Gooners’ Blog

A West Ham United arra készül, hogy január 1-jén begyűjtse a második nagy skalpot az ünnepi meccsdömping alatt. Mint ismeretes, a Kalapácsosok szombaton megérdemelten fordítottak 0-1-ről otthonukban a keveset próbálkozó, formán kívül futballozó Manchester United ellen, ezzel lehetővé téve, hogy az Arsenal az Evertont legyőzve visszavehesse az első helyet a pontvadászatban.

Most a WHU ellenfele az Ágyúsok csapata, a mérkőzést az Emiratesben játsszák. A szezon folyamán a két csapat már megmérkőzött egymással, akkor az észak-londoni csapat 0-1-re verte londoni riválisát az Upton Parkban. Mindez arra adhat okot, hogy az egyszeri szurkoló sima Arsenal-győzelmet jósoljon, ám nem szabad elfelejteni, hogy a West Ham az egyetlen csapat, amelyik le tudta győzni Wenger gárdáját az Emirates Stadiumban. Méghozzá áprilisban, 0-1-ra. A két csapat korábbi meccsei alapján véleményem szerint holnap nehéz meccsre számíthatunk; a 2006-2007-es szezonban a fiúknak kétszer is beletört a bicskájuk a Kalapácsosok védelmébe, tehát nem szabad őket alábecsülni.

Alan Curbishley, a WHU managere a Vörös Ördögök elleni meccs előtt se volt könnyű helyzetben a rengeteg sérült miatt, ez a lista viszont a szombati mérkőzés után újabb három játékossal bővült. Craig Bellamy, Kieron Dyer, és Bobby Zamora már régóta sérült, Nolberto Solano, Scott Parker és a korábbi Arsenal-kedvenc Freddie Ljungberg pedig most csatlakozott hozzájuk. Julien Faubert, Matthew Etherington és Lee Bowyer felépült sérüléséből és már edzenek, azonban Curbishley elárulta, hogy legkorábban csak hétvégén számíthat rájuk.

Az Everton elleni győzelem kulcsa az alkalmazkodóképesség volt, hiszen amikor Wenger látta, hogy a rövid passzos játék nem működik a Cukorkások ellen az első félidőben, akkor úgy döntött, hogy hosszú passzokkal próbálkoznak. A változtatás bejött, hiszen Eduardo két hosszú indítás után talált be. Arsene Wenger elismerte, hogy ha szükség van rá, akkor megváltoztatja csapata játékstílusát; hogy ez pontosan mit is jelent, azt majd holnap meglátjuk.

Nicklas Bendtner Liverpoolban összeszedett két sárgát és kiállították, ezért értelemszerűen eltiltását tölti. Mellette, ha jól számolom, Matthieu Flamini is eltiltott, bár ebben nem vagyok biztos. A dán helyén a Cukorkások ellen élete első Premier League-gólját szerző Dudu kezdhet, azonban az is megeshet, hogy a fárasztó meccs miatt a manager pihenteti. Flaminita mellőzött Gilberto vagy az elvágyódó Diarra pótolhatja, én az utóbbira szavazok. Adebayor és Rosicky az Everton ellen a padon kezdtek, most nagy valószínűséggel bekerülnek a kezdőtizenegybe.

A mérkőzés magyarországi idő szerint 16 órakor kezdődik, érdemes lesz megtekinteni.

Az előzetes befejezésével meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy Boldog Új Esztendőt kívánjak JJ és Lonkosz nevében is!

Update: az arsenal.com arról tudósít, hogy Bacary Sagna pihen, őt Justin Hoyte helyettesítheti. Gilberto továbbra is hiányzó, valamilyen megfázással küszködik. Eboué és Walcott visszatér, miután kihagyták az Everton elleni találkozót. Van Persie felépülése körülbelül még tíz napot vesz igénybe.

Elindir

Az utóbbi napokban különböző külföldi fórumokon és blogokon is felmerült a kerdés: „Melyik formációban játszik a legjobban az Arsenal?” Szép kis vita alakult ki; ezeket a hozzászólásokat olvasva úgy döntöttem, hogy összegyűjtöm a legfontosabb érveket, kiegészítem őket a saját gondolataimmal és egy bejegyzésben fel is töltöm a Gooners’ Blog-ra. Essünk is neki!

