KISHÍREK A NAGYVILÁGBÓL
Az olasz Corriere dello Sport szerint, a nyáron a Juventus és az Arsenal egy cserét hajthat végre, aminek keretében Raffaele Palladino Ágyús, Gilberto Silva pedig Zebra lehet. Claudio Ranieri nagy rajongója a brazilnak, ezért mindeképpen szeretné leigazolni; Palladino ebben a szezonban pedig kevés lehetőséget kapott, ezért bevallottan elvágyódik, méghozzá Angliába vagy Spanyolországba. Gilberto pedig ugyebár ma már jobbára csak csere, nemrég pedig azt nyilatkozta, hogy nyáron lehet, hogy távozik. Az olasz srác csatár, illetve bal oldai középpályás, ezért nagy szükség lenne rá. Szerintem nagy a valószínűsége, hogy ez csupán pletyka, hiszen Ranierinek nem biztos, hogy szüksége van a brazilra azután, hogy leigazolta Sissokót…
Robert Píres, korábbi Arsenal-legenda a napokban elmondta, miért távozott Londonból. A döntő pillanat az volt, amikor Wenger őt cserélte le a 2005-2006-os BL-döntőben, miután Lehmannt kiállították. A francia már korábban is kacérkodott a távozás gondolatával, de ez a mérkőzés meggyőzte arról, hogy ideje távoznia. Mivel tudta, hogy a Villarreal érdeklődik iránta, kapott az alkalmon, és felkereste őket. A cikkben Píres elsimerően beszél Wengerről a rossz emlék ellenére, és azt hangoztatja, hogy Angliában nem játszana más csapatban, csak az Arsenalban. Korábban is sejthető volt, hogy a Barca elleni mecss volt az utolsó csepp a pohárban. Pírest én máig hiányolom, hiszen egyik kedvenc játékosom volt; haragudni felesleges rá, hiszen már tett annyit a klubért, hogy egy ilyen döntést lelkiismeret furdalás nélkül meghozzon.
Végül a nap (a hónap? az év?) vicce: Keegan vissza szeretné hozni Henry-t Angliába. Ha ez megtörténik, szarkavadászatra megyek.
Elindir