I’D RATHER WALK ALONE
Mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy érveimet nem tudom alátámasztani, vagy egyenesen hülyeség, amit beszélek, leszögezem, hogy a következő sorok csak és kizárólag az én személyes és egyéni véleményemet tartalmazzák, amin változtatni nem áll szándékomban.
Tehát, kedves olvasó: utálom a Liverpoolt. Pedig a kapcsolatunk olyan szépen kezdődött… Oké, kissé túlzok, hiszen örök kedvencem az Arsenal, ám azt sem mondhatnám, hogy régen ellenszenvet tápláltam a Liverpool iránt. A Benítez-éra legelső, 2004-es évében még egyenesen szívesen néztem a meccseiket. Az akkori stílusok valahogy tetszett nekem; a szimpátiát valószínűleg az csak tovább táplálta, hogy nem fenyegették az Arsenal pozícióját és hogy elpáholták a Chelseat és a Milant a BL-ben.
Ekkortájt a Chelsea volt az a klub, amit szó nélkül a Holdra deportáltattam volna, ha felajánlják nekem. Ilyen előzmények után felmerül a kérdés, hogy miért változott meg a helyzet? Mert megváltozott: ma már a Chelseat képzeletbeli fekete listámon egy hellyel lejjebb teszem, mint a Poolt. Ebben nagyban közrejátszott az, hogy Mourinho távozott (kirúgták?) a londoni Kékektől, de az igazság az, hogy Benítez gárdája már 2005 óta csípi a szemem. Érveimet megpróbálom sorba rendezni; a sikert nem garantálom, ugyanis ez a bejegyzés egy kósza ötlet szüleménye, ennélfogva pedig nem igazán koncentrálok kohézióra és hasonlókra. Elégedjetek meg ennyivel.
- Nem szeretem a költekezést.
Főleg akkor nem, ha az eredmények elmaradnak. Egész életemben spórolós jellem voltam, aki kotlós módjára képes ülni a pénzén és ez a látásmód nálam a focira is hatással van. Benítez velem ellentétben a történtek alapján imád költekezni, azonban rendre nem tud felmutatni semmit. Craig Bellamy, Fernando Torres, Ryan Babel, Dirk Kuyt, Yossi Benayoun és számtalan latin gyerkőc; most hirtelen ennyi jutott eszembe. A latin gyerkőcökön tavaly nyáron túl is adott, miután rájött, hogy nem tenyerelt bele a tutiba, sőt. Bellamy sorsa is ez lett: egy év után távozott a Vörösöktől, de legalább jó pénzért. Kuyt megérkezése óta nem csinál semmit; néha berámol egy-két gólt, de ez korántsem elég. Babelt valamiért mellőzi Benítez, Benayoun a kiscsapatoknak képes betalálni, Torres pedig nem akkora klasszis, mint amekkorának titulálják. A legutóbbi költekezésnek az eredményére akár fogadni is lehet: a Pool nem fog PL-t nyerni, a BL-ben még felmutathatnak valamit, az F.A. Kupában pedig a szerencsés sorsolás gyakorlatilag kikövezheti a csapat útját a döntőig. De a hőn áhított Premier League trófeát megint nem sikerül elnyerni.
- Az egész csapat túlértékelt.
A hazai sajtó hajlamos arra, hogy Liverpool mint csapatot az egekig magasztalja. Többször kiemelték már, hogy Benítez milyen jó edző, hiszen olyan játékosokból épít csapatot, akiket máshonnan elküldenek, beszéltek már a spanyol taktikai érzékéről és játékosai kvalitásairól is. De miről van itt szó, kérem? A leginkább túlértékelt játékos a szerencsétlen Jamie Carragher, aki gyakorlatilag azért lett a Pool huligán szurkolóinak kedvence (erre még kitérek később), mert évek óta a csapatot szolgálja. De hogyan? Carragher annyira béna néha, hogy egy amatőr bajnokságban se kerülne be a kezdőbe. Viszont azt meg kell hagyni, hogy remekül érzi a kaput, az egyetlen probléma az, hogy a sajátját. Steven Gerrard se akkora nagy szám, mint ahogy állítják, és ez nem csak az én véleményem; elég meglátogatni néhány nívósabb külföldi blogot vagy fórumot, és rögtön rájövünk, hogy nem minden úgy van, ahogy a Nemzeti Sport beállítja.