Az Arsenal hagyományosan 4-4-2-es felállásban lép pályára, méghozzá egy kicsit szűkített változatban, hiszen a csapatnak évek óta nincs valódi szélső játékosa. Ljungberg és Píres is úgynevezett „wide midfielder” volt, Wenger Hlebet és Rosickyt is azzal a céllal igazolta le, hogy ebben a szerepkörben fognak játszani. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az észak-londoni csapatnak nincs szélsőjátéka; a „wide midfielder” szerepkör annyit tesz, hogy a két szélen játszatott középpályás a megszokottnál többet mozog a pálya közepe felé. Azonban mielőtt elkalandoznék, visszatérek a bejegyzés eredeti témájához: tehát az Ágyúsok általában 4-4-2-ben játszanak, azonban ebben és az előző szezonban egyre többször fordul és fordult elő az, hogy a 4-5-1-es formációt választotta Arsene Wenger. Ennek a döntésnek általában a sérülések voltak a fő okai.

Meglepő módon a védekezőbb felállás a 2006-2007-es szezon folyamán „bejött” az Arsenalnak.  Ennek az oka az volt, hogy a játékmesternek, Cesc Fabregasnak egyfajta védelmet adott, így a kis spanyol a keményebb csapatok (például Bolton) ellen is hasznosan tudott futballozni. Tavaly azonban Fabri nem kísérelt meg felfutásokat olyan gyakran, mint ebben a szezonban; a 4-4-2-es felállásban ilyenkor a helyét a jobb oldalon játszó Alex Hleb veszi át, a védekező és szűrő szerepkörrel felruházott Mathieu Flamini pedig ilyenkor egészen agresszíven aprít. A kulcsszó itt az agresszív. Ugyanis tavaly a 4-5-1-es formációban a ma már mellőzött Gilberto lépett pályára, akinek agresszivitása eltörpül a franciáé mellett. Ezenkívül mint korábban említettem, Rosicky nem szélső; emiatt gyakran középre húz, ami csak zsúfoltabbá teszi az amúgy is túlzottan sűrű középpályát a védekező felállásban. Jelen szezon folyamán a jobb oldalon a korábban jobbhátvédként játszó Emmanuel Eboué lépett pályára, azonban az elefántcsontparti, annak ellenére, hogy gyakran hasznosan játszott, nem alkotott maradandót. Ennek az egyik legésszerűbb oka a gondolkodásmódja: Eboué nem elég kreatív ahhoz, hogy ezen a poszton játsszon, hiszen gyakran a rossz megoldást választja. Általában arra törekedik, hogy kipasszolja valamelyik társával az ellenfelet, lőni pedig egyszerűen nincs bátorsága; ha éppen van, akkor pedig akkor lő, amikor passzolni kellene.

A 4-4-2-es felállásban Adebayor gyakran kihúzódik a bal szélre, ahogy Thierry Henry korábban is tette, míg a társa (aki a sérülésekkel küszködő Robin Van Persie lenne eredetileg) középen marad. Ade a Portsmouth elleni meccsen gyakran elkalandozott a bal oldalra, ezzel üresen hagyva a pálya közepét, hiszen a középpályások egyszerűen nem értek fel. A támadó formációban ez nem történik meg, hiszen egy csatár mindenképpen középen marad. Emellett ha „a togói oroszlán” nem húzódik ki, akkor középen két csatár tartózkodik, és két játékost értelemszerűen nehezebben lehet tartani, mint egyet. Emellett ha az egyiküknek nem jó egy passz, a másiknak még jó lehet.

