Wednesday, December 12, 2007

“Darkman”

Sokat törtem a fejem azon írjam-e meg ezt a postot, később majd kifejtem miért. Ha címből nem is, a képből minden bizonnyal rájöttetek kiről szól a cikk, de azért a gyengébbek kedvéért kiírom “old school” módra: a Chelsea jelenlegi vezetőedzője, Avram Grant lesz a rivaldafényben.

Az az igazság, hogy szinte semmit nem tudok erről a figuráról, a média feltünően kerüli fickót, és a neten sem lelni róla általánosabbnál komolyabb információt. Felteszitek gondolom a kérdéseket:

1) minek írok én egyrészt egy rivális klub vezetőjéről?
2) miért egy másik mérkőzés előéstéjén, ami még csak nem is ugyanarra a lapra tartozik (PL, BL)?

Nos, egyrészt úgy gondolom, hogy mások is kiváncsiak vasárnapi ellenfelünk góréjára, másrészt pedig a mai meccs egy nagy költségvetésü, TV által is közvetített edzés lesz, nem érdemes vele még preview szinten sem foglalkoznom (valahol azért meg kéne néznem, mivel a Steaua vereti meg magát ma este, ezért biztos adják a hazai tévék, szóval remélem nem lesz majd gond).

Szóval Grant… adataim javarészt a Wikipediaról vannak, egyszerüen nem kapok más forrást, de mondjon bárki bármit, én kedvelem ezt is, legalább folyamatosan frissül és személy szerint még nem találtam hazugságot rajta. Na akkor noch ein mal Grant… az izraeli edző, szinte csak saját hazájában tevékenykedett. Edzői pályafutását fiatalon, 18 (!) évesen kezdte, szülővárosa csapatánál (Hapoel Petah Tikva), mint ifi edző, vagyis a játékos karriert átugrotta. 14 évet töltött el itt, ezután nagyobb csapatokhoz szegődött, mint Maccabi Tel Aviv, Hapoel Haifa, Maccabi Haifa, ezeket követően pedig Izrael nemzeti válogatottját vezette. Szinthez mérten ezek az időszakok sikerekben teltek, bajnokságokat és kupákat nyert csapatainak, illetve majdnem kvalifikálta a válogatottat a 2006-os VB-re is. 2006-ban az angol Portsmouth együttesének sportigazgatói székét foglalta el. Innen csábította személyes barátja, Roman Abramovic (aki nem tudja ki ő az ne is olvassa ezt a blogot), a Chelsea csapatához, ahol az ősszel távozó José “Special” Mourinho helyét vette át. Legyen ennyi elég a száraz karrieri adatokról.

Magánéletéről is csak röviden. Két gyerek apja, felesége híres médiaszereplő hazájában. Apja családja szinte teljes egészében a Holocaust áldozata lett, ő maga megmenekült, csak azért, hogy utána Sztálin papa pribékje a szibériai Gulágra hurcolják. Maga az ipse neve is rettentő furcsa: az Avram lévén egy tipikus szláv név (tulajdonképpen az Ábrahám megfelelője “környékemen”), a Grant pedig egy igazi, vérbeli amerikai, angol-szász családnév, szóval jól összerakták a szülei.

Véleményemet menedzseri képességeiről két szóban már olvashattátok itt és a forumon is. Ezt alátámasztja, hogy mai napig nem rendelkezik az UEFA Pro licensszel, ezért 12 hétnél tovább nem irányíthatná a Chelsea-t, viszont ezt kijátszva nem “manager”-i minőségben van alkalmazásban klubjánál, hanem tulajdonképpen még mindíg egy helyettes, “first-team coach” megnevezéssel szerepel hivatalosan. Úgy tünik a vezetőség ragaszkodik hozzá, ugyanis februárban Izraelben részt vesz az akkor induló UEFA Pro licensz képzésen, vagyis ez az akadály pár hónapon belül elhárulni látszik. Játékosai anoním módon kritizálják, mondván, hogy “25 éves” módszerei vannak, ezért a nagy klubok ellen szenvedni fognak. Saját stábjából is érkeztek reklamációk, egyikük konkrétan kijelentette: távozik a klubtól ha Grant marad a vezető. Értelemszerüen csak eddig a pontig lesz anonim az illető… Na de…

