Friday, January 18, 2008

FULHAM – ARSENAL PREVIEW

Holnap délután 16 órákor (magyarországi idő szerint, természetesen) az Arsenal a Fulham otthonába látogat. Arsene Wenger gárdájának könyörtelennek kell lennie, hiszen a versenyfutás a Manchester Uniteddel csak szorosabb lett a múlt heti döntetlen miatt. A két bajnokjelöltet most már egy pont se választja el, így a küzdelem nagyobb, mint valaha.

A Craven Cottage-ban a hazai csapat új managerével, Roy Hodgsonnal első győzelmét szeretné kiharcolni. Hodgson nagyon rutinos edző, hiszen korábban már az Udinesét, a Blackburn Roverst, a Grasshopperst és az Internazionalét is irányította. Legnagyobb sikerét azonban szövetségi kapitányként érte el, hiszen Svájc nemzeti tizenegyét kivezette az 1994-es VB-re és az 1996-os EB-re is. Legutóbb Finnország válogatottját irányította, az EB csoportban a 4. helyet sikerült kiharcolnia a finnekkel. A Fulhamnél nincs egyszerű dolga, ugyanis a londoni csapat a kiesés ellen küzd, és már tíz Premier League találkozó óta nem tudott nyerni.

Hodgson több játékossal is megerősítette keretét a januári átigazolási időszak eddig eltelt heteiben. A Fulham eddigi gyenge támadójátékára gyógyír lehet a Watford gólvágójának, Marlon Kingnek a leigazolása, pályára lépése azonban kétséges, ugyanis nem biztos hogy holnapig végbe megy az üzlet. Rajta kívül a csapathoz csatlakozott még a norvég Brede Hangeland a Koppenhágától, ő már be is mutatkozhat új csapatában. Hogsonnak a sérültek miatt se kell aggódnia, hiszen csapatába visszatért a 2006 szeptembere óta sérüléssel küszködő Jimmy Bullard, és Philippe Christanval is.

Arsene Wenger még nem igazolt új játékosokat (kérdéses, hogy egyáltalán fog-e), így az eddig keretre fog támaszkodni. A sérültek a szokásosak: Djourou lágyék-, Van Persie pedig combsérülés miatt van távol. RVP-t az Arsenal orvosi stábja haza is küldte Hollandiába, így az ebben a szezonban megátkozottnak tűnő holland csatár 2-3 hetet is kihagyhat. A további három hiányzó az afrikai trió: Touré, Eboué és Song továbbra is az Afrikai Nemzetek Kupáján játszanak. Jó hír viszont, hogy Tomas Rosicky visszatér.

Holnap, mint már mondtam, mindenképpen nyerni kell. Mondhatnám, bármi áron. A Fulham az otthonában képes lehet meglepetésre, ám ha az Ágyúsok jobban koncentrálnak, mint a múlt héten, és pontosabbak is, akkor nem fog nekik gondot okozni az ellenfél legyűrése. GO GUNNERS!

Elindir

Posted by Gooner in 22:58:52 | Permalink | Comments Off

MESUT ÖZIL // JUAN VARGAS

Diarra eladásával Arsene Wenger igazolásokra költhető „zsebpénze” tovább nőtt 5-5,5 millió fonttal, ezért felmerül a kérdés, hogy vajon a Professzor mire is fogja költeni ezt a valószínűleg elég nagy összeget? Lehet, hogy Wenger gondol egy merészet és meglepetésszerűen leigazol valakit, mint korábban is tette (lásd Reyes, Hleb, Rosicky)? Vagy ragaszkodik álláspontjához, és nem igazol senkit, ahogy korábban nyilatkozta? Esetleg csak az Akadémiát fogja tovább bővíteni néhány fiatal tehetséges Londonba csábításával?

Ezekre a kérdésekre a választ a francián kívül valószínűleg senki sem tudja; azonban a pletykák továbbra se kerülik el az Arsenal háza táját: ebben a bejegyzésben két játékosról szeretnék „tudósítani”, akiket a napokban komolyabban szóbahoztak az Ágyúsokkal.

Mesut Özil a Schalke 14 U-21-es középpályása, aki már hosszú hetek óta borzolja a kedélyeket Gelsenkirchenben, ugyanis Özil csapata több szerződésajánlatát is visszautasította, legutóbb például egy közel évi 1,5 millió eurós szerződést nem írt alá. Ennek oka az, hogy Arsene Wenger már nyár óta érdeklődik a fiatal játékos iránt, és úgy tűnik, hogy Özil is szívesen Angliába igazolna. Özil ebben a szezonban mindössze 11 alkalommal lépett pályára, mivel a nyári igazolás, Ivan Rakitic kiszorította a csapatból. Az edző, Mirko Slomka nem titkoltan többre tartja a bombaformában futballozó Rakitict, mint a törököt, ezért Özil még jobban hajlik a távozásra. A Schalke 04 vezetősége beletörődött, hogy el kell engedniük a srácot, ugyanis nem ajánlanak neki új szerződést; már csak az kérdéses, hogy szeretnének-e belőle még pénzt látni és még januárban eladják, vagy megvárják, amíg kitölti a szerződését? Én az előbbre fogadok.

A másik játékos, akinek neve felmerült, az a Catania 24 éves balhátvédje, Juan Vargas. A perui 2006 nyarán igazolt Olaszországba az argentin Colontól, és hamar a szurkolók kedvence lett. Beceneve „a perui Roberto Carlos”, ugyanis játékstílusa nagyon hasonlít a jelenleg focizó Törökországban brazil legendáéra. Lapértesülések szerint a játékosért az AC Milan, a Fiorentina, az AS Roma, a Tottenham és az Arsenal csatázik. Vargas legutóbb pont az egyik kérője, a Milan szurkolóit szomorította, amikor szerdán az olasz kupában csapata az ő gyönyörű góljával ütötte ki a vörös-feketéket.

Elindir

Posted by Gooner in 13:10:17 | Permalink | Comments Off