CSODA LENNE ELJUTNI MOSZKVÁBA, AVAGY BL-SORSOLÁS
Arsenal – Liverpool
Roma – Manchester United
Schalke – Barcelona
Fenerbahce – Chelsea
Tehát kedvenc csapatunk angol ellenfelet kapott, méghozzá a tetves Liverpoolt. Hazai pályán fogunk kezdeni április 1-jén vagy 2-án, a visszavágót pedig az Anfield Roadon játsszák majd április 8-án vagy 9-én. Nem voltunk szerecsések, hiszen egyrészt angol ellenfelet kaptunk, másrészt a BL-specialista, kellemetlen (undorító?) focit játszó Poolt. Reméljük a legjobbakat.
A Manchester United az Ágyúsokkal ellentétben viszont szerencsés volt, a Vörös Ördögök ellenfele az a Roma lesz, amivel tavaly ugyanekkor találkoztak, illetve amivel ebben a kiírásban egy csoportban voltak. Gyakorlatilag biztos a MU továbbjutása.
A Schalke 04 most jutott először a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, de valószínűleg újabb továbbjutás nem várható: ellenfelük az a Barca, aminek nagyon jól megy a német csapatok ellen. Katalán továbbjutás várható.
A Chelsea a török Fenerbahcét kapta ellenfélnek, a Kékek az elős meccsen az oroszlánbarlangba látogatnak, ahol kihúznak egy gól nélküli döntetlent, aztán otthon, a Stamford Bridge-en meg fogják alázni Zico csapatát.
Most következzenek az ágak, ugyanis ezeknek a sorsolása is megtörtént:
Roma – Manchester United
Schalke – Barcelona
2.)
Arsenal – Liverpool
Fenerbahce – Chelsea
Tehát az Arenal egy esetlges továbbjutás esetén valószíűnüleg a Chelsea-vel küzdehet meg a döntőbe jutásért, a Roma – MU párharc győztese pedig a Schalke – Barca párharc győztesével.
Elindir
A lehető legszarabbul jöttünk ki belőle. Bár a Liverpool verhető, nem akarok agyvérzést kapni a meccsek alatt a túlzott káromkodás miatt, melyeknek célpontja a 10 emberrel védekező Liverpool. Torrest kell hatástalanítani és nyert ügyünk van.
JJ