We’ve fucked ‘em! AC Milan + Konrad Plautz – Arsenal 0-2 REVIEW
Most csináltuk azt amit otthon kellett volna. Abszolút úgy toltuk mintha nem idegenben játszanánk. Mindenkire büszke vagyok, abszolút a helyén voltak az emberek, végig robotoltak (Diaby csak lófrálgatott ott de na…). Az első félidőben szebbnél szebb helyzeteket sikerül elbasszunk, de legalább a játékra egy rossz szó sem lehetett. A Milan is probálkozott de kevés naftát éreztem belőlük. Ettől sebészibb akciókat vártam. Idegesek voltak, ez az első percektől látszott. Tulajdonképpen az egész review-ra ráhúzhatom az “ugye megmondtam????” frázist. Megmondtam hogy félnek, megmondtam hogy idegesek lesznek, megmondtam hogy BL nyerés után nem elég az ambició, megmondtam hogy tessék bátran messziről lőni, és délelőtt megtetszett ez a kép Fabregasról, gondoltam ha nyerünk fel tudom használni és mit ad Isten? Még ő is lövi az egyik gólt.
Plautz “teljesítményére” nincs kedvem kitérni. Botrányosan fújta a sípját és kész. Viszont mindkét oldalra fújt marhaságokat.
A második félidőben folytattuk ahol abbahagytuk. A Milan ahogy már a forumon is írtam nem tudta tartani a kezdeti iramát, ebben kétség sem férhetett hogy mi jobban bírjuk. Volt pár ajtó ablak helyzetünk, Fabregas kapufája, aztán Ade szerencsétlenkedett egy sort, de legalább látszott az igyekezet rajta. Elől nagyon szépen játszottak össze és a Milan szemmel láthatóan vesztett a koncentrációjából. Simán egy-kettőztünk a 16-osuk előtt ők csak várták hogy bevigyük a labdát. A gólt is így kapták. Kalac egyszerüen elaludt, nem várta sem a lövést azt pláne nem hogy átmegy a falanxon. Későre mozdult és ez az idei BL kampányukba került. Előtte még voltak nagyon szép helyzeteink, ha a fele bemegy akkor is 5-0-ra nyerünk. Nincs mit szépíteni egyszerüen lefociztuk az olaszokat. Próbáltak lehengerelni minket az elején, aztán egy kis szünet is elég volt hogy megijedjenek a kontránktól és hogy a tempós focit bizony jobban nyomjuk. Aztán megint ücsörögtek hátúl és még egy meccset így tutira nem bírtak volna ki. A saját fegyverünkkel akartak minket megverni, de kis szerencsével (vitathatatlanul) túléltük az első akcióikat és a ebben a müfajban jobbak vagyunk. Mi ahhoz vagyunk szokva hogy amit ők 10-20 percen át csinálnak hogy vezetést szerezzenek azt 90 percen át szakadatlanúl nyomjuk.
Ancelotti hibázott. Hibázott mikor lecserélte Inzaghi-t, amikor Gila bejött mondtam a kollégának akivel néztük a meccset hogy ez nem fog semmit csinálni. Nem is hallottuk a nevét, nem is láttuk labdához érni. Fogalmam sincs hogy kellett volna játszania hogy nyerjenek, de a Chelsea féle egy-kettő ölés lehetett volna a legjobb. De ő hagyott minket passzolgatni és csak a 16-osra koncentrálta a védelmet. Amikor meg váltott már késő volt és a szétszóródott gárda között Walcott és Ade simán összehozták a kegyelemdöfést.
Ezt a teljesítményt, ezt a focit vártam a srácoktól Midlesbrough óta. Végre Arsenal focit játszottunk. Kicsit pontatlan volt, kicsit nyers, de ez már csak gyakorlás kérdése. Gyönyörü estét szereztek nekünk a srácok, legyünk hálásak nekik érte. GO GUNNERS!
Lonkosz
Igen-igen; ez bizony jó foci volt a javából. Milan is lőhetett volna egy vagy 2 gólt, de akkor mi tényéeg 4-et, ötöt. De ezen nem is rédemes filózni.
Jobbak voltunk, nyertünk és kész! =D
Diaby a második félidőben tényleg gyengusz volt, de az elsőben elégedett voltam vele.
A íbró meg tényleg a no comment kategória, de mostmár kit érdekel ^^
Tomi