Példákat, amikor Wenger a meccs folyamán a 4-5-1-es formáció megváltoztatása mellett és egy csatár becserélése mellett döntött, ezzel lendítve a játékon, számtalant találhatunk. Elég csak a legelső, Fulham elleni bajnokira gondolni: Bendtner becserélésével az Arsenal rögtön támadóbban futballozott, majd Van Persie és Hleb erőfeszítéseinek köszönhetően megfordította és megnyerte a meccset. A másik példa a szerdai Pompey elleni találkozó: veszélyes helyzeteket akkor tudtak kialakítani az Ágyúsok, amikor a manager behozta a dánt.

Wenger a Manchester United elleni találkozó után elismerte, hogy hibázott, amikor a védekező formációt választotta, ennek ellenére csapatát továbbra is gyakran ilyen felállásban küldi pályára. Az Arsenal játékának lételeme a labdatartás és az ellenfél nyomás alatt tartása; ezek 4-5-1-ben is megvannak (és kiegészül azzal az erénnyel, hogy így a fizikálisabb focit játszó csapatokkal is fel lehet venni a versenyt), azonban a pálya utolsó harmadában a gárda veszít erejéből, hiszen egy csatár pályára küldésével csökken a lehetőségek száma: egyszerűen kevesebb embernek lehet passzolni. Egy másik nagy hátrány az, hogy 4-5-1-ben még a világklasszis csatárok is elszürkülhetnek: gondoljunk csak Torresre az utóbbi években, vagy Drogbára, aki csak akkor villog, ha van partnere is.

És most jöjjenek a statisztikák, amik alátámasztják a véleményem. 4-5-1-et a 28 alkalomból 15-ször játszott az Arsenal és összesen csak 9 gólt lőttek, tehát meccsenként mindössze 0.6 gólt. Ezzel szemben 4-4-2-ben 13 alkalommal léptek pályára, és összesen 31-szer találtak be az ellenfelek kapujába, tehát 2.38-as gólátlagot produkálva.

Ennyi lett volna a kis „esszém”; remélem mindenki tudta követni a gondolatmenetem. Azt hiszem a statisztikák végszónak megfelelnek.

U.i.: A holnapi nap folyamán a West Ham United elleni meccsre review-ja fog felkerülni a blogra.

Elindir

Az eredményt látva a mérkőzésről lemaradt szurkoló azt gondolná, hogy az Arsenal szétágyúzta az Evertont. Nem így történt.