3. A játékstílus.
Igen, az a szemkápráztató játékrendszer. Benítez imád rotálni, ebben valószínűleg földművelő őseire ütött, akik arról voltak híresek, hogy feltalálták a vetésforgót… Viccet félretéve, a Liverpool egyik nagy hibájának azt tartom, hogy a spanyol kis túlzással élve képes olyan kezdő tizenegyeket kiállítani, amelynek játékosai még egymás keresztnevét se tudják. Mindezt akkor, amikor még a sérülések se nehezítik a csapat helyzetét. Ráadásul a Pool játéka gyakran kifejezetten szánalmas. Amint az ellenfél kapujától számított 40 méteren belül vannak, tüzelnek: egyszer csak beakad. És beszokott. De ez nem jelenti azt, hogy ez szép.
- A varázslatos Anfield Road és a Kop.
A Liverpool stadionját a magyar kommentátorok hajlamosak édesanyáink méhéhez hasonlítani, annyira szuperlatívuszukban beszélnek az Anfieldről. A bökkenő az, hogy én úgy emlékszem, hogy anyám méhében nem szúrtak hátba, ha történetesen másnak szurkoltam, aztán pedig nem lopták el még a fogtömésemet is. Az Anfield-téma egy újabb olyan dolog, amivel a magyar szaksajtó nincs tisztában…nemhiába hívják a Pool szurkolóit Tolvajoknak műveltebb vidékeken, és nemhiába van minden vendégdrukker beszarva, ha a csapata Liverpoolba látogat.
Sajnos elfogyott a kezdeti lendületem, ezért úgy döntöttem, hogy e bejegyzés végére pontot teszek. Mindenesetre remélem, hogy nem találok süket fülekre, és várom a kommenteket is – akár Pool-szurkolóktól is, miért ne? Most pedig ledőlök és megnézek egy Californication epizódot és nagyot szippantok a bunkó atmoszférából, hátha ragad rám valami.
Elindir
JJ bátyátok minden fenti sorral egyetért!
Erről a tolvajos dologról nem is tudtam… =p
T
Tolvajok ezek, még az alsógatyádat is lelopják anélkül, hogy észrevennéd.
JJ
Carragher és Gerrard nem a mostani teljesítményük miatt van olyan magasan értékelve, hanem még amit a 04/05-ös BL-ben csináltak. Akkor mindketten tényleg világklasszis szinten játszottak. A Pool pedig nem ez az összevásárolt, hanem kevésbé “csodálatos” játékosokból álló, de iszonyatosan küzdő, sokat rohanó, és néha tényleg élvezetes, angolos focit játszó csapat volt. (Pl. amikor a csoportkör végén az akkor egyátalán nem gyenge Olympiakos ellen kettővel kellett nyerniük, és félidei 0-1-ről végül megfordították, az szép volt)
, de TV-n át tényleg sokkal jobbnak átjön a Liverpooliak éneklése/ordítozása, mint a mieink kussba ülése (esetleg ha gólt lövünk, vmi hangot kiadnak magukból). Persze, ezzel nem azt mondom, hogy az Arsenalosok is lopjanak, meg csináljanak Heyselt, Hillsborought stb..
Csak hát az akkori hősök (elsősorban Luis Garcia, aki gólt lőtt a nyolcad-, negyed- meg elődöntőben is; de ilyenek is, mint Hamann, Traore, Smicer stb…) hol vannak ma már.
Akkor még, mint szimpatikus “kis”csapatnak (most itt a “kis” jelzőt azévi BL-ellenfelei, mint Juve, Chelsea, Milan-hoz képest kell érteni, akkori játékoskeretekkel) az is jól állt, hogy állandóan 40 méterről rugdosták a gólokat.
Az Anfieldről meg annyit, hogy sem ott, sem az Emiratesben nem voltam még meccen
Go gunners!
HB
Köszönöm a hozzászóláskat!
Elindir
Az Anfield-re biztos sok román jár azért tünnek el a cuccaid
)))))))
Amúgy nem értek egyet, szerintem a mi szurkóloink igenis kitesznek magukért. Nemtom láttál-e mostanában meccset az Emirates-ban de végig énekelnek, kántálnak, nagyon együtt élnek a játékkal. Ráadásúl idegenben is rendszeresen hangosabbak szoktak lenni az otthoniaknál, persze általában nyerésre állunk és azért könnyü
Lonkosz
Pont ez az, hogy sokan mondják, hogy milyen halkak vagyunk és ez alapján a vége felé vagyunk.
