Saturday, January 26, 2008

Good old Arsenal… Arsenal 3-0 Newcastle REVIEW

                  
Pár perccel ezelőtt ért véget az Ágyúsok mérkőzése az F.A. kupa 4. fordulójában. Pár meglepetés volt a felállásunkban, Diaby kezdett a bal oldalon, Hoyte volt a jobb oldali bekk és Walcott volt Ade párja. A mérkőzés elég lötyögősen indult, de a Newcastle hamarabb pörgött fel, amit pár helyzettel meg is mutattak. A legveszélyesebb próbálkozás Alan Smith nevéhez fűződik, az ő lövését Clichy fejelte ki a gólvonalról. Sajnos a 9. percben Rosickyt le kellett cserélni, reméljük semmi komoly. Eduardo váltotta a kis Mozartot. Ezek után felpörgött a csapat, sorra dolgoztuk ki a szebbnél-szebb akciókat, de mindig hiányzott egy kis plusz a gólhoz. Szinte mindenki előtt adódott lehetőség, de Given a helyén volt. A Newcastle sem nézte tétlenül a mérkőzést, ők is támadtak rendesen, de nem dolgoztatták meg Lehmannt. A játékrész legveszélyesebb helyzete a 46. percben Diaby előtt adódott, a francia középpályás lövése erősen csapódott lefelé, Given csak nagyot tornázva hárította a léc alól.

Jobban játszott az Arsenal, már csak egy gól kellett volna, hogy mindezt bizonyítsuk is. Az 50. percben egy szép akció során Eduardo a kapufát találta el, de Ade begyűjtötte a labdát és eltekerve Given mellett megszerezte a vezetést és az Ágyúsok 100. gólját az Emirates-ben, 1-0. Habár szépen játszottunk és már az eredményjelző szerint is mi voltunk a jobbak, nem nyugodtam meg, ugyanis a Newcastle mindig meg tud lepni minket. Fontos volt, hogy a fiúk ne higyjék, hogy megnyerték a meccset, szerencsére nem is tették és folytatták a támadássorozatokat. A 75. percben Gilberto Diabyt váltotta, Hleb pedig Walcottot. Sorra harcoltuk ki a szögleteket, de Ade rendre fölé stukkolta a labdákat. A 84. percben egy újabb látványos akció, Adebayorhoz kerül a labda, társai nagyszerűen zárják el a védőket, így a togói végigviheti a labdát és élt is a lehetőséggel: egy rövid sarokba lőtt erős lökettel bebiztosította az Arsenal győzelmét, 2-0. A 88. percben Fabregas tekert Eduardo felé, de Nicky Butt érte el előbb a labdát, azonban szerencsétlenül a saját kapujába bólintott, 3-0. A 90. percben még Adebayor előtt adódott lehetőség, hogy megszerezze mesterhármasát, de hiába cselezte ki még a szertárost is, Given felszedte előle a labdát.

Most a játékosokról szólnék pár szót. A kapuban Lehmann kezdett, nem is volt sok védenivalója, amit kellett, azt védte. A Tottenham ellen Justin Hoyte horrorisztikus teljesítményt nyújtott, ráadásul a középhátvéd poszt nem is az ő asztala. Ma meg voltam vele elégedve, szépen védekezett, jól tömködte Walcottot labdákkal. A túloldalon Gaël Clichy játszott. Mit is kéne mondanom? Szerintem idén ő a legjobb játékosunk. Hihetetlenül gyors, kiválóan védekezik, remekül cselez, jól passzol és még csak 22 éves. Epekedve várom, hogy mi lesz belőle 5 év múlva. :) Középen Senderos és vezérünk, Gallas játszott. Le a kalappal a svájci előtt is, jó meccset fogott ki. Támadásban is segítettek a középhátvédek, védekezésükkel is meg vagyok elégedve. A defense ma remekül teljesített.

A középpályásokat is csak dicsérni tudom, Flamini ismét bebizonyította, hogy duplatüdejű játékos. Nem ismert elveszett labdát, kiválóan védekezett, bár az a pár lövés, amivel próbálkozott, elég harmatos volt. Az év elején Fabregas kirobbanó formában volt, azonban a sérülése óta nem volt a régi. Ma őt is csak dicsérni tudom. Felszántotta a pályát, nem kímélte magát, sem az ellenfelet, remek karmester volt, ha már Hleb és Rosicky nem játszott. Passzai újra a régi (:) ) Fab4-t idézték, voltak veszélyes lövései is, szóval le a kalappal előtte is, remélem innentől fogva tartja ezt a formáját és gólokat is látunk tőle. Rosicky kezdett ugyan, de a pályán töltött 9 perc alatt nem sokat csinált, így nem is foglalkoznék vele, csak remélem, hogy nem komoly a baj. Diabyhoz megint ragadt a labda, életveszélyes próbálkozásai voltak, jól cselezett, jól passzolt, kreatívan játszott, mint anno a Bburn ellen. walcott csatárként lépett pályára, de Mozart sérülésével átlépett jobbszélsőnek. Nem vagyok maradéktalanul elégedett vele, de nem játszott rosszul. Sokkal jobban is megkavarhatná a szart, hisz elég komoly cselgép hírében áll, ráadásul az egyik leggyorsabb játékos a világon. Voltak jó labdái, de többet várok tőle. Gólokat, elvégre is támadó, vagy mifene. Apró termetű, de ezt ki kellene használnia, sajnos fizikálisan nincs a topon, alaposan meg kéne erősíteni, de figyelve, nehogy a nagy kondizás a gyorsaság rovására váljon. A napokban sokat írt róla a sajtó, komoly kérői akadtak, de Wenger nyilatkozatában megnyugtatott mindenkit, esze ágában sincs kölcsönadni játékosát.