Az első félidőt az idősebb liverpooli klub uralta, nekünk momentumunk volt. Alapból pesszimistán álltam a meccshez, de a játék alapján már el is könyveltem a vereséget. Nagyiramú meccs volt, hajtós találkozó, aztán a 20. percben egy szöglet után az Everton megszerezte a vezetést. Arteta tekerte be a labdát, amit Bendtner kivághatott volna, de aranyosan az érkező Cahill és Yakubu elé térdelte, előbbi pedig  nem volt rest és bevágta, igaz majdnem a labdával tartott a nigériai támadó feje is. Valami nem stimmelt Bendtnerrel az egész meccsen, kicsit elvetemülten játszott, lazán nekiment Yobo-nak is , aztán lepattant róla és meg is sárgázták. Eduardoval remek párost alkottak, remekül tudtak ellibbenni az érkező labdák elől, de tényleg, mintha a moszkvai balettet nézné az ember. Persze normális Arsenal szurkoló a homlokát verte ezt látva. Ha már Eduardo, akkor illik megjegyezni, hogy ő talán hozzá se ért a labdához, vagy ha mégis, akkor azt nagyon ügyesen csinálhatta, mert én bizony nem vettem észre. Az első félidő végére kicsit javult az amúgy vérgáz játékunk, de gól nem született.  A második félidőben, a 47. percben megkezdődött az Everton védelmének kálváriája, 3 szerencsétlen közül lőtt gólt magabiztosan Dudu. Na ekkor kissé félni kezdtem, gondoltam, hogy felpörög az Everton, Yakubunak volt egy életveszélyes fejese, amit még drága nagymamám is bestukkolt volna, aztán az 58. percben Bendtner Eduardo elé fejelte a labdát, aki csodálatosan verte át védőjét, majd ballal Howard támaszkodó lába mellett a hálóba lőtte a golyót, tipikusan „kupás” gól volt. Aztán jött megint az Everton, volt pár veszélyes helyzetük, amit Almunia magabiztosan fogott. Moyes lehozta Hibbertet és felküldte Andy Johnsont. Ekkor megint aggódtam, mert Johnson múltkor is jól megszívatott minket, azonban kicsit örültem is, mert jó kontrákkal akár be is biztosíthatjuk az amúgy igencsak gyenge lábon álló vezetésünket. Sok mindent sajnos nem mutattunk fel támadásban, az Everton nyomott, akárcsak a meccs eddigi részeiben. Adebayor készülődött, minden bizonnyal a rossz napot kifogó Nicket váltotta volna, azonban a dán alattomosan, nyújtott lábbal beleszállt Johnsonba, amiért a spori felmutatta második sárgalapját, így mehetett zuhanyozni. Az érkező togói Eduardot váltotta, pedig a második félidőben beindult a horvát, de valljuk be, a dán Solskjær kiállításával mást nem is hozhatott volna le. Ekkor aztán végképp a falat kapartam, az eddig is rettenetesen nyomó Everton ellen 10 emberrel játszani a Goodison Parkban, ráadásul ilyen ocsmány szar teljesítménnyel előrukkolva, nem lesz egyszerű.  Ekkor jött Almunia kirúgása, Yobo és Howard szerencsétlenkedése, Adebayor szemfülessége és ezzel együtt a második potyagól, 1-3. Wenger gyorsan fel is hozta Diarra-t a nagyon gyenge Hleb helyére, hogy megerősítse a védekezést. Nyomott az Everton, de sokat nem értek el, kezdték elveszteni a fejüket, Arteta odacsapott Fabregasnak, amiért ki is állították a baszk középpályást. Kis kakaskodás követte az esetet, Tourét Gallas és Adebayor próbálta lefogni, hogy lehetőleg ne ölje meg az Everton játékosait. Fabregas pár perccel később besárgult, miután felvágta Pienaart. Wenger le is cserélte, Rosicky lépett a gyepre az utolsó pár percre. A 93. percben Diaby passzolt Mozartnak, aki kegyetlenül bevágta a rövidbe a labdát, ezzel kialakítva az 1-4-es végeredményt, ami azért elég hízelgő a játék képét nézve.

Almuniat dicsérem, de télleg, egyre jobb és jobb. Nagyon magabiztos, meccsek óta ő nyújtja a legegyenletesebb teljesítményt, pedig ez régebben nem volt jellemző rá.

Gallas és Touré jó volt, velük semmi probléma nem volt, amikor kellett, jól léptek közbe, jól fogták Cahillt és Yakubut is. Sagna és Clichy támadásban harmatosak voltak, előbbinek igen gyatra beadásai voltak, rossz volt nézni, azonban védekezésben kitettek magukért a srácok. Flamininél megszokhattuk, hogy precízen, vastüdejű zongoracipelőként dolgozik, ma inkább csak pofázott, de azt nagyon hevesen és sokat. Szerelései durvák voltak, csodálom, hogy az amúgy könnyen lapot adó játékvezető nem küldte ki. Fabregas feladata elvileg az lenne, hogy tavalyhoz hasonlóan összefogja a csapatot, összekapcsolja a védelmet és a középpályát, lépjen elő és vezesse csapatát. Ma ezt nagyon nem tette meg. Szürke volt, percekre eltűnt, a legendásan jól passzoló spanyol átadásai rendre kékmezes játékoshoz kerültek, szóval nem mondhatnám, hogy ez az ő napja volt, de igazság szerint meccsek óta gyenge teljesítménnyel rukkol elő. Nem hinném, hogy fizikai problémái lennének, sokkal inkább fejben van a baj és ez kihat az egész csapatra, amire majd visszatérek lejjebb.

