Arsenal 1–1 Middlesbrough Review
Hánynom kell. Én nem bírom már ezt és még csak most jön a nagy hajrá. Elegem van, tele van a tököm. Elegem van abból, hogy a játékvezetők rendre elcsalják a meccseinket, elegem van, hogy tehetetlenek vagyunk a 10 emberrel védekező csapatok ellen.
Kellett volna egy jó kezdés a nagy hajrá előtt, de ennél jobban nem lehet semmi sem lelombozóbb. Nem tudunk otthon megverni egy szaros Middlesbrought. Az egy dolog, hogy már az 5. percben elveszik Adebayor szabályos gólját és a spori hibás ítélete nyomán kaptunk gólt, ami mellesleg a Boro egyetlen helyzete volt. Hiába lövünk kapufákat, hiába szemrevaló a játék, nem tudunk mit kezdeni a csapatbuszos védekezés ellen. Támadni nem tudnak, csak 10-en a kapu előtt tornyosulni. Akárki próbálhat lőni, azonnal 3-an fekszenek elé.
Mido feljött és egyszerűen pofánrúgta Clichyt. Persze le kellett cserélni, mivel vérzett az arca. Úgy látszik a bírók csak akkor tudnak jót tenni velünk, ha kiállítanak egy játékost az ellenfél csapatából, igaz, sérülés miatt mi is elvesztünk egyet.
Van Persie visszatért. Most sem csinált semmit. Egy jó lövése volt, emellett lőtt egy akkora luftot, hogy a lába még mindig nem ért földet. Adebayor lőtt egy gólt, amit elvettek tőle, végig ellene fújtak, ráadásul éveleji formájára emlékeztetett. Sajnos kilóg ebből a precíz, rövidpasszos játékból.
Bendtner és Walcott jó cserék voltak, pár percig felpörgették a játékot, akkor azt hittem, hogy Nicklas gólt fog szerezni, de egy fejesen kívül több próbálkozása nem volt. Walcottnak pár jó elfutása, csele volt, de lövéseibe rendre belevetődtek a Boro védői.
Hlebnek volt pár káprázatos megmozdulása, de összességében csalódást keltően játszott. Dekoncentrált, pontatlan, ötlettelen. Ez nem Hleb. A túloldalon Ebouét csak dicsérni tudom. Az Arsenal szurkolók többsége fikázza, pedig ne feledjük, hogy 2005-2006-os BL menetelésünk során a csapat egyik hőse volt, idén pedig egy új szerepkörben kell boldogulnia. Egyre jobban csinálja. A szart is kihajtja magából. Ma is csak sugárzott belőle az akarat. Még mindig azt mondom, hogy ez nem az ő posztja és sokszor hoz rossz döntéseket, de ma kimondottan jól játszott, Schwarzert is megizzasztotta párszor.
Fabregas nem volt rossz, de meg sem közelítette őszi formáját. Valami átütő erő hiányzik belőle, ami az év első részében megvolt. Kicsit lassabban játszik, néha pontatlan is. Hiányoznak távoli lövései, amiből oly sok gól született régebben. Ma csak 2 kapufáig jutott. Nem elég, hogy sérülések gyötörnek és a bírók is csalnak, még szerencsétlenek is vagyunk. Persze a többi riválisnak ilyen gondjai nincsenek. Miért kéne bántani őket, elég az Arsenalt kínozni.
Flamini ismét szántó-vető üzemmódban játszott. Lecselezni nem lehetett, lefutni nem lehetett, mindenkitől elszedte a labdát. Védekezése egyre jobban hasonlít Makelelere. A védelmünkkel nem volt probléma. Clichy kitett magáért, hihetetlen, hogy milyen gyors a srác és mekkora akarás van benne. Nálam ő a szezon játékosa, ehhez kétség sem fér. Sagna ma kicsit árnyéka volt önmagának, de tekintettel családi problémájára, nem bánthatjuk. Gallas és Touré is jó volt, a gólban kicsit ludasak voltak, de ha nincs a bíró és a mocsok döntése, akkor nincs gól sem. Kolo pedig pontott mentett nekünk. Almunia a gólról nem tehetett, más dolga pedig nem volt.
Megvoltak a helyzeteink, de minden lövésre 3 ember vetődött be, egyszerűen nem tudunk mit tenni. De tényleg. Lehet, hogy ez leküzdhetetlen akadály? Wenger nem talált rá ellenszert 1 év alatt sem. Van rá egyáltalán ellenszer?
3 pont. Ennyi lehet a MU előnye, ha hozzák az elmaradott mérkőzést. Sajnos, ha szarul játszanak, ha nem, ezeknek mindig összejön a győzelem. Az a majdani 3 potn előny azt jelenti, hogy az Old Traffordon nyernünk kell és a hátralevő mérkőzéseken nem igen kéne hibázni.
Arsenal: Chelsea (I), Bolton (I), Liverpool (O), Manchester United (I), Reading (O), Derby County (I), Everton (O), Sunderland (I, de reméljük O lesz belőle)
MU: Bolton (O), Liverpool (O), Aston Villa (O), Middlesbrough (I), Arsenal (O), Blackburn (I), Chelsea (I), West Ham (O), Wigan (I)
Chelsea: Arsenal (O), Middlesbrough (O), Man. City (I), Wigan (O), Everton (I), Manchester United (O), Newcastle (I), Bolton (O)
Nem egyszerű sorsolások, talán a Chelsea van a legkönnyebb helyzetben. A MU és az Arsenal menetrendje között nincs olyan sok különbség szerintem, a manchesteriek abból a szempontból vannak könnyebb helyzetben, hogy 3 rangadójukból 2-t otthon vívnak meg.
A mai meccsen annyi volt az öröm, hogy láthattuk Eduardot a lelátón. Csak azt sajnálom, hogy nem győztes meccset látott. Sajnos ez a mérkőzés eléggé lelombozott, csak azt tudom remélni, hogy a fiúkat nem. Nem tudom hogy bírják ezt észak-londoni Arsenal fan pajtásaink, de én agyvérzést kapnék egy mérkőzésen. Pár méterre vannak a bírótól, az ilyen Martin Taylor, meg Mido-féle állatoktól és még nem ölték meg őket? Respect, én nagyon nehezen állnám meg, hogy ne keveredjek verekedésbe…
Mit mondhat egy vereségszagú döntetlen után az ember, ha buzdítani akarja csapatát és a szurkolókat? Csak remélni tudom, hogy a sok negatív történés ellenére a csapat felülkerekedik az ilyen kudarcokon és képes megfelelni az elvárásoknak. Már évek óta minden ellenünk van, szóval ezúton kérem a fiúkat, hogy mutassák meg mindenkinek, hogy bárhogyan szívathatnak, jöhet lábtörés, fejberúghatnak, gólokat vehetnek el, 10 emberrel védekezhetnek, de nem tudnak minket legyőzni, mivel mi vagyunk a legjobbak. MUTASSÁTOK MEG NEKIK!
Előző bejegyzésemben említettem, hogy egy Boro elleni siker jó startot jelentene. Egy Chelsea elleni siker pláne! Remélem csapatunk legalább olyan jó lesz, mint a Milan elleni mérkőzésen, a San Siroban.
Azt mondják tehet alatt nő a pálma. Ránk ez fokozottan igaz. Olyannyira, hogy ha már könnyű ellenfél vár ránk, akkor összezavarodunk. Nekünk kemény akadályok kellenek. Azt hiszem, ezeket a szezon végére megkaptuk gazdagon.
GO GUNNERS!
JJ