A csatársort Adebayor és Eduardo alkotta. Gyorsak voltak, ügyesek voltak és marha jól játszottak. Dudut egyre jobban kedvelem, még nem a legjobb, de sugárzik róla, hogy egyre jobban beilleszkedik. Jövőre aggódhatnak csak igazán a riválisok. Sajnos gólt nem lőtt, de több lehetősége is volt. Mindegy, majd kedden bepótolja ezt a hiányosságot is.

Lonki felvetette MSN-en, hogy milyen ciki volt, hogy fikáztuk Ade-t. Én tartom magam ahhoz, hogy igazunk volt. Ócsároltuk és jobb is lett. Biztos rendszeres olvasója a Gooners’ Blognak. :D Ma nagyon élt, szinte ficánkolt. Kiváló sarkazásai voltak, látványos cselek és egyéb megmozdulások és nem utolsó sorban két gyönyörű gól. Az egyik beadást azért bestukkolhatta volna. Tudom, azért ne legyek telhetetlen.

Összességében az történt, amit vártam: magabiztosan, több góllal nyertünk, szép játékkal. A meccs legjobbja legyen Adebayor, de kiemelném Clichyt és Eduardot is. A Newcastle-ből pont az a plusz hiányzott, az a nagy lelkesedés, amit Keegan szerződtetése hozott. King Kevin egyenlőre 2 meccsből egyet sem tudott hozni, de azt hiszem a szarkák sem várják, hogy egyből lehozza a csillagokat is. Én amondó vagyok, hogy időt kell hagyni neki, hadd ismerje meg alaposan játékosait, ki mit tud, kire számíthat ha erre és erre van szükség és nem utolsó sorban meg kell erősítenie a keretet a saját elképzelései szerint. Mindig ezt mondom, de talán jövőre jó lesz az NU. Kedden azért még próbálkozhatnak, de nem hinném, hogy 3 nap alatt lehet annyit javulni, hogy meglepjenek minket az Emirates-ben.
GO GUNNERS!
JJ

Posted by Gooner in 17:37:51 | Permalink | Comments (1) »

Arsenal – Newcastle F.A. Cup mérkőzés PREVIEW

Körülbelül fél óra múlva kezdődik a szarkák elleni mérkőzés az Emirates-ben. A Tottenham elleni csúfos vereség után a fiúknak most nagyot kell játszania a Keegan vezette NU ellen. Mostanában Elindirnek rengeteg dolga van és a blogot is ő viszi a hátán, de most nem tudott previewt írni, így rám hárult a feladat, hogy megírjam ezt a meccselőzetest. Így hirtelenjében nem fogom bőlére ereszteni, elvégre is (Kiss Ádám poénjával élve) az útépítőnek sem mondják, hogy rakjál le gyorsan 4 méter autópályát. Nem baj, azért próbálkozok.

Denílson a Spurs ellen megsérült, rá nem számíthat a mester, ahogy még Djourou-ra és van Persie-re sem, de Senderos és Clichy bevethető, így véleményem szerint a Sagna, Clichy, Senderos, Gallas kvartett kezdhet Lehmann előtt. A középpályán Fabregas és Flamini rendelkezésre áll, a széleken valószínűleg Rosicky és Hleb fog játszani, elől pedig Eduardo és Adebayor. Bendtner tuti nem fog kezdeni, tekintettel a Tottenham elleni meccsen történt incidensre. Ade kétségtelenül jobban szórja a gólokat és megmondom őszintén, én biztosan nem játszatnám együtt kettejüket. Másrészt Bendtner rendre csak akkor válik be, amikor a második félidőben becseréli az öreg és nagyot kell cselekednie.
Hlebtől jó teljesítményt várok, ugyanis amit a Spurs ellen művelt, az a foci megcsúfolása volt.

Nem szabad elfelejteni, hogy a Newcastle ellenünk mindig jól szerepel, ráadásul a Keegan-faktor miatt most még nehezebb dolgunk lehet. Csodálkozom, hogy Keegan eddig nem nagyon aktivizálta magát az átigazolási piacon, pedig biztosan van elég cash Newcastle-ben. A szarkák valszeg a 4-4-2-es felállást alkalmazzák, de lehet, hogy bevállalják a bátrabb 4-3-3-t, Vidukával, Owennel és Milnerrel az élen.

Biztosan nem lesz könnyű, de én most mégis egy szép játékkal, magabiztos győzelemre vágyom. A srácoknak mindenképpen bizonyítaniuk kell, hogy az 5-1 után is számolni kell az Ágyúsokkal. Remélem pár órán belül végre egy pozitív hangvételű, örömtől duzzadó reviewt olvashattok tőlem, itt, a Gooners’ Blogon.
GO GUNNERS!
JJ

UPDATE: A rémhírekkel ellentétben Kolo Touré sérülése nem olyan komoly, valószínűleg a Mali elleni mérkőzésen már pályára léphet.

Update 2.:
Kezdő: Lehmann – Hoyte, Clichy, Senderos, Gallas – Diaby, Rosicky, Flamini, Fabregas – Walcott, Adebayor
Subs: Fabianski, Gilberto, Hleb, Eduardo, Bendtner

Ezek szerint Sagna pihizik.

NU: Given – Carr, José Enrique, Cacapa, Taylor – Duff, N’Zogbia, Butt, Milner- Smith, Owen
Subs: Harper, Rozenhal, Edgar, Lua Lua, Carroll

Posted by Gooner in 14:34:51 | Permalink | Comments (2)