Monday, April 28, 2008

Derby – Arsenal előzetes

Pride Park, 21 óra, Derby – Arsenal. Országos kettes, ugyebár. A célkitűzés a MU elleni vereség óta a 4 meccsből 12 pont, az első akadályt leküzdöttük (Reading), tehát még lesz a Derby, Everton és Sunderland. Hozható.

Ma este szép játékot és magabiztos, töbgólos győzelmet várok a srácoktól. Szeptemberben az Emiratesben 5-0-ra csaptuk meg őket, Diaby, Adebayor és Fabregas közreműködésével. A togói 3 gólt lőtt. Valami hasonló eredménnyel elégedett lennék most is, de ha 0-3-ra nyerünk, az sem baj. :D

Sagna, Rosicky, Diaby, Hleb, Eduardo, Almunia és Flamini nem játszhat. Wenger eredetileg Fabianskit, Denílson és Bendtnert a kezdőcsapatba nevezte volna, de állítólag változtat a tervein, mivel a Manchester United kikapott a hétvégén a Stamford Bridge-n, így matematikailag még van esély a bajnoki címre. Én azért attól nem félek, hogy meglesz a trófea.

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit lehetne erről a mérkőzésről írni még. Az arsenal.com previewja is inkább azt fejtegeti, hogy miképpen nyerhetjük meg a bajnokságot, de engedelmetekkel én ezzel inkább nem foglalkoznék. Ezt a meccset egyzerűen meg kell nyerni és kész. Mert megígérték.

JJ

Posted by Gooner in 17:50:14 | Permalink | No Comments »

Sunday, April 20, 2008

The Return of the Henry

Mostanában felröppentek a hírek, hogy a futball történetének egyik legjobb játékosa, Thierry Henry visszatérne Angliába. A francia csatár arra hivatkozott, hogy nem érzi jól magát a katalán városban, emellett családja is visszahúzza a szigetországba. A hírek szerint a Barcelona nem is nagyon áll Titi útjába, egyáltalán nem elégedettek a teljesítményével, hisz 25 mérkőzésen csak 7 gólt szerzett.

Henryért már több Premier League-s csapat bejelentkezett, köztük a Chelsea, a Man. City, a Newcastle United.
Sokaknak felcsillant a szeme, hogy Henryt újra Arsenal mezben láthatják, de előre szólok: Wenger nem fogja visszavenni hősünket.

Ennek több oka is van. Először is, a srácok sokkal felszabadultabban játszanak most, hogy nincs itt a legendás 14-es és kár lenne megbontani az új rendszert a csatár visszaigazolásával, látván, hogy mit tudnak ezek a srácok.

Másodszor Henry eladásának egyik oka az volt, hogy utolsó Arsenalos szezonjában folyamatosan sérülések gyötörték és az orvosi jelentések szerint sosem fog már 100%-osan felépülni a csatár, rendszeresen bajlódni fog ezzel a problémával.

Végül, de nem utolsósorban Arséne Wenger makacs ember, ragaszkodik az elveihez. Nézzük csak meg, hogy hány játékost vásárolt vissza, miután eladta őket. Akárhogy is töröm a fejem, én egyet sem találtam és ez alól Thierry Henry sem lehet kivétel, hiába ő a kedvenc játékosom, hiába tartom őt a valaha élt legjobb focistának.

Páran azt mondják, hogy nincs szükségünk Titire, mivel Adebayor képes pótolni őt. Az első részével egyetértek, de hogy Adebayor helyettesítheti Henryt? Ne nevettessetek fiúk. Még egy olyan csatárunk, mint Henry sosem lesz, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek kiváló támadóink. Adebayor még irdatlan messze van Henry szintjétől, de van ideje fejlődni, ámbár biztos vagyok abban, hogy sosem éri utol elődjét.

Hogy mennyire igazak a pletykák, azt majd a nyári átigazolási szezon kezdetével megtudjuk, azonban nagyon remélem, hogy Henryban lesz annyi tisztelet volt csapata iránt, hogy nem igazol a Premiershipbe és nem fog pályára lépni ellenünk.

JJ

Posted by Gooner in 09:42:53 | Permalink | Comments (1) »

Közlemény

Bizonyára kedves olvasóink már szomorúan konstatálták, hogy megint beütött ez a Monthly transfer limit exceeded baromság. Április hónapban 7 képet töltöttünk fel összesen, melyek mérete nem igen haladhatja meg a 50kb-ot fejenként, szal a kedves blog.com bekaphatja.

Sajnos nem tudom, hogy mikor áll helyre a rend, a béke és a harmónia, de addig kénytelenek leszünk eltávolítani a headert.

A szerkesztői trió közös accountjának, Goonernek jelzésképpen megmarad az avatarja, hogy tudjuk mikor lesznek újra láthatók a képek.

Megértéseteket köszönjük.

JJ

Posted by Gooner in 09:21:16 | Permalink | No Comments »

Saturday, April 19, 2008

Fabregas: Gunner for Life!

A Reading elleni 2-0-ás siker után Francesc Fabregas, az Arsenal csillaga kijelentette, hogy a hírekkel ellentétben maradni akar az Arsenalnál. A spanyolt fűvel-fával összehozzák, de Cesc kérte, hogy ne higyjünk a pletykáknak, ő jól érzi magát Londonban és rendkívül boldog, hogy a világ legjobb csapatánál játszhat.
Az interjú végén Fab4 azt mondta, hogy karrierje végéig Arsenalos szeretne maradni.

Imádom ezt a srácot. :)

Posted by Gooner in 16:45:50 | Permalink | Comments (1) »

Megtört a jég… Arsenal 2-0 Reading Review

Pár perccel ezelőtt ért véget az Arsenal 2008-2009-es szezonjának első mérkőzése. Mint azt reméltem, az Arsenal könnyed, felszabadult és egyúttal látványos játékkal győzte le a Reading csapatát az Emirates Stadionban Emmanuel Adebayor és Gilberto Silva góljaival.