Szerintem ez nem igaz.
Mindig hangosak és folyamatosan biztatják a csapatot. Lehet, hogy nem egy pool vagy egy Sunderland (amit a legjobnak mondanak) szinten, de szerintem a legjobbak között van a szurkolótábot… =)
T
Bah, Pool, Sunderland! A sikertelen csapatoknak vannak a “legjobb” szurkóloik, de nálunk legalább van miért örjöngeni a stadionban, nem pedig azért teszik hogy a pályán hiányolt események helyett kárpótolják magukat. Igenis jó szurkolóink vannak, és még rengetegen is (43.000-es várólista a bérletekre…), szóval ők csak kussoljanak a nyekergő csapataikkal…
Lonkosz
Az az igazság, hogy szerintem az Arsenal szurkolóira is igaz az, amiről nem rég Ferguson beszélt, hiszen ha belegondoltok, az Arsenal munkások csapataként indult, és pont ez a réteg az, amelyik hangosan bíztatna – ha lenne pénze kifizetni a horribilis jegyárakat.
Elindir
Ez abszolút igaz. Szerintem az Arsenal amolyan felső tizezres csapat lett, most már nem is biztos hogy mind rajongók azok ott a stadionban, hanem egyszerüen egy státusz-szimbólum az hogy megengedhetsz magadnak egy bérletet vagy akár egy jegyet. Ettől függetlenül a hanggal szerintem semmi gond.
Lonkosz
Mondjuk azért nem olyan gáz a helyzet, mint MencsEszterben…
T
Miért ott mi van? Tudtommal nincsenek sem jegyár sem pedig szurkoói problémák. De világosíts fel kérlek mire gondoltál.
Lonkosz
Azért azt nem mondanám, hogy az Arsenal a felső tízezer csapata lett. Az mindenképpen a Chelsea, tudtommal London leggazdagabb, legelőkelőbb részén van a klub.
JJ
A felső tízezer csapata a Tottenham, meg talán a Chelsea. Titeket azért neveznek mostanában annak, mert olyan magasak a jegyáraitok (az egyik legmagasabb a PL-ben). De ez általában igaz a londoni klubokra.
Nálunk (MU) sincs nagyobb probléma a hangulattal mint máshol, csak SAF felhívta rá a figyelmet, hogy jó lenne ha általánosan javulna az atmoszféra a PL meccseken.
A jegyáraink most emelkedtek, és bár még így is alacsonyabbak az átlagnál, viszont épp erről beszélt az öreg, hogy így egyre inkább kiszorulnak azok a szurkolók akik hallatják is a hangjukat, és a családi piknikezők veszik át a helyüket a lelátón.
A másik meg a szigorú biztonsági intézkedések, hogy gyakran kihajítják, rosszabb esetben még a bérletüket is elveszik azoknak, akik hangoskodnak, “zavarják más szórakozását” a meccseken.
Ezekre kéne megoldást találni, de ez nagyrészt minden PL-klubnál probléma, attól függetlenül, hogy legutóbb épp Ferguson említette meg.
Baggins voltam, úgy gondoltam ebben a semleges témában megosztom veletek a véleményem
Köszönjük, Begginsz, lekötelezel. Ez csak újabb bizonyíték arra, hogy nem hiába ez a kedvenc blogod.
Elindir
Lonk: pontosan arra gondoltam, amit Baggins írt le.
Pont ezt olvastam pár hete… Csak ott ezt a cikkíró elég szomorkás/kritikus hangnemben írta le.
T
Én nem is várok olasz, vagy német bajnoki szintű szurkolást, az már nem lenne angolos, de azért aktivizálhatnák magukat a szurkolók, mert ez a kiegyensedve, néha zászlót lengetős, nagypapis meccsnézés kicsit ciki.
Tudom, hogy Angliában is vannak bőven huligánok (Millwall, WHU, stb, stb, stb) és nem is szeretném, ha újra ellepnék a pályákat, de azért kicsit belevalóbb, sokkal érzelmesebb buzdítást várna el az ember, ha már a világ legjobb csapatiért szorítanak azok a mázlisták.
JJ apátok voltam