I’D RATHER WALK ALONE
Mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy érveimet nem tudom alátámasztani, vagy egyenesen hülyeség, amit beszélek, leszögezem, hogy a következő sorok csak és kizárólag az én személyes és egyéni véleményemet tartalmazzák, amin változtatni nem áll szándékomban.
Tehát, kedves olvasó: utálom a Liverpoolt. Pedig a kapcsolatunk olyan szépen kezdődött… Oké, kissé túlzok, hiszen örök kedvencem az Arsenal, ám azt sem mondhatnám, hogy régen ellenszenvet tápláltam a Liverpool iránt. A Benítez-éra legelső, 2004-es évében még egyenesen szívesen néztem a meccseiket. Az akkori stílusok valahogy tetszett nekem; a szimpátiát valószínűleg az csak tovább táplálta, hogy nem fenyegették az Arsenal pozícióját és hogy elpáholták a Chelseat és a Milant a BL-ben.
Ekkortájt a Chelsea volt az a klub, amit szó nélkül a Holdra deportáltattam volna, ha felajánlják nekem. Ilyen előzmények után felmerül a kérdés, hogy miért változott meg a helyzet? Mert megváltozott: ma már a Chelseat képzeletbeli fekete listámon egy hellyel lejjebb teszem, mint a Poolt. Ebben nagyban közrejátszott az, hogy Mourinho távozott (kirúgták?) a londoni Kékektől, de az igazság az, hogy Benítez gárdája már 2005 óta csípi a szemem. Érveimet megpróbálom sorba rendezni; a sikert nem garantálom, ugyanis ez a bejegyzés egy kósza ötlet szüleménye, ennélfogva pedig nem igazán koncentrálok kohézióra és hasonlókra. Elégedjetek meg ennyivel.
- Nem szeretem a költekezést.
Főleg akkor nem, ha az eredmények elmaradnak. Egész életemben spórolós jellem voltam, aki kotlós módjára képes ülni a pénzén és ez a látásmód nálam a focira is hatással van. Benítez velem ellentétben a történtek alapján imád költekezni, azonban rendre nem tud felmutatni semmit. Craig Bellamy, Fernando Torres, Ryan Babel, Dirk Kuyt, Yossi Benayoun és számtalan latin gyerkőc; most hirtelen ennyi jutott eszembe. A latin gyerkőcökön tavaly nyáron túl is adott, miután rájött, hogy nem tenyerelt bele a tutiba, sőt. Bellamy sorsa is ez lett: egy év után távozott a Vörösöktől, de legalább jó pénzért. Kuyt megérkezése óta nem csinál semmit; néha berámol egy-két gólt, de ez korántsem elég. Babelt valamiért mellőzi Benítez, Benayoun a kiscsapatoknak képes betalálni, Torres pedig nem akkora klasszis, mint amekkorának titulálják. A legutóbbi költekezésnek az eredményére akár fogadni is lehet: a Pool nem fog PL-t nyerni, a BL-ben még felmutathatnak valamit, az F.A. Kupában pedig a szerencsés sorsolás gyakorlatilag kikövezheti a csapat útját a döntőig. De a hőn áhított Premier League trófeát megint nem sikerül elnyerni.
- Az egész csapat túlértékelt.
A hazai sajtó hajlamos arra, hogy Liverpool mint csapatot az egekig magasztalja. Többször kiemelték már, hogy Benítez milyen jó edző, hiszen olyan játékosokból épít csapatot, akiket máshonnan elküldenek, beszéltek már a spanyol taktikai érzékéről és játékosai kvalitásairól is. De miről van itt szó, kérem? A leginkább túlértékelt játékos a szerencsétlen Jamie Carragher, aki gyakorlatilag azért lett a Pool huligán szurkolóinak kedvence (erre még kitérek később), mert évek óta a csapatot szolgálja. De hogyan? Carragher annyira béna néha, hogy egy amatőr bajnokságban se kerülne be a kezdőbe. Viszont azt meg kell hagyni, hogy remekül érzi a kaput, az egyetlen probléma az, hogy a sajátját. Steven Gerrard se akkora nagy szám, mint ahogy állítják, és ez nem csak az én véleményem; elég meglátogatni néhány nívósabb külföldi blogot vagy fórumot, és rögtön rájövünk, hogy nem minden úgy van, ahogy a Nemzeti Sport beállítja.
3. A játékstílus.
Igen, az a szemkápráztató játékrendszer. Benítez imád rotálni, ebben valószínűleg földművelő őseire ütött, akik arról voltak híresek, hogy feltalálták a vetésforgót… Viccet félretéve, a Liverpool egyik nagy hibájának azt tartom, hogy a spanyol kis túlzással élve képes olyan kezdő tizenegyeket kiállítani, amelynek játékosai még egymás keresztnevét se tudják. Mindezt akkor, amikor még a sérülések se nehezítik a csapat helyzetét. Ráadásul a Pool játéka gyakran kifejezetten szánalmas. Amint az ellenfél kapujától számított 40 méteren belül vannak, tüzelnek: egyszer csak beakad. És beszokott. De ez nem jelenti azt, hogy ez szép.
- A varázslatos Anfield Road és a Kop.
A Liverpool stadionját a magyar kommentátorok hajlamosak édesanyáink méhéhez hasonlítani, annyira szuperlatívuszukban beszélnek az Anfieldről. A bökkenő az, hogy én úgy emlékszem, hogy anyám méhében nem szúrtak hátba, ha történetesen másnak szurkoltam, aztán pedig nem lopták el még a fogtömésemet is. Az Anfield-téma egy újabb olyan dolog, amivel a magyar szaksajtó nincs tisztában…nemhiába hívják a Pool szurkolóit Tolvajoknak műveltebb vidékeken, és nemhiába van minden vendégdrukker beszarva, ha a csapata Liverpoolba látogat.
Sajnos elfogyott a kezdeti lendületem, ezért úgy döntöttem, hogy e bejegyzés végére pontot teszek. Mindenesetre remélem, hogy nem találok süket fülekre, és várom a kommenteket is – akár Pool-szurkolóktól is, miért ne? Most pedig ledőlök és megnézek egy Californication epizódot és nagyot szippantok a bunkó atmoszférából, hátha ragad rám valami.
Elindir