Azt vártam, hogy Arséne Wenger pihentetni fog, de nem így tett a francia manager. A kapuban Lehmann kapott helyet, a védelem ugyanaz volt, mint a Manchester ellen, középen pedig a Walcott, Hleb, Fabregas, Gilberto kvartett szolgálta ki a VP, Adebayor kettőst.

A mérkőzés nem éppen Arsenalosan indult. Kényelmesen, lassan játszogattak a srácok, Aliaksandr Hleb próbált szervezni. A fehérorosz több káprázatos csellel és szemfüles passzal vetette észre magát. Az első nagyobb helyzet a 12. percben adódott Adebayor előtt, a van Persie remek beadását azonban egy igen gyenge fejes követte. A 30. percben azonban nem hibázott a togói, Touré csodálatos labdáját kiválóan vedte át, majd magabiztosan eltekerte Hahnemann mellett a játékszert. Le a kalappal, gyöngyörű gól volt, én mindig is ezt vártam Adebayortól. 8 perccel később Fabregas tálalt a kopasz Gilberto Silva elé, a brazil egyet tolt a labdán, majd erős löketet eresztett el, ami a Reading hátvédjének fején megpattanva a jobb felső sarokba vágódott, 2-0. A társak úgy ugrottak a vén róka nyakába, mint ha kiskölykök lennének. Jó volt végre mosolyogni látni Gilbertot. A 43. percben van Persie lövését hárította Hahnemann, majd egy perccel később Touré bombáját kellett kipofoznia. Az első félidőben kb. 50%-ot adott ki magából az Arsenal, könnyedén lőhettünk volna 3-4 gólt is.

A második játékrészt a Reading kezdte, azonban az Arsenal ott folytatta, ahol abbahagyta negyed órával előbb. Helyzetek sorát dolgoztuk ki, de sajnos nem sikerült gólt szerezni. A 60. percben Eboué váltotta a fantasztikusan játszó Kolo Tourét. 14 perccel később Bendtner és Denílson is pályára lépett. A mérkőzés egyik leglátványosabb helyzete van Persie szabadrúgása volt. A holland kiválóan helyezett és erős lövést eresztett a kapura, de a labda a felsőlécet, majd a jobb kapufát találta el, mielőtt a gólvonal előtt földet ért volna. Nem sokkal később egy remek összjáték után Walcott lőtt a felső lécre. A Reading első támadását a 77. percben vezette, Song szerencsétlenkedett az alapvonal mellett, Convey elhozta a labdát, majd kapura lőtt, de Mad Jens könnyedén szögletre ütötte a lövést. A kornernél Bendtner helyezkedési hibájából majdnem gólt szerzett a vendég csapat, Fabregas, VP és Gilberto alaposan leteremtette az ügyetlenkedő dánt. A 83. percben Fabregas tört be, majd gyönyörűen eltekerte a labdát Hahnemann bal keze mellett, de az utolsó pillanatban, a bevetődő Duberry megmentette csapatát a 3. góltól. 3 perc hosszabbítás után Peter Walton játékvezető hármas sípszava a mérkőzés végét jelentette, egyúttal az Arsenalt súlytó átok megtörését, hisz március 29. óta először nyert a csapat.

Nézzük hát a játékosokat! Almunia még nem épült fel teljesen, így Mad Jens kezdett a kapuban, akinek egy alkalomtól eltekintve egyáltalán nem volt dolga a mérkőzésen, 7. A jobbhátvéd posztján ezúttal is Kolo Touré lépett pályára, aki szenzációs teljesítményt nyújtott. Védekezésben, támadásban egyaránt nagyot mutatott, gólpasszt jegyzett és majdnem gólt lőtt. Kicsit sajnáltam, hogy korán lecserélte az öreg, de hát hadd pihenjen, maximálisan megérdemli, 8. Ebouét küldte Touré helyére a főnök, a másik elefántcsontparti ma semmi hülyeséget nem csinált, így már ezért is meg tudom dicsérni, 6.5. A bal oldalon természetesen Clichy kezdett. A fiatal francia teljesítményére nem lehet panasz, bár ma kissé csendesebb volt a megszokottnál. Voltak szép elfutásai és szerelései, összességében elégedett lehet magával, 7. A középhátvédek szerepében willy Gallast és Songot láthattuk, a kameruni is nyugodtan aludhat, egyetlen hibáját leszámítva jól játszott, megelőlegezem neki a 7.5-t. Gallas az utóbbi időben szokásossá vált csendes üzemmódban robotolta végig a meccset, főleg a támadásokat segítette, ugyanis hátul nem sok dolga akadt, 7.

A középpálya közepén Flamini sérülésével újra Gilberto kapott lehetőséget, aki meg is hálálta Wenger bizalmát. Az első félidőben akár mesterhármast is lőhetett volna, de mint azt minden Arsenal fan tudja, ez azért nem az öreg Gilby asztala. Sokat dolgozott és jól szűrte a középpályát, nem igazán hatoltak át rajta, megérdemli a 8-ast. Sanyit már fejjebb dicsértem, de megérdemli, hogy itt is megemlítsem: az első félidőben brilliáns volt, a másodikban kicsit csendesebb, szinte lemásolta a MU elleni produkcióját, 7.5. A fehéroroszt az ifjú Denílson váltotta a 74. percben, sajnos nem sok ideje volt a brazil középpályásnak, így sokat nem tehetett hozzá a csapat játékához, 6.5.
Elől Adebayor és VP ostromolta a readingi védőket. A togói szépen cselezgetett, de ezt már megszokhattuk tőle, emellett kevés lehetősége ellenére ma lőtt egy szép gólt, amit minden hozzáértő focirajongónak meg kell tapsolnia, 7.5. Az immáron 27 gólos csatárt Nicky Bendtner váltotta, akinek pályára lépése lökést adott a csapatnak, azonban komoly helyzete nem volt, 6.5.
Szándékosan kihagytam van Persie-t, Walcottot és Fabregast. Véleményem szerint ők voltak csapatunk legjobbjai. A hollandnak nagyon ért a gól, de ma nem volt szerencséje és csak kapufáig jutott el. Mezőnyben rengeteget dolgozott, látványos cselekkel és remek elfutásokkal szórakoztatta a hazai szurkolókat, 7.5. Az ifjú titánnak, Theo Walcottnak sem jutott ma gól, de fantasztikusan játszott az angol tehetség. Ma is megvillantotta elképesztő gyorsaságát, rengeteg bonyodalmat okozott a kék-fehérek védőinek, mostanában nagyon húzza a csapatot, 8. Rövid töprengés után úgy döntöttem, hogy a Meccs Legjobbja címet Cesc Fabregasnak adom. Csapatunk legértékesebb játékosa is lőhetett volna gólt, de Duberry úgy gondolta, hogy mégsem kéne 3-0-ra kikapni, így a spanyolnak csak remek cselei és lenyűgöző passzai, indításai maradtak. Kiválóan mozgatta csapatát, le a kalappal Fab4 előtt, 9.

