Monday, February 11, 2008

Arsenal 2-0 Blackburn Rovers REVIEW

Nemrég ért véget az Arsenal 26. bajnoki mérkőzése a Bburn ellen, az Emirates Stadiumban. Az észak-londoni gárda győzelmével 5 pontosra növelte előnyét a második helyezett Manchester United-del szemben, így azt hiszem ma minden Ágyús boldogan fog álomba szenderülni. A meccs előtt sokat cikkeztek David Bentleyről, de szerencsére Beckham II. rossz napott fogott ki, akárcsak Santa Cruz.

A Rovers is több kulcsjátékosa nélkül kényszerült kiállni, akárcsak mi. Erősen megritkult csapatunk remekül kezdte a mérkőzést, a 4. percben egy szöglet után Senderos fejesgóljával szereztük meg a vezetést, 1-0. Ezután még negyed óráig az Ágyúsoknál volt a fölény, de nem sikerült további gólt, gólokat szerezni. A 35. perc környékén vették át a kezdeményezést a kék-fehérek, Emerton remek labdáját azonban Benni McCarthy nagylelkűen mellérúgta. Az első félidő az Arsenal fölényét hozta, de szükség volt egy második találatra, hogy bebiztosítsuk a vezetést. A második játékrészben Hleb vette magához a karmesteri pálcát, az egyébként félgőzzel játszó Ágyúsok fehérorosz középpályása próbálta felpörgetni csapatát. Az 52. percben Adebayor előtt adódott lehetőség, de a togói nem tudta sikeresen befejezni az akciót. A 60. percben kezdtünk felpörögni, de a szokásos Arsenal tempóhoz képest ez is fárasztóan lassú volt, a srácok többnyire álltak, hiányzott a ritmusváltás, amivel meglephettük volna a vendégeket. Hleb kiváló passzokkal tömte társait, kiválóan cselezett és jópár sistergős bombával dolgoztatta meg az amerikai Brad Friedelt. A nagy tili-tolit először Fabregas unta meg, 22-ről eresztett meg egy erős löketet, ami csak pár centivel kerülte el a kaput. A 77. percben a Rovers menedzsere, Mark Hughes cserékhez folyamodott, bár szerintem ezzel kicsit elkésett már, csapatát sokkal hamarabb fel kellett frissítenie. Ezekben a percekben Adebayor és Hleb is megmutatta magát, de Friedel mindig résen volt. A Blackburn jobbára a félpályát sem lépte át, Flaminiék hamar elvették tőlük a játékszert. Azt hiszem Bentleyt egy kicsit túlhype-olják, ma is mindent mutatott, csak értékelhető produkciót nem, nagyképűség áradt minden egyes megmozdulásából.

Hajdú B. kissé borúsan festette le a helyzetet, de igazság szerint a fiúk nem igazán erőltették meg magukat, félgőzzel is verhető volt ez a Bburn. A meccs végére Adebayor tette a pontot, Hleb tanári labdáját felpörgette, majd kíméletlenül bevágta a rövid sarokba, pont, mint a Spurs ellen, bár az egy kicsivel azért látványosabb volt, 2-0. Az eredménnyel elégedett vagyok, de a mutatott játékkal kevésbé, azért játszhattunk volna szebben, dinamikusabban is.

Vessünk egy pillantást a játékosokra! Almunia még mindig nem gyógyult meg, így Wenger Lehmannt nevezte a kezdőcsapatba. A Bburn nem igazán izzaztotta meg Mad Jens-t, ráadásul meglepően higgadt volt, talán jót tesz neki a padozás? A védelemben Sagna, Clichy, Senderos és Gallas lépett pályára. A két szélsőhátvédet nem igazán tudom kiemelni, nem játszottak rosszul, de nem is adták ki magukból a maxot. Részt vettek a támadásokban, de sokkal kevesebb volt az Adebayort kereső labda és a ritmusváltó felfutás. Középen Gallas hozta a kötelezőt, McCarthyt levette a pályáról, többször futott előre, szóval aktív volt. Philippe Senderost viszont kiemelném a védelemből. A fickó meccsről-meccsre egyre jobb lesz, ma megette Santa Cruzt, tökéletesen látta el feladatát, valamint fejelt egy gyönyörű gólt! A svájcinak úgy látszik tényleg csak türelem és idő kell. Ha megszavazzák neki a bizalmat, akkor előbb-utóbb meghálálja majd és ezekben a sérülések miatt vészterhes időkben Philippe igen jól teljesít, szóval le a kalappal.