Amennyiben ennyire rossz edző volna, hogyan lehetséges, hogy mindössze 3 pont a lemaradásuk velünk szemben? Hogyan tudja összetartani a Chelsea kényes sztárjait? Eddigi teljesítménye alapján nem igazán panaszkodhatnak rá. Még Jóska kilépésekor sem estek akkorát mint pl. a MU a szezon első meccsein. Ennyire jól müködne “magától” a Chelsea összevásárolt kerete? És ha igen, mi volt akkor Jóska érdeme? Utálom magamat hazudtolni, és nem is fogom megtenni, de mindenképp elgondolkoztattak a dolgok azon hova is tegyem ezt az enigmatikus figurát. Mindenki, minden blog, fan-site, híradó oldal stb. kerüli a fickót, nagyon nehéz összekaparni valamit róla, ezért ezennel szeretettel meghívunk mindenkit aki tud valamit mondani Grant-ről, hogy tegye meg, vagy itt komment formájában vagy a forumon.

Hogy miért kerüli a média? Több tippem is van. Egyrészt Roman papa vagyona kemény pajzs lehet minden külső fenyegetettséggel szemben, márpedig, különösen az angol sport sajtó ízekre szed mindenkit aki csak kis támadási felületet is bitosít számára, Grant Pro licensz gondjai pedig tulajdonképpen pucérrá teszik a többi vezetőedzőhöz képest. A másik dolog, hogy többször kapott már anti-szemita megjegyzéseket, amelyektől annak rendje és módja szerint mindenki igyekszik elhatárolódni, ezért megtörténhet, hogy egyszerüen inkább békét hagynak, nehogy valaki ilyen vádakkal vegye elő azt aki írt, vagy szólt róla. Az egész világon divat úgy lejáratni a kellemetlenkedő személyeket, hogy az anti-szemitizmus bélyegét sütik rájuk, és ettől kezdve már a kutya sem veszi őket komolyan, szóval érthető, ha ilyesmitől ódzkodnak az emberek. Úgy érzem ilyesmi nincs ebben a postban, szóval kétlem, hogy félni valóm lenne.

Összegezve, pontosan azért amit a játékosai állítottak róla, nagyon fontos meccs lesz számára a vasárnapi. A MU elleni veresége semmit sem jelent, mert első meccse volt, ott a munkájából még semmit sem lehetett leszürni. Most már vezeti egy ideje együttesét, szóval nem lehet majd senkire kenni az esetleges (vagyis számunkra inkább remélt) rossz eredményt. Ahogy már írtam, akárcsak a Fulham, és N’Castle esetében megint csak a kispad lesz a legveszélyesebb ellenfelünk. Ő nem feltétlenül képességei, hanem inkább motiváltsága miatt, márpedig ha ez átragad a játékosokra nagy katyvaszba kerülhetünk. Szerintem fontos lesz, hogy mi szerezzük meg a vezetést, de ez csak akkor ér majd valamit ha nem váltunk rögtön taktikát és nem húzzuk magunkra őket. Ha valamit megtanultak a fiúk Jóska alatt akkor az a védekezés. Szóval fordítani nem lesz olyan egyszerü mint eddig. Drogba-nak mankót adtak, Seva-t Gallas és Touré megeszi reggelire, a cipőfüzőjét pedig fogselyemnek használják, rendben hogy még mindíg klasszis de másfél éve nincs formában, és egyértelnüen nem fekszik neki az angol liga, szóval egyből nem fogja régi teljesítményét nyújtani. Más komoly csatáruk nem nagyon van, a középpályájuk viszont veszélyes lehet. Lampard ugyan a hírek szerint végleg hajbakapott a vezetőséggel de ettől még professzionalista, szóval oda kell rá figyelni, Malouda, SWP, Essien… mind veszélyes krapekok, márpedg jó eséllyel mind kezdenek majd.

Ma este szorítsuk tehát… a poharainkat. Másért nem lesz érdemes.

Lonkosz

Posted by Gooner in 13:35:45
Comments

Comments are closed.