Összességében azt mondhatom, hogy elégedett vagyok a csapat mai játékával. Könnyeden, ugyanakkor látványosan játszottak a fiúk, lőttek két gólt, de nem kaptak cserébe, ráadásul hála az égnek nincs újabb sérültünk sem. Egyetlen dolog miatt vagyok kissé csalódott, a helyzetkihasználás miatt, ugyanis ennek a Readingnek ma legalább 5-t kellett volna lőnünk.

A hátralévő 3 találkozónkon (Derby Country idegenben, Everton otthon, Sunderland idegenben) ugyancsak magabiztos győzelmet várok és nagyon örülnék annak, ha a mai meccsen remeklő trió, VP, Walcott és Fabregas is betalálna.

GO GUNNERS!
JJ

Posted by Gooner in 15:47:31 | Permalink | Comments (1) »

Friday, April 18, 2008

Arsenal – Reading Preview

Ma délután kaptam egy üzenetet Elindirtől, hogy legyek oly’ kedves és írjam meg az előzetest, mivel elfoglaltságai miatt nem tehet eleget kötelességének, szóval ezúttal jómagam, JJ pennájából olvashatjátok eme nyúlfarknyi előzetecskét.

Jól indult ez az év, aztán a végére kippukadt az Arsenal lufi. Most már különösebb tét nélkül játszik a gárda, a játékosok vállára nehezedő nehéz kő elszállt a trófeanyerési reményekkel, ma már mindenki a keret megerősítésével és a jelöltekkel foglalkozik. Holnap 13:45-kor a Reading csapatát fogadjuk az Emirates stadionban, természetesen az EuroSport 2 élőben közvetíti a találkozót. A kék-fehér gárda egyáltalán nem tűnik legyőzhetetlen ellenfélnek, legutóbbi 3 mérkőzésükön mindössze egy pontot szereztek egy nyögvenyelős gól nélküli döntetlennel a Bburn ellen, a Madejski Stadiumban.

Szegény Arsenal szurkoló már idejét sem tudja, hogy mikor nyert utoljára a csapat, de Adebayor mindenesetre szép szezonzárást ígért. Erre én csak ennyit mondhatok: Tessék gólt lőni, kedves Emmanuel.

Lássuk csak, hogy ki nem játszhat a mérkőzésen! Eduardo még mindig lábadozik lábtöréséből (és még sokáig is fog), Rosickyre műtét vár és az EB-t is kihagyja, Flamini még mindig a bokájával bajlódik, akárcsak Bak Sagna, Hoyte is lesérült, emellett valószínűleg nem számíthatunk Manuel Almuniara, de jó hír, hogy Denílson felépült térdínsérüléséből. “Csak” 6, a korábban látottakhoz képest ez semmi. A várható kezdőcsapatot nem tudom megjósolni, ugyanis valószínűleg Wenger pihentetni fog, vagy is én mindenképpen azt tenném. Pár emberre nagyon ráfér egy kis szünet. A probléma a csatársorral van. Hagyja Bendtnert és Walcottot játszani, vagy megpróbálja újra felpörgetni Adebayort és van Persie-t? Kiváncsi leszek, hogy miképp dönt a főnök.

Apropó Flamini! Wenger azt nyilatkozta, hogy április végéig adott határidőt a franciának, hogy aláírjon a csapathoz. Le Boss állítása szerint Matt maradni akar, de akkor könyörgöm, írjon már alá!

Ha már az átigazolásoknál tartunk, akkor megemlíteném, hogy Arséne Wenger kijelentette, hogy nem áll szándékában leigazolni David Villát, de mindenképpen vásárol egy, vagy két minőségi játékost. Hogy az utóbbi mit jelent nála, azt meg nem mondom nektek. Lehet, hogy végre zsebbe nyúl és “beinjekciózza” a csapatát két beérett, rutinosabb játékossal, vagy megint kinyitja a kis dobozkáját és két marék mogyoróért vesz két 16 éves tehetséget. Én csak remélni tudom, hogy az előbbi varációra gondolt az öreg. Rengeteget agyalok azon, hogy kit kellene leigazolni, de egyszerűen felesleges, mivel Wenger sosem azokat a játékosokat igazolja le, akiket a “pletykalapok” hasábjain olvashatunk, ráadásul minden kussban fog zajlani és csak akkor tudjuk meg, hogy kit vett a csapat, amikor már vígan aláírta a szerződését az illető.

Pihentetés ide, vagy oda, a gyengécske Reading csapatát el kell verni az Emiratesben. Tegnap éjjel voltak hülye vízióim, de azokkal ellentétben könnyed, felszabadult játékosokat akarok látni, akik jó teljesítményt produkálva gólokkal verik meg ellenfelüket.

Oddsok:
bwin:
Arsenal: 1.25 X: 5.25 Reading: 9.00

Sportingbet:
Arsenal: 1.285 X: 4.75 Reading: 9.00

Expekt:
Arsenal: 1.33 X: 4.85 Reading: 9.00

Tippmix:
Arsenal: 1.25 X: 5.00 Reading: 8.95

GO GUNNERS!