A középpályánk elég érdekesen festett, ugyanis egyetlen szélsőnk volt, Alex Hleb. Az öreg Gilberto Silva is kezdőként kapott helyet, szerintem ma egész jól játszott, igazi rutinos öreg róka módjára. Azért azt nem mondanám, hogy megközelíti a tavalyi Gilbyt, de eddigi teljesítményénél sokkal jobb volt. Flamini ma is bizonyította, hogy igazi vastüdejű munkásember. A V8-as motor alappillére lett, csúszott-mászott, felszántotta az egész pályát. Ma nem voltak veszélyes próbálkozásai, többnyire szűrőfeladatokat látott el a francia válogatott középpályás, de láthattunk tőle egész látványos cselsorozatokat is. Igazán Fabregas játéka jellemezte a csapat mai produkcióját. A spanyol közel sem futott annyit, amit megszokhattunk, elég keveset mozgott és ami azt illeti, nem igazán mozgatta meg társait. Passzai természetesen kiválóak és ma is láthattunk tőle pár sistergős bombát, valószínűleg egy gól azért felspanolta volna.

A meccs legjobbja egyértelműen Hleb. Mint azt már feljebb említettem, a fehérorosz középpályás volt a csapat karmestere, csak úgy tömte Adebayorékat a jobbnál-jobb labdákkal, valamint Friedelt is alaposan megtornáztatta és egy kapufáig is eljutott. Nem egyszer csinált bohócot a teljes Bburn védelemből, öröm volt nézni játékát. Mindenképpen megérdemelt volna egy gólt.

A támadósorban Adebayor és Eduardo játszott, a horvát ma inkább mezőnyben volt aktívabb, a kapura kevésbé volt veszélyes, de tőle is szép megoldások sorozatát láthattuk. Adebayortól ma láthattunk pár technikai hibát, de az istenit, mégis lőtt egy gólt a togói! :) A 80. perc környékén aranyosan megalázott 2 kék-fehér mezes védőt, szóval cseleire ezúttal sem lehetett panasz. Véleményem szerint Eduardoval nagyon jól megértik egymást, jövőre még jobbak lesznek, örülök, hogy elbírjuk VP hiányát is.

Összességében megérdemelten gyűjtöttük be a 3 pontot egy kényelmes, félgőzzel kicsikart győzelemmel, egy öreguras Bburn ellen. Persze a vendégeknek is voltak jó momentumai, de az Ágyúsok óriási mezőnyfölényére nem tudtak válaszolni. Azt hiszem, ha fiaink igazán felpörögnek, akkor igen komoly verésbe szaladhatott volna a Rovers.

Következő mérkőzésünket a hétvégén betliző Manchester United ellen játszuk a legjobb 16 között, az F.A. Cupban. Érdekes mérkőzés lesz, mivel nekünk rengeteg sérültünk van, azonban az eddig remekül működő manchesteri gépezetbe por került, már meccsek óta nem az igazi a MU. Persze egy ilyen komoly rangadón az ilyenek nem számítanak, mivel a két vén kecske úgyis felspanolja fiait, pár nappal ezelőtti meccseket pillanatok alatt elfelejtik és az előrehozott döntőre fognak koncentrálni. Érdekes lesz, már alig várom, igen komoly hatása lehet a szezon hátralevő részére, szóval óriási szükség van egy Old Traffordon kivívott győzelemre. Reméljük addigra kicsit több játékos áll az öreg rendelkezésére.
GO GUNNERS!
JJ

Posted by Gooner in 22:49:44
Comments

Comments are closed.