Az F.A. Kupa harmadik, hétvégi fordulójában a Premier League nagy csapatai nem lazsálhattak, ugyanis ellenfeleik mind kitettek magukért és nem adták olcsón a bőrüket – sőt, az egyik csapat erőfeszítései nem voltak hiábavalóak.
A Stamford Bridge-en a Chelsea a Queens Park Rangerst fogadta; azt a QPR-t, amelyet a két Forma 1 mogul, Flavio Briattore és Bernie Ecclestone vásárolt meg, és amelyikben a magyar Buzsáky Ákos is játszik. A londoni Kékek otthonában a szebb napokat is megélt csapatnak nem volt sok esélye, a Chelsea a meccs nagy részében irányította a játékot, és végül egy szerencsétlen öngólnak köszönhette győzelmét; ám a rangeröknek becsületére válhat az, hogy mindvégig küzdöttek.
A Manchester United a Villa Parkba látogatott szombaton, a Vörös Ördögök managere, Sir Alex Ferguson bízhatott a jó eredményben, hiszen fiai általában jól szerepelnek a birminghami csapat ellen. A győzelmet végül Christiano Ronaldo és a becserélt Wayne Rooney szerezte meg a MU-nak egy küzdelmes meccsen.
A csupán az angol harmadosztályban játszó, és ott is kiesőjelölt Luton Town a sokat kritizált Liverpoolt fogadta otthonába. Ez alapján egyértelmű Pool-győzelmet vártunk, ám nem ez történt. Rafa Benítez számára a bajnokság már elúszott, így a Bajnokok Ligájára és az F.A. Kupára kell koncentrálnia, ennek szellemében gyakorlatilag a legjobb csapatát küldte pályára. Bár a Kenilworth Roadon a Vörösök irányították a játékot, Riise öngóljának köszönhetően a Luton kiharcolta a döntetlent és értelemszerűen az újrajátszást, tovább nehezítve Benítez dolgát.
Most pedig rátérek a Burnley – Arsenal mérkőzésre. A házigazda jól játszott és nem kímélte nagyobb nevű vendégét. Érdekes volt a mérkőzés, azonban csak addig, amíg a játékvezető, Alan Wiley le nem küldte a pályáról Kyle Laffertyt. Ez a 60. percben történt, ekkor ugyanis Lafferty rácsúszott Gilbertóra, azonban ez korántsem volt piros lap, hiszen előbb a labdát érte el – inkább sárgát ért. De Wiley leküldte a szélsőt, ezzel eldöntve a meccset. De kicsit előreszaladtam, ezért most megpróbálok kronológiai sorrendben haladni.
Az első helyzetet az 5. percben a Burnley dolgozta ki a Turf Mooron, amikor Lafferty a kapufára fejelt irgalmatlan erővel. Ennek ellenére az Ágyúsok szerezték meg a vezetést: Kolo Touré indított, Eduardo pedig a hátvédeket lefutva elegánsan a kapuba passzolt, Király nem tehetett semmit.
Az Arsenal újabb gólt is szerezhetett volna, azonban Gilberto fejesét James O’Connor a gólvonalról hárította. A londoni gárda összességében jól, de nem meggyőzően játszott, az egyetlen kivétel a fiatal francia balhátvéd, Armand Traoré volt, aki saját tizenhatosán belül szerencsétlenkedni kezdett egy rossz labdalevétel után, ahelyett, hogy a labdát kirúgta volna. Hibája azonban büntetlenül maradt, ugyanis a Burnley csatárának lövése a kapu felé ment. Philip Senderos is hibázott párszor, azonban teljesítménye még így is jónak nevezhető. Jens Lehmann hosszú idő után újra elfoglalta helyét a kapuban, az ő teljesítményére se panaszkodhatok, bár ne mvolt sok védenivalója.
Az 51. percben Eduardo újra helyzetbe került, miután Bendtnerrel összejátszott, most azonban mellé lőtt, de nem sokkal. A 75. percben azonban javított hibáján, ugyanis dán csatárunk az ő szép passzának köszönhetően helyzetbe került, a labdát elvitte Király Gabi mellett, majd a kapuba passzolt. 0-2.
Feladat teljesítve, jöhet a szerdai Carling Cup elődöntő a londoni rivális Spurs ellen!
BURNLEY (4-4-2): Király; Alexander, Harley, Caldwell, Varga; O’Connor (Gudjonsson, 75), Elliott, McCann, Lafferty; Blake (Jones, 79), Gray (Akinbiyi, 79).
ARSENAL (4-4-2): Lehmann; Sagna, Touré, Senderos, Traore (Hoyte, 70); Eboué, Gilberto, Denilson, Diaby; Eduardo, Bendtner.
Játékvezető: Alan Wiley (Staffordshire)
Sárga lap: Caldwell
Piros lap: Lafferty.
Sorsolás a 4. fordulóra: hétfő, 14:30
Elindir