JJ

Posted by Gooner in 18:34:15 | Permalink | No Comments »

Thursday, April 17, 2008

“Solemn hour…”

Orrba-szájba olvashatunk mindenféle véleményt a csapatról, hogy mi kell, mi nem, ki kell, ki nem, mit kéne tenni/venni, mit nem… A héten annyi véleményt nyaltam már át, hogy azt sem tudom melyik kié, illetve mennyire sajátom már a sajátom…

Tébolyító néhány véresszemü blogíró, de főleg a szurkolók elrugaszkodott ömlengései. Már ilyenek is hangzottak el, hogy Wengernek mennie kell! Brrrr! Tavaly nagyobb katyvaszban voltunk, mégis csak mérsékelve mertünk a gondolattal kacérkodni, hogy jobb volna a francia nélkül. Előrebocsátom, azóta csak érettebbek lettünk (blogíró kollégáim és én), igaz, csak a magam nevében tudok beszélni, de eszembe sem jutna hogy Wenger távozását kérjem! Ezzel a csapattal senki sem tudna rajta kívül bánni, hisz kivétel nélkül mind az ő emberei akik ma játszanak, és teljesen a saját szájíze szerint van összeállítva a gárda, ami nem rossz dolog. Kicsit ugyan kezd már túl makacs lenni. Az Impresszionista címü írásban nagyon az elevenére tapintanak a mester hibáit illetően. Egy ponton túl be kell látnia az embernek, hogy nem erőltetheti szemellenzősen az elképzeléseit, ha előbb vagy utóbb felborul a terve. Persze egy másik goal.com-os írás sokkal jobban tetszik, amely pont a stabilitást kéri a mestertől, néhány nagyon beszédes Kipling idézettel, és sokkal több “common sense” érződik ki a “Fel a fejjel (szabadfordításom) címü irományból.

A vásárlást, módosítást illetően mégtöbb a tere-fere. Elő sem tudnám szedni a sok blogozói véleményt amely mind jobban véli tudni mi kell a csapatnak, mint azok akik évtizedek óta az élén állnak. Persze az Online Gooner élen jár a mester keresztrefeszítésében, de ez az oldal mindíg is szarkasztikus és érzésem szerint túl okoskodó volt a klubot illetően. Aztán Mr. Myles “ANR” Palmer förmedvényeiről már ne is beszéljünk. Ez az ember a korral egyre szenilisebb lesz. Nagyot fordult a szememben idén, tavaly még szomjazva nyaltam a sorait, ma már ahogy mondják a britek “a pinch of salt”-al esek neki a cikkeinek. Akárhányszor téved, csak nem akar leszokni a jósolgatásról. Mindíg mindent jobban tud előre aztán soha nem mondja, hogy “ja, bocs ezt elszúrtam”. Mindegy. A vén, angol, sznob kappanokat nem egy kelet-európai kisebbségben élő magyar fogja jobb belátásra bírni. Mi sem támasztja alá, hogy valahányszor a térségről ír, kijavítom, mert merem állítani hogy jobban ismerem a helyzetet mint ő, de persze ő sosem reagál a dologra. De ha valami Yorkshire-i köcsög beír valami nevetséges helyesbítést, mondjuk “itt elfelejtettél egy vesszőt” azt azonnal jómunkásember módjára ki is teszi. Mindegy, hagyjuk, mert csak bosszantom magam.

Azt hiszem kicsit hosszúra nyúlik majd ez a bejegyzés mert egyre-másra jutnak eszembe a gondolatok amiket meg akarok osztani.

Na nézzük kikkel hoztak szóba minket. Röviden: mindenkivel akinél kicsit is úgy fest hogy klubot vált. Mivel a mester kijelentette, nem fél nagy pénzt áldozni, már minden húsos átigazolási pletykában megjelenik az Arsenal neve is. Nuri Sahin egy olyan ember volna akinek örülnék, de nem tudom mihez kezdenénk vele. Középen szokott játszani, és Fabregast már senki sem tudná kiszorítani. A válogatottban sokat láttam szélen trükközni, gondolom ezért érdekli a mestert. De mellesleg a Dortmund is hülye ha eladja. Villa-ról van most sok szó, de félek hogy ő már túl high-profile hogy a mestert érdekleje. A csillagászati átigazolási összegről nem is beszélve. Minőség mindenképp ott van. Direkt, és kegyetlen befejező, nem játszik a labdával ha nincs miért, egyszerüen csak belövi. Ilyen kell nekünk. Bal szélre már mindenki szóba jött. Ben Arfa, de ő elmondása szerint maradni akar, Jefferson Farfán nem volna rossz de “középpályásabb” játékost néz a mester, ő meg már félig csatár. Akiről nem esik szó, és épp ezért valószínü, az Malouda. Nagyon úgy néz ki hogy kifele áll a rúdja a kékektől, de én nem igazolnám le, azért mert pöcs volt odamenni. Most persze nem sokat tud felmutatni, mert Mourinho hozta, és szinte végig mással “dolgozott” Grant meg a legnagyobb jóindulattal sem hasonlítható a portugálhoz. A védelembe Lúció tünik a legszuflásabb pletykának. Nem volna rossz üzlet, tényleg egy tapasztalt fejre van szükség, vagy legalább egy Vidic kaliberü fiatalabbra. Személy szerint egy Corluka-nak örülnék, nemtom ha elengedné a Man City, Richards-ot már meg sem merem jegyezni, de egyszer kipróbálhatná a mester, hogy valaki olyat hoz aki régóta jönni is akar, hátha az szívét lelkét kiteszi azért a csapatért amelyiket kicsi kora óta szeret, “no, mössziö Wenger?” Kapus is kell. Nem esik szó róla, mert Almunia most hosszabbított, de egy kapus mindenképp kerül a keretbe, viszont egy No. 1. is hiányzik. Nem akarom Manuel-t aláásni, mert remekül teljesített (bizony, Mr. Palmer), de szellemileg, mentálisan nem nézem ki belől hogy alapozna rá a mester. És legyünk komolyak, Lehmann-ak igaza van egy szinten. Tényleg csak 30 évesen kezdett rendszeresen játszani. De lagalább így lenne esély Ochoa-ra… óh Istenem… már libabőrös is lettem. Abszolút a mester elképzeléseibe illene, hisz fiatal, és tekintve honnan jön, nem volna túl drága, Vela-val meg már amúgy is cimborák.

