájából.
Ezzel szemben Ferguson csapata egyszerűen képtelen botlani. Az utóbbi hét bajnoki mérkőzésből hatot megnyertek (a Middlesborough ellen 2-2-re voltak képesek egy szeszélyes meccsen), formájuk egyenletesen kiváló. A Bl-ben már az első mérkőzésen eldöntötték, hogy ők fognak továbbjutni, nem a Roma. A második, hazai mérkőzésen Ferguson már azt is megengedhette magának, hogy több kulcsemberét is pihentette – a csapat így is probléma nélkül nyert. A gárdát gyakorlatilag a portugál Cristiano Ronaldo cipeli a hátán egész évben. A szélső ontja a gólokat, vérbeli csatárokat megszégyenítően már huszonhét találtatnál jár (gólpasszt sokkal kevesebbet adott, szám szerint mindössze hatot).
Nem lennék meglepve, ha a United ebben a szezonban zsebre tenné a Duplát, tehát a PL mellett a BL-t is megnyernék. Három ponttal előzik meg a Chelsea-t a bajnokságban, bejutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe – a Dupla mára ténylegesen elérhető lett a Manchester számára.
A szezonnak ebben a szakaszában sok csapat veszített már el bajnoki címet. Hiába vezetett az Arsenal öt ponttal, elhullajtották az előnyt, persze ehhez a körülmények összejátszására is szükség volt. A United azonban úgy tűnik, fordulóról fordulóra erősebb lett. Önbizalmuk az egekben van, játékuk szép, formájuk javuló tendenciát mutat az utóbbi két hónapban. Ha megnyerik a Duplát, megérdemlik, hogy a 99-ben triplázó csapathoz hasonlítsák őket.
KEZDŐCSAPATOK
Ahogy korábban említettem, Fergie több játékosát is pihentette szerdán. Nem lépett pályára kezdőként a Roma ellen Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney (később becserélte őket a skót), Paul Scholes pedig végig a kispadon ücsörgött.
Nemanja Vidic biztos nem fog játszani tédsérülése miatt. Rajta kívül Darren Fletcher a biztos hiényzó, neki szintén a térde sérült meg. Michael Carrick és Rio Ferdinand is összeszedett egy-egy rúgást a Roma ellen, játékuk ezért kérdéses. Nani és Saha pályáralépése is kétséges, az ő helyzetükről majd később dönt Fergie.
Vidicet Piqué vagy Brown pótolhatja, azonban Ferdinand hiányzása nagyon megnehezítheti a MU helyzetét. Gary Neville szerdán egy év után visszatért, de nem hiszem, hogy vasánap kezdő lenne, ahhoz túl sokat hagyott ki.
Az Arsenalból a szokásos sérültek mellé csatlakozott Mathieu Flamini is. A hiányzók listája tehát: Tomas Rosicky, Bacary Sagna, Eduardo és Flamini. A francia középpályást Gilberto Silva fogja pótolni, aki mintha az utóbbi néhány meccsen újra a régi önmagára kezdene hasonlítani. Reménykedjünk, hogy vasárnap a jobbik arcát fogja mutatni.
Wengernek azt is el kell döntenie, hogy Kolo Tourét újra a védelem jobb oldalán alkalmazza, vagy sem. A United villámgyors szélsői ellen szerintem nagy hiba lenne az elefántcsontpartit right-backként alkalmazni, azonban Justin Hoyte kezdőbekerülése se kielégítő megoldás. Robin van Persie viszont végre újra fitt, ő valószínüleg kezdeni fog.
Mit is mondhatnék még? A vasárnapi meccs rendkívül fontos. Kiváncsi leszek, hogy Wenger vajon össze tudta-e kaparni a fiúkat a keddi vereség után, vagy sem, illetve, hogy van-e bennük még annyi tűz, hogy veszélyt jelentsenek a MU kapujára. Ez a nagy kérdés.
Elindir