Diaby ma balszélsőként tetszelgett, de nem sokat mutatott. Hajtott, de semmit sem tudott hozzátenni a csapat játékához, sokszor önző volt, ami nem a mi csapatunk sajátossága. Hleb is meccsek óta harmatos, ma sem csinált semmit. Gyenge volt a két szél, így a támadásokat középen erőltettük, ami egy gyenge Fabregassal ugyancsak hatástalan volt. Diarra kellett volna a kezdőbe, én azt mondom, hogy Flamini a sérülése óta nem olyan jó, így Lassanat meg is lehetne nyugtatni, nem akarom, hogy távozzon, mivel szeretem a játékát és a szellemét. Rosicky rúgott egy gólt, más momentuma nem volt. Remélem sokat lendít rajta ez a szép találat, gólokat várok tőle a jövőben.

Eduardo hozta a „kupateljesítményét”, remek befejező, technikás és ezt a 2 lehetőségénél be is bizonyította, csak annyi a probléma, hogy az idő nagy részében semmit sem csinált. A kupákban minden dicséret megilleti, remélem a bajnokságbna is több szerepet kap ezután, jó lenne ha itt is megtalálná a góllövő cipőjét (vagy csak játszon abban, amiben ma J ). Őszintén szólva nem értettem, hogy Bendtner miért kezdett. Lonkosz komám jól mondja, jó úton halad a dán, hogy a mi Solskjærunk legyen. Gondolom ő  nem így gondolja, nem akar csodacsere lenni, de egyenlőre ez a legjobb szerep neki. Ma különösen gyenge produkcióval állt elő, feszült volt, pontatlan, helyzete sem volt, ráadásul el is vesztette a fejét, amiért ki is állították. Ade Dudut váltotta, lőtt egy szemfüles gólt, mást nem tett, tekintettel arra, hogy végig védekeztünk.

Összességében véleményem szerint nem lehetünk túl büszkék erre a győzelemre, bár örülök a 3 pontnak és a visszaszerzett első helynek. Édes kevés ez, sajnos kiveszett a fiúkból a lazaság, a szemtelenség, az a bérgyilkosokhoz hasonló halálos nyugalom, amivel könnyedén csináltak meg bármikor, bárki ellen a cseleket. A Portsmouth ellen és most is csak álltak és vártak a fiúk, egyszerűen nem mozogtak, de így hogyan akartak labdát kapni? Hogyan alakítsunk ki támadásokat? Hogy szögezzük kapujához az ellenfelet, ha csak állunk egy helyben?  Az a baj, hogy túl könnyen kitapasztalhatóak a gyengepontjaink. Ha az ellenfél a meccs legelején lerohan és gólt szerez, akkor már mindenki kiakad, mint a slezlonrugó. A másik, amivel hatástalanítani lehet az Arsenal irgalmatlan nyomását, az a fizikai fölény alkalmazása. Ha megnézzük a csapatunkat, a középső bekkeket, Gilbertot és Adet leszámítva a srácok finoman szólva sem erőgépek. Többségük alacsonyabb, gyors, de könnyen lenyomják az ilyen Savage-féle „baromállatok”.

Fabregas is fontos kérdés, mivel ha ő gyenge, akkor a csapat sem a legjobb. Kulcsfontosságú szerepe van, hisz ő az egyik fogaskerék Rosicky és Hleb mellett. Ha az egyik fogaskerék beszorul, akkor az egész szerkezet leáll és bukik a mutatvány. Fabregas hiányát rövidtávon elviseljük, de hosszabb távon nem és azt sem, ha szarul játszik.

Ami még nagyon zavar, hogy az öreg mostanság mindig kifogja azokat a játékosokat, akik gyenge teljesítményt fognak nyújtani. Nézzük meg ma! Pihenteti Ade-t és Rosicky-t, beállítja a csereként kiváló Bendtnert és Diabyt, erre mindkettő vérgáz. Pech…

Végül kitérnék egy kicsit van Persie-re, ami konkrétan nem erre a meccsre vonatkozik, de összefügg a csapat hullámvölgyével. Hihetetlen a srác. Peches és sérülékenységével együtt ez borzasztó hátrány, mivel a srác 15 meccseket játszik szezononként, ami RETTENTŐ KEVÉS! Alap, hogy kezdő lenne, mivel a PL egyik legjobb csatára, káprázatosan jól lő, cselgép és látványos játékra képes, de egyszerűen rossz nézni, hogy a szezon ¾-t a lelátón tölti. Nehezemre esik kimondani, de ez nem mehet sokáig…

A következő ellenfelünk a MU ellen remeklő West Ham United lesz, immáron otthon. Tőlük eddig nem féltem, de mivel ma alaposan megszorongatták a MU tökeit, így kezdek félni Ljungbergéktől. Mindenesetre előre Ágyúsok, mindig a győzelem a cél! Ideje nyerni valamit, szóval (már bocsánat, de) kurvára gatyába kéne rázni a srácokat…

GO GUNNERS!