A nagy költekezésre visszatérve… egyáltalán nem biztos, hogy a mester tartózkodik tőle. Az én véleményem hogy a vezetőség emögé bujik. Olvastam egy remek cikket az Insidearsenal oldalán (nagyon jó kis blog), ami a vezetőség nagyzolásával és fényüző elképzeléseivel foglalkozik. Nem fogom részletezni, olvassátok el magatok, megéri az utolsó betüig. És emlékezzünk csak vissza, Wenger igenis hozott drága embereket régebben, miközben jobbnál jobb fiatalokat nevelt a klubnál, szóval alakítson mindenki maga véleményt a dologról.

Hleb-et nagyon vinnék, Flamini-t is. Mindkettőt Milánóba, csak két különböző klubhoz. Most mit lehet tenni? Ha Matt nem ír alá az elkövetkező 1-2 hétben akkor bizony menni fog. Fabregas-ról sem akarnak leszállni… A süket Barca képes lenne Guardiola-t kinevezni edzőnek, merem állítani, azért hogy Fabri-t visszacsábítsák, mert a katalán nem dicsekedhet sok tapasztalattal ebben a munkában. Bezzeg Gallas senkinek sem kell! De ezt majd a szezon-review-ban kifejtem.

Ami feltétlen említést érdemel, és rettentően felháborít az Senderos esete. Szerencsétlent már mindenki vízbefolytaná. Tessék csak szépen leszállni a svájciról, ok?! Kaptunk nyamvadt gólokat és vereségeket nélküle is, sőt, szóval nyugodtan ostorozhatjuk a többi védőt is. Senderos egy érzékeny ember, igen tudom mondhatjátok hogy akkor “menjen Reyes-el az anyja szoknyája mellé”, de ő sokat tett MÁR a klubért és nem érdemli amit most kap. Hüséges, lelkes, és nagyon szereti a csapatot. Wenger már túladhatott volna rajta ha akar, de nem tette. Ami azt jelenti hogy most az ő dolga lenne kiállni mellette a sajtó, a többi játékos, de főleg a szurkolókkal szemben! Elmarasztalom a mester amiért nem teszi! Phillippe már depressziós és használhatatlan, mert akármennyire teljesíthet jól, az első hibánál át akarják harapni a torkát. Ha veszít a csapat és ő is játszott, világos hogy ő lesz a bünbak. Csakhogy ezt 11-en játszák és egyedül a védelemben van még 4 ember rajta kívül, szóval fuck off! Senderos egy jó játékos, de biztonságban kell magát tudnia. Wenger nem kellett volna kitegye a kezdő 11-ből mikor Touré visszatért, mert állítom: most ő a leggyengébb a védelemben! Ezzel csak összecseszte a svájcit, megérdemelte volna hogy maradjon mert jól müködtek össze Gallas-al.

Annyi mindent akarok még írni, de pár dolgot máskorra kell halasszak, nem akarok játszani a türelmetekkel, én sem biztos hogy végigolvasnék egy regényt, ha blogról van szó. Viszont néhány még fontos dolgot meg kell említenem.

Liverpool. Feltünt-e hogy a BL kiesőkörben még nem játszottak meccset amikor a bíró ne “tévedett” volna a javukra? Inter – piros lap oda-vissza, és nem vagyok meggyőződve, hogy megérdemelten, csak Matrix-ra mindíg lehet egy kis szart kenni. Emirates – meg nem adott, világos büntető (esne ki az összes bébifogad Kuyt amiért ilyen szemérmetlenül képes vagy hazudni!), Anfield – megadott “soft” büntető. Az Arseblog, múlt heti Arsecast-ében a Man-in-the-bar részben érdekes elmélet hangzott el, ami talán nem ejti gondolkodóba az embereket, tekintve a környezetet és a müfajt. A sóher amerikai tulajok megkenhették a bírókat, hogy BL-döntőt játszva/megnyerve nagyobb áron tudjanak túladni a klubon. Nem elhanyagolandó ötlet, tekintve milyen minden hájjal megkent, tróger a két fazon.

Amikor Wenger szerződéshosszabbítása “kétséges” volt, sokat beszélgettünk a forumon, hogy mi lenne ha menne. Sokan azon a véleményen voltunk, hogy mi is ezt tennénk, hisz a francia nélkül már elveszteni az egyéni stílusát a klub. Most azt mondom: na és? Szerezne egy másikat. Az utóbbi hetekben beleástam magam a klub történelmébe, és amint kiderült MINDÍG egy kuriózum volt a csapat és a játéka, a játékosokról nem is beszélve. Teljesen megváltozott a véleményem, ez a csapat Wenger előtt is nagy dolgokra volt képes és ami fontosabb, véghez is vitte őket, szóval nem látom értelmét elkalandozni. Sokszor tettem már más klubokkal, különböző meggondolásból. MU – sokáig nem tetszett amit nyernek, Juve – undorító foci. Most nem tenném. Szóval én maradnék. Valami értelme kell legyen a “hüség” szónak, és azt hiszem megtaláltam azt a klubot aminek egy életen át tudnék szorítani. Soha nem informálódtam még ennyit egy kedvencemről sem, szóval mélyebbre nyúltam mint eddig bármikor. A korom is közrejátszhat, hisz sokkal fiatalabb és kiforratlanabb voltam eddig, de most olyan időszakot töltöttem a csapattal ami meghatározó mindenki életében. Már sok olyat tett a klub és vezetősége amiért másokat elhagytam és lám még mindíg itt vagyok. Tényleg valami “különleges” kell történjen, hogy “lelépjek” de egyelőre nem látom mi lehetne az, mert eredménytelenség azóta van mióta szurkolója lettem, csúnya foci is volt, tavaly is idén is. Szóval azt hiszem megtaláltam a helyem a foci világában, és valahol még kiváncsi is vagyok mi lesz Wenger után, pont úgy ahogy anno arra voltam kiváncsi mi lesz Henry nélkül. Tessék, sokkal jobbak voltunk/vagyunk mint tavaly. Meglessz a 2. hely, erre mérget lehet venni.

