Gooners’ Blog

Ez a bejegyzés kissé megkésettnek tűnhet, hiszen Theo Walcott néhány héttel ezelőtti pocsék teljesítménye inspirált arra, hogy utánanézzek annak, kik is tűnhetnek fel a széleken az Arsenal fiataljai közül, ha Walcott elbukik és örök tehetség marad. A vizsgaidőszakom miatt nem volt idő megírni ezt a “cikket”, ezért most bepótolom; remélem, most is örömmel fogadjátok.

Négy nevet említenék meg: Mark Randall, Henri Lansbury, Kieran Gibbs és Carlos Vela. Biztos vagyok benne, hogy már hallottatok róluk. Theo közelebb áll az első csapathoz, mint bármelyikük, de felmerül a kérdés: megérdemli?

Theo Walcott komoly hírnévvel érkezett az Ágyúsokhoz, miután Wenger egy komoly összegért megvásárolta őt a Southamptontól. A fiatal tehetség nem lépett pályára egyetlen Arsenal-meccsen se, ennek ellenére az akkori angol szövetségi kapitány, Sven Göran Eriksson kivette őt a 2006-os németországi vébére. Ha játszott volna, értékes tapasztalatokkal lett volna gazdagabb, azonban ez nem történt meg. Mindenesetre még nagyobb hírnévvel tért vissza (pedig nem is játszott!), a sajtó “a következő Rooneynak” és “csodagyereknek” nevezte. Ez bizonyára nem tett jót. Emellett kevesen tudják, de Theo csak 10-11 éves korában kezdett el focizni, így komoly tapasztalathiánnyal küzd a többi akadémiai fiatallal ellentétben; de Wenger úgy tűnik, bízik a tehetségében és a gyorsaságában. Bizonyos meccseken már láttuk, hogy Walcott ügyes befejezőcsatár…lehetne. Igaz, a srác nem sok meccsen játszott eddig, de azt se mondhatnám, hogy ezeket a lehetőségeket megfelelően kihasználta volna.

Walcott játék közben nem gondolkodik, inkább az ösztöneire hagyatkozik; ennek az oka a tapsztalatlansága és fiatal kora. Annak ellenére, hogy csatár, Wengertől általában a jobb szélen kap lehetőséget – ezzel nincs semmi probléma, hiszen legendás cstárunk, Henry is a szélen játszott addig, amíg középen nem tudta kihasználni adottságait. Az igazság az, hogy Walcott karrierjét a média és a sok elvárás eddig csak hátráltatta, és az is nehezíti a srác helyzetét, hogy angol. Emiatt az Arsenal szurkolói még többet várnak tőle, hiszen nagyon szeretnének végre egy angol játékost látni a kezdő tizenegyben. Mit tehetünk? Várunk. El kell fogadnunk, hogy időre van szüksége.

Most pedig be szeretném mutatni a többi “kadétot”. Mark Randall a nyáron már több edzőmérkőzésen is pályára lépett, általában a középpálya közepén, ám a Blackburn elleni Carling Cup meccsen bebizonyította, hogy a jobb oldalon is képes játszani, amikor az utolsó pillanatban beugrott a megbetegedő Walcott helyére. Mint mondtam, eredetileg középen szokott játszani, de bevethető mindkét szélen is; mivel a középpálya közepe elég sűrű, ez nagy pozitívum. Technikalilag fejlettebb, mint Theo, de erősödnie kell és gyorsabbnak kell lennie, ha be akar kerülni az első csapatba. Emiatt Randall a szezon hátrelévő részére a Burnleyhez került kölcsönbe; reméljük sikerül majd értékes tapasztalato gyűjtenie és a nyáron majd bizonyíthat.

Kieran Gibbs a nyáron az Internazionale ellen mutatkozott be az első csapatban az Emirates Kupa sorozatában. Nagy volt rajta a nyomás, hiszen az olasz bajnok ellen játszott és az közönség álló ovációval fogadta, ám a srác egyáltalán nem illetődött meg. A középpálya bal szélén (figyelem, hiányposzt!) lépett pályára, és nem okozott csalódást: jól passzolt, jól tartotta a labdát, néhány ügyes cselt is bemutatott és csak úgy száguldott. A Carling Cup-ban a a Sheffield United ellen bal hátvédként játszott, méghozzá igen jól: előkészítette a második gólt és tagja volt annak a hátsóalakzatnak, amelyik nem kapott gólt. A szezon hátralévő részét ő is kölcsönben tölti, méghozzá a Norwichnál.

Henri Lansbury szintén Gibbs és Randall évfolyamának tagja. Az évfolyam legnagyobb tehetsége, sokan Gerrardhoz hasonlítják (tehát középen játszik). Szeret az ellenfél tizenhatosán belülre kerülni, de a védekezésben is kiveszi a részét. Számára nem lesz könnyű bekerülni a csapatba, hiszen, mint korábban említettem, posztján nagy a konkurencia; mindenesetre én szurkolok neki.

Carlos Vela a korábban említett három tehetséggel ellentétben nem angol: a srác mexikói, aki egy U-21-es vébén tűnt fel, amit meg is nyert válogatottjával és gólkirály is lett. Wenger azonnal szerződtette a srácot, ám nem kapott munkavállalási engedélyt, ezért kölcsönbe a Salamancához került. Sajnos nyáron megint nem jött össze az a fránya munkaválllási, ezért most az Osasunánál játszik – méghozzá kifejezetten jól, az angol szaksajtó például kifejezetten belé van boldondulva. Nagyon technikás játékos, szinte ragad hozzá a labda, és nagyon gyors; Wenger valószínűleg ezért kezdetben szélen fogja játszatni, mint Walcottot. De ez a srác a bal oldalon szeret játszani, ami hiányposzt. A srác már két gólt is szerzett az Osasuna mezében, és érdemes kiemelni, hogy a Real Madrid ellen is jól teljesített (Sergio Ramost pélául szépen leszopatta).

Ennyi volt a kis áttekintésem. A tehetség megvan, most már minden a játékosokon múlik; remélem, hamararosan az Ágyúsok szűk keretében láthatom őket viszont!

Elindir