Gooners’ Blog

Kimaradtam a hétvégi dolgokból, csak videókból tudok hozzájuk szólni. Irónikus, hogy sízni voltam és épp szombaton volt életemben elősször léc a lábamon, az meg egyenesen ijesztő mikor a tőlem 10 méterre lévő hugom tanítgatott minket, és mondta hogy csússzak oda… én ugyan csúszni kezdtem… megállni már nem. Szóval fél óra “ismerkedés” után már kénytelen kelletlen az egész pályát “átnyaltam”, átrepesztve egy néni lécén, és csodával határos módon egy darabban a terep aljára érve. Szerencsétlen, gyanutlan szánkós gyerekek csak néztek mikor az aljban feléjük tartottam… fogalmuk sem volt a veszélyről… Na de mielőtt bezárjátok az ablakot, el is mondom gyorsan hogy időben elkanyarodtam, pedig gőzöm sem volt hogy kell, de az éles helyzetek mindíg kihozták belőlem a szükséges plusszt. Örömömben a botokkal integettem a tetőre hogy még megvan mindkét lábam, bár 5 percen keresztül folyamatosan reszkettek. Szóval egész nap a pályán voltam, mert megtört a jég, utána már legalább nem féltem, még sötétedés után a tükör-jeges terepen sem.

Vissza a focihoz… Szóval szombaton egész nap, minden esélyem megvolt arra, hogy járatlan, edzetlen, nyápic fizikumom miatt akármimet eltörjem, kitörjem, és erre egyik “katonánkkal” történik meg a dolog. Nem is firtatom a dolog körülményeit, a videókból világos hogy szándékos volt ezer százalékig. A labda már rég arrébb gurult mikor Taylor megkezdte a “death-dive”-ot, és csak mindezek után kezdte emelni a talpát, arról már ne is szóljunk, hogy túl magasra.

Aztán ott van maga Eduardo… Remek karakterü játékos, és a képességeire egy rossz szót sem mondhatunk. Kicsi, fürge, ravasz, ügyes… Nekünk született. Új fiú, mégis elképesztő bajtársiasságról tesznek tanubizonyságot irányában a többiek. Persze benne van az is hogy maguk is megijedtek egy ilyen esettől, de az indulatokkal teljes mértékben azonosúlni tudok. Szószerint megható, az ahogy aggódnak érte, ahogy nyilatkoznak, tele késztetéssel és ambicióval, hogy “most már csak azért is!”, valahányszor ezen töröm a fejem, becsület szavamra gombócokat kell lenyelnem. Eduardo egyáltalán nem csügged, és magabiztos a felépülésében. Le a kalappal, már nem elősször bizonyítja, hogy milyen fából faragták. Aki képes egy fütetlen stadionban aludni, mert nincs még lakása, de JÁTSZANI MÁR AKAR, az az ember CSAK ÉS KIZÁRÓLAG tiszteletet és megbecsülést érdemel.

Látom előre, hogy jönnek majd a rivális szurkolók pár nap múlva a csipkelődő megjegyzéseikkel, hogy most már azért nem mer senki ellenünk keményen játszani mert pellengérezve lesz. Azoknak már most üzenem “in advance” hogy kapjátok be! Ez már megy egy ideje, és csoda, hogy eddig kellett “várni” egy ennyire komoly esetre. Köztudott, hogy nem tudunk mit kezdeni a durva játékkal. Tényleg szerencsétlen az Arsenal 9-es meze. Kinek milyen formában. Mikor kapunk végre egy megfelelő karakterü és képességü játékost akire ráadhatjuk, jön egy ilyen állat, hogy kísértse a számot.

Persze mindenki védi beszarásig Taylor-t. “Hát hogy ő nem úgy gondolta…” meg “ő nem az a fajta játékooooos…” és persze ki ne maradjon az “ő bizony soha, senkit, semikor, míg a világ meg egy nap nem bántana” na és a kedvencem “Taylor rendszeresen Mikulásnak öltözik a helyi árvaház gyerekei számára az ünnepekkor, lehetetlen hogy ezt szándékosan tegye”. Na ezeknek azt üzenem vessenek egy pillantást peter135 blogján kitett képre. Aham… én is ilyen képet vágok mikor valamit szörnyen bánok. De persze abban a kurva országban akármilyen senki 5-öd rangú angol köcsögnek több becsülete van, mint annak az embernek aki történetesen kiejtette a nagy három kiscicás válogatottat az EB selejtezőkön. Tisztelem a hagyományt meg még a maradiság egy bizonyos formáját is. De a józan paraszti észnek nincs ellenfele, szóval soha sem tudják megindokolni, hogy Taylor-t miért nem végezték ki helyben tarkón lövéssel. Becsszóra én pisztolyt adnék a bíróknak és 22 gólyót. Ha kell lőjenek le mindenkit. Na ne féljetek akkor lenne fegyelem a pályán. Ha már maradiak és hagyománytisztelők vagyunk csináljuk rendesen, nicht wahr? “A félmegoldás csak a suszternek jó” – Hofi Géza. Fegyelmezzék csak ezeket a kocsmatöltelékeket!

Most jön belőlem a rideg kapitalista.
Akármilyen abszurddul hangzik, Taylor minden faszsága ellenére lehet épp most nyerte meg nekünk a PL-t és/vagy a BL-t. Amilyen indulatok és erők szabadulnak most fel a bajtársiasságból fakadóan a csapatban… na az ellen én nem állnék ki. Minden vörös-fehér szívü ember egyként akar ott lenni a következő meccsen, és jól kitömni az ellenfelet. Kár hogy pont a Villa az, aki jó eséllyel pályázik mostanság a megtisztelő “második kedvencem” posztra az angol ligán belül. Kár hogy nem most nyomjuk újra a Milan ellen. De talán még marad a lendületből, hisz a kiesőkörben minden meccs egy döntő a csapat számára. Vagy tovább megy vagy kiesik. Szóval reszkess PL, reszkess BL, reszkess világ. Eduardo még csak ezután fog ám a legtöbbet tenni a csapatért.

Eduardo egy világverő lesz amikor visszatér. Márpedig abban én is biztos vagyok hogy visszatér, ha ő maga is az. Köztudott, hogy a saját hozzáállás a legtöbbet érő fegyver az ilyen esetekben, és Dudu-nál etéren nincs gond. Amikor visszatér, csak azért is megmutatja majd.

Szóval írjunk peticíót, hogy amikor a csapat valamelyik kupagyőztes meccsét játsza (a PL-t megnyerő meccset, vagy a BL döntőt), mert bizony most már garantált hogy nyerünk valamit – Flamini egyedül megcsinálná amilyen hév lett benne – akkor Martin Taylor legyen a közönség közt. A díjátadáskor pedig fáradjon ki és Gallas személyesen verje agyon az aktuális kupával, vagy mondjuk hugyozzon bele a csapat Taylor-t meg fullasszák bele… na de a verziókat már rájuk bízom.

Lonkosz