Na tényleg ennyi most… a többit majd máskor csak juttassátok eszembe.

Lonkosz

Posted by Gooner in 09:21:17 | Permalink | Comments (1) »

Wednesday, April 16, 2008

Csatárkérdés?

Szükségünk van egy gólvágóra. Várom a javaslatokat, addig is íme az én két jelöltem:

Hangerőt fel, hadd szóljon a U2!
http://www.youtube.com/watch?v=KOn0t-P3irY&feature=related

Le Boss, tessék választani!

JJ

Posted by Gooner in 21:58:34 | Permalink | No Comments »

Sunday, April 13, 2008

Manchester United 2-1 Arsenal REVIEW

A világ leghálátlanabb dolga az Arsenal szurkolóinak élete. Nincs igazság a földön, ez egyszerűen nem létezik. Újabb rangadó, amit nyert helyzetből bunkunk el, újabb rangadó, amit egy büntetővel bukunk el. Jobban játszottunk, mint a Liverpool ellen, de ez messze nem volt elég. Csak úgy, mint máskor, rengeteg hibával játszottunk és ez megbosszúlta magát. Ez a meccs iskolapéldája volt a két csapat szezonjának.

Mikor megláttam a kezdőcsapatot, különösen Song nevét, nagyon aggódni kezdtem, de pont, hogy a kameruni teljesítményére nem lehet panasz. Nem kezdett jól, de az első félidő felére belelendült és jól játszott.

Nagyon jól kezdtünk. Bátran mentünk előre és az Old Traffordon beszorítottuk a Unitedet. Adebayornak volt két ordító ziccere, amelyeket muszáj lett volna belőni. Egyszerűen két ekkora lehetőséget nem lehet elhibázni. Ha teszem azt Torres játszik az ő helyén, akkor már a félidőben 2-0, azonban nekünk van egy togói Emmanuel Adebayorunk. Azért ma nem szidhatom, hogy rosszul passzolt, vagy rosszul vette át a labdát, azt bevállalta helyette a másik Emmanuel. Az elefántcsontparti félelmetesen ostobán játszott. Döntő szituációkban, szokásához híven, rendre rosszul játszotta meg társait, így a gondosan felépített támadás pillanatok alatt romokba dőlt.

Szóval jól kezdtünk, csak szar volt a helyzetkihasználás. Hleb kiválóan játszott, az első félidőben messze ő volt a mezőny legjobbja. Azt hozta, amit már meccsek óta hiányoltunk tőle. Akkor cselezte ki a MU védőket, amikor akarta, passzai hibátlanok. Fabregas is jó volt, de nagyon látszott rajta a fáradtság. A Manchesternek 2 veszélyes helyzete volt, mindkettő Rooney előtt. A védelem mindkét alkalommal tesze-toszán reagált, majd szerencsésen az angol csatárhoz került a labda, aki volt oly’ kedves, hogy kihagyja a ziccereket.

A MU védelme sebezhető volt, senki sem nyújtott jó teljesítményt, kétszer is van der Sar bravúrjára volt szükség, hogy megmentse csapatát az öngóltól.

Az első félidő után azt gondoltam, hogy lehet valami keresnivalónk, csak egy gól kellett volna, hogy megnyugtassanak a fiúk. A 48. percben nagy kavarodás a MU kapuja előtt, végül van Persie-hez kerül a labda, aki bal oldalról Adebayor felé teker, a togói pedig bal kézzel beütötte a labdát. Hát mit ne mondjak, húztam a számat, bár az is igaz, hogy a MU fanoknak szavuk sem lehet, hisz két védő állt Ade mellett és van der Sarnak könnyedén el kellett volna kapnia a labdát. Most sem tartott sokáig a vezetés, az 53. percben Gallas kézzel ért a labdához a büntetőterületen belül, Howard Webb pedig azonnal tizenegyest ítélt, teljesen jogosan. Ronaldo állt a labdához, aki eddig semmit sem csinált. Belőtte, de Webb érvénytelenítette a gólt, mivel többen is beléptek. A második próbálkozást is értékesítette a portugál, így a MU szurkolók felsóhajthattak: szar játék ellenére kiegyenlített a csapat. A világ legjobb formájában játszó játékosnak tartott Ronaldo egy kalap szart mutatott ezen a mérkőzésen. Egy épkézláb labdája nem volt.

A gól után mindkét mester cserélt: Walcott váltotta Ebouét, Anderson a harmatgyenge Scholest és Tévez az ugyancsak gyenge napot kifogó Park Ji Sungot. Nem éreztem, hogy Walcott megnyeri nekünk a meccset. Az utóbbi pár találkozón fantasztikusan játszott az angol, de ma túl nagy volt rajta a nyomás. Old Traffordon 1-1-es állásnál verd meg a MU-t, ha nem jön össze, akkor minden esélyed elszáll, hogy nyerj valamit az idén. Mi ez, ha nem óriási teher? Sajnos Walcott nem is tudott változtatni a helyzeten.

Tévez és Anderson remek cserék voltak, alaposan felpörgették a MU-t és a büntető okozta sok miatt újra aggodalom lett úrrá rajtam. A 65. percben az argentin bombázott jó 25-ről, de az izmos löket mellé ment. A következő percben Walcott és Hleb akciója után Fabregas lőtt fölé. Ez a lövés igazán beakadhatott volna, mindenképpen sokat lökött volna a csapat szekerén. A 72. percben Gilberto szabálytalankodott a 16-os előtt. Az ilyen amatőr hiba még a Megyei 2-ben is szégyen. Természetesen a 0-át mutató Hargreaves mesterien csavart lövéssel betalált. 4 perccel később Bendtner lépett pályára a kapura abszolút veszélytelen van Persie helyére. A dán egyenlíthetett volna, de van der Sar két alkalommal is hárította a dán támadó fejesét. A 85. percben Hoyte jött be a fáradt Kolo Touré helyére. Ekkor már fejetlenül rohantunk előre, a MU pedig kontrákkal próbált veszélyeztetni, de mindig csak egy ember, vagy Rooney, vagy Tévez, vagy Ronaldo rohamozta a kaput. A 87. percben Gilberto fejelt a zuhanyzóból, persze nem kell mondanom, hogy veszélytelen volt a kapura. A hátralevő pár percben Hoyte lerúgta Ronaldot, majd Webb véget vetett a mérkőzésnek.

Vessünk pár pillantást a játékosokra! Lehmann nem volt rossz, a gólokról nem tehetett, két bravúros védése volt. Touré megint beleadott mindent, egyszerűen nem tudtak rajta átmenni, le a kalappal az elefántcsontparti előtt, az Arsenal legnagyobb harcosa, az biztos. Gallas óvatlan kezezését leszámítva jól játszott. A csapat egyik legjobbja Gael Clichy volt, aki bejátszotta az egész bal oldalt: remekül segítette a támadásokat és kiválóan védekezett. Gilberto Silva az első félidőben jól játszott, a második félidőben pedig hozta azt, amit a szezon eddigi részében: teljesen haszontalanul, hibákkal teletűzdelve játszott, emellett egy amatőr hiba folytán miatta kaptunk szabadrúgást. Hiányzott Flamini.

Fabregas fáradt, fáradt és fáradt. Így is jó volt, de ha ereje teljében lenne, sokkal többet tudott volna hozzátenni a csapat játékához. Mint mondtam feljebb, Alex Hleb nagyon jól kezdett, a második félidőben kissé haloványabb volt, de én tartom, hogy a csapat legjobbja volt ma.

Már nagyon unom, hogy a csatársornak, főleg Adebayornak külön bekezdést kell szentelni a hülyeségei miatt. Én annyira, de annyira szeretném már dicsérni, de sosem tudom, egyszerűen nem hagyja. Profi szinten ezt nem lehet megengedni. Minden meccsen megvannak az ordító ziccerei, de egyszerűen képtelen értékesíteni őket! Mi kell neki, azon kívül, hogy kézenrúgják és bemegy a labda? Én normális gólt akarok tőle látni, de úgy néz ki, hogy mostanság be van oltva ez ellen. Robin van Persie ma sem nyújtott maradandót és akkor még finom voltam. Szépen szétrúgdosták a bal lábát, szóval csórikám már lőni se mert.

Azt gondolom mindenki észrevette, hogy az Arsenal támadószellemű csapat. Ebből következik, hogy gólokat akarunk lőni. Hiába van brilliáns középpályánk Alex Hlebbel, Fabregasszal, ha nincsen világklasszis támadónk. A Liverpoolnak van egy Fernando Torrese, a Manchesternek egy Téveze (igen, szerintem góllövés szempontjából sokkal jobb, mint Rooney), a Chelsea-nek Drogba és Anelka. Az öreg túl türelmes ahhoz, hogy zsebbe nyúljon és vegyen egy igazi világklasszist. Nem médiasztárra gondoltam, hanem tényleges világklasszisra, egy gólvágóra, mint a fentiek, vagy például Eto’o.

A mai mérkőzésen a Manchesterből 3, azaz HÁROM játékos nyújtott értékelhető teljesítményt: Edwin van der Sar, Carlos Tévez és Anderson. Hiába lőtt mesteri gólt Hargreaves, nagyon gyengén játszott, arcát látva sokszor az fordult meg a fejemben, hogy ennek a srácnak fáj, ha fociznia kell.

A Manchester United ma nem érdemelt győzelmet. Ez nem bajnokhoz méltó teljesítmény volt, azonban szar játékkal is nyertek, mint már oly’ sokszor ebben a szezonban. Ez különbözteti meg a két csapatot. Mi játszhatunk szemetgyönyörködtetően, 70%-os labdabirtoklási aránnyal kapujához szögezve, valami gebasz mindig lesz. Nem tudjuk megtartani az előnyünket, rengeteget hibázunk és nincsen klasszis gólvágónk. Utóbbin könnyedén változtathatunk, csak Wenger bácsinak ki kell töltenie egy zsíros csekket és kész.

Összességében azt mondom, hogy hibáink ellenére jól játszottunk és megérdemeltük volna a győzelmet, mégha nem is voltunk olyan kiválóak, mint az ősszel. Úgy látszik ez a szezon nem lesz a miénk, bármennyire is tűnt így októberben, vagy novemberben. Nem itt buktuk el a bajnokságot, hanem a sok döntetlennel az előző hónapban.

Fel a fejjel Ágyúsok, az élet nem áll meg. Sokat mondtam már, de attól még igaz marad: nagy dolgokra hivatott ez a csapat és vak is látja, hogy mekkora léptékben fejlődünk. Ha a következő szezonra Wenger megerősíti a keretet, nem lesz ilyen erős sérüléshullám és Fortuna kisasszony a mi mezünkben villog, akkor fix, hogy nyerünk valamit!

A jobb szemléltetésért bevezetem a 10-es skálás értékelést, hogy ha az írás nem tükrözi hűen a véleményem, akkor a számok igen. Tehát:

Lehmann (7), Touré (7), Gallas (6.5), Song (6.5), Clichy (7.5), Gilberto (6), Fabregas (7), Hleb (7.5), Eboué (5), van Persie (5.5), Adebayor (5.5), Walcott (6.5), Bendtner (7), Hoyte (-)

Posted by Gooner in 19:10:04 | Permalink | No Comments »

Friday, April 11, 2008

MANCHESTER UNITED – ARSENAL PREVIEW

GYŐZELMI KÉNYSZER

A vasárnap az Old Traffordon 17 órakor megrendezésre kerülő mérkőzés az Arsenal utolsó esélye, ha továbbra is a bajnoki cím a cél. Nyerni kell, a döntetlen nem elég. Ha nem nyer a csapat, elúszik minden, amit az utóbbi nyolc hónapban letettek az asztalra.