JJ

Pontatlanság, motiváció hiánya, semmi hajtás, kb. ennyit tudtunk felmutatni, az a szerencse, hogy a Portsmouth is. Egyetlen valamire való lövésünk volt, amit Rosicky követett el az idegeim ellen, de James sikeresen hárította a próbálkozást. Ezután semmi egyebet nem tudnék mondani. Ha valaki végignéz egy percet a mérkőzésből, akkor mindent látott. A végén még volt két próbálkozás, amit sikerült elszúrni, de semmi több.

Szép volt fiúk, sikeresen elszórtuk az előnyünket, kezdhetünk futni a MU után.

JJ

Először is kissé megkésve Boldog Karácsonyt szeretnék kivánni minden Ágyúsnak; JJ köszöntött titeket 24-ém, most én is megteszem egy rövidebb preview-val megfűszerezve.

        Ma este az Arsenal a Fratton Park-ba látogat, ezzel zárva a Boxing Day-en tartott meccsek sorát. Az ellenfél természetesen az európai kupaszereplést jelentő helyzésért küzdő Portsmouth, azonban a Pompey játékosainak szeme előtt nem csak ez a cél lebeg, hiszen vissza szeretnének vágni a szeptemberi 3-1-es vereség miatt is.

 
            A Pompey gárdájából többen is sérüléssel küzdenek: Linvoy Primus és Martin Cranie már régóta hiányzó, Noe Pamarot és Sean Davis játéka pedig kérdéses. A húzóemberek viszont játékra készek: John Utaka, Niko Kranjcar, Sulley Muntari és a házi gólkirály Benjani az utóbbi fordulókban bebizonyították, hogy képesek villanni, ha szükség van rá, és ezzel eldönteni egy-egy meccset.

Nem szabad azonban megfeledkezni a többi, kissé „szürkébb” játékosról sem. A kapuban a tapasztalt David James fog állni, aki bizony még mindig jó kapus a sok negatív kritika ellenére. És persze ott van a három korábbi Ágyús is: Sol Campbell, Lauren és Nwanko Kanu, akikre mindig mosolyogva emlékezünk vissza. Campbell a védelem legfontosabb eleme, így biztosan pályán lesz; Lauren és Kanu pályára lépése viszont nem garantálható, bár a nigériai csatár most lehetőséget kaphat a managertől, Harry Redknapp-től.

A Pompey egyik legnagyobb gyengesége az, hogy a hátvédek lassúak, így az Arsenal gyors játéka megzavarhatja és hibára késztetheti a védelmet. Könnyen megeshet, hogy mint szeptemberben, most is rúghatnak bűntetőt a londoniak, hiszen a Portsmouth lassú játékosai egy-egy kontrára csak szabálytalansággal reagálhatnak. A csapat középpályája viszont kifejezetten erős, több, távolról jól tüzelő játékossal; erre nagyon figyelnie kell Arsene Wenger gárdájának.

 
        Wegner egyértelműen könnyebb helyzetben van, mint kollégája, hiszen csapatából csak a holland Robin Van Persie játéka kérdéses, aki kisebb izomhúzódással küszködik, ezért pályára lépését jobb nem megkockáztatni. Denílson három meccses eltiltását tölti a Carling Cup találkozó után, Walcott viszont visszatérhet. A kérdés az, hogy RVP helyén ki fog kezdeni; valószínű, hogy a manager a Spurs elleni bizonyító Nicklas Bendtnernek ad lehetőséget.

Elindir