Azonban a Unitednek is nyernie kell. A Chelsea a Vörös Ördögök nyakán van, és egy eseleges pontvesztést kegyetlenül ki fognak használni. Ezenkívül azt sem szabad elfelejteni, hogy Fergie csapatának még hátra van egy kellemetlen Stamford Bridge-i kirándulás. Ott kell megküzdenük a Kékekkel, ahol már négy éve nem kaptak ki. Fergie is tisztában van vele, hogy az a meccs nem lesz kéjutazás. Ha el akarja kerülni a későbbi idegeskedést, vasárnap nyernie kell.

Tehát mindkét csapatnak nyernie kell azon a mérkőzésen, amit az angol média máris Super Sunday névvel illet. Ha az Ágyúsok és a Vörös Ördögök is úgy futnak ki a pályára, hogy mindent megtesznek a győzelemért, akkor tényleg megérdemli a meccs a super jelzőt, hiszen akkor egy nyílt, szebbnél szebb megmozdulásokkal teli, szórakoztató meccsnek nézünk elébe. Egy igazi ínyecségnek.

HADISZERENCSE

Az Arsenal nehéz időket él át az utóbbi hetekben. Azután, hogy a szezon nagy részében vezették az angol pontvadászatot, sérüléseknek, eltíltásoknak, bírói hibáknak, a rossz formának és Fortuna kapitulálásának köszönhetően az öt pontos előny elszállt. Sőt, hat pontos hátrány lett belőle, és az Ágyúsok csupán a harmadik helyet foglalják el a bajnoki táblázaton.

Az utóbbi hét bajnoki mérkőzésből csupán egyet nyertek meg, ez pedig, valljuk be, nem igazán bajnokhoz méltó teljesítmény. Ráadásul kedd este egy drámai mérkőzésen hiába szreztek két gólt idegenben a Liverpool ellen, végül 4-2-re kikaptak és kiestek a Bajnokok Ligájából.

Ezzel szemben Ferguson csapata egyszerűen képtelen botlani. Az utóbbi hét bajnoki mérkőzésből hatot megnyertek (a Middlesborough ellen 2-2-re voltak képesek egy szeszélyes meccsen), formájuk egyenletesen kiváló. A Bl-ben már az első mérkőzésen eldöntötték, hogy ők fognak továbbjutni, nem a Roma. A második, hazai mérkőzésen Ferguson már azt is megengedhette magának, hogy több kulcsemberét is pihentette – a csapat így is probléma nélkül nyert. A gárdát gyakorlatilag a portugál Cristiano Ronaldo cipeli a hátán egész évben. A szélső ontja a gólokat, vérbeli csatárokat megszégyenítően már huszonhét találtatnál jár (gólpasszt sokkal kevesebbet adott, szám szerint mindössze hatot).

Nem lennék meglepve, ha a United ebben a szezonban zsebre tenné a Duplát, tehát a PL mellett a BL-t is megnyernék. Három ponttal előzik meg a Chelsea-t a bajnokságban, bejutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe – a Dupla mára ténylegesen elérhető lett a Manchester számára.

A szezonnak ebben a szakaszában sok csapat veszített már el bajnoki címet. Hiába vezetett az Arsenal öt ponttal, elhullajtották az előnyt, persze ehhez a körülmények összejátszására is szükség volt. A United azonban úgy tűnik, fordulóról fordulóra erősebb lett. Önbizalmuk az egekben van, játékuk szép, formájuk javuló tendenciát mutat az utóbbi két hónapban. Ha megnyerik a Duplát, megérdemlik, hogy a 99-ben triplázó csapathoz hasonlítsák őket.

KEZDŐCSAPATOK

Ahogy korábban említettem, Fergie több játékosát is pihentette szerdán. Nem lépett pályára kezdőként a Roma ellen Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney (később becserélte őket a skót), Paul Scholes pedig végig a kispadon ücsörgött.

Nemanja Vidic biztos nem fog játszani tédsérülése miatt. Rajta kívül Darren Fletcher a biztos hiényzó, neki szintén a térde sérült meg. Michael Carrick és Rio Ferdinand is összeszedett egy-egy rúgást a Roma ellen, játékuk ezért kérdéses. Nani és Saha pályáralépése is kétséges, az ő helyzetükről majd később dönt Fergie.

Vidicet Piqué vagy Brown pótolhatja, azonban Ferdinand hiányzása nagyon megnehezítheti a MU helyzetét. Gary Neville szerdán egy év után visszatért, de nem hiszem, hogy vasánap kezdő lenne, ahhoz túl sokat hagyott ki.

Az Arsenalból a szokásos sérültek mellé csatlakozott Mathieu Flamini is. A hiányzók listája tehát: Tomas Rosicky, Bacary Sagna, Eduardo és Flamini. A francia középpályást Gilberto Silva fogja pótolni, aki mintha az utóbbi néhány meccsen újra a régi önmagára kezdene hasonlítani. Reménykedjünk, hogy vasárnap a jobbik arcát fogja mutatni.

Wengernek azt is el kell döntenie, hogy Kolo Tourét újra a védelem jobb oldalán alkalmazza, vagy sem. A United villámgyors szélsői ellen szerintem nagy hiba lenne az elefántcsontpartit right-backként alkalmazni, azonban Justin Hoyte kezdőbekerülése se kielégítő megoldás. Robin van Persie viszont végre újra fitt, ő valószínüleg kezdeni fog.

Mit is mondhatnék még? A vasárnapi meccs rendkívül fontos. Kiváncsi leszek, hogy Wenger vajon össze tudta-e kaparni a fiúkat a keddi vereség után, vagy sem, illetve, hogy van-e bennük még annyi tűz, hogy veszélyt jelentsenek a MU kapujára. Ez a nagy kérdés.

Elindir

Posted by Gooner in 12:23:05 | Permalink